La Liga: nyomozás indult Suárez ellen, csalt a nyelvvizsgán

Dorogi László
Dorogi László

Nem mindennapi ügyben indított nyomozást az olasz rendőrség a Barcelona futballistája ellen, a gyanú szerint úgy csalt a nyelvvizsgáján, hogy már előre tudta a kérdéseket.

Az uruguayi csatárnak azért volt szüksége az olasz nyelvvizsgára, hogy megkaphassa az olasz állampolgárságot, ugyanis csak így igazolhatott volna a Juventushoz. A torinói gárda korábban már kihasználta a Serie A-n kívülről érkező nem Európai Uniós állampolgárok szerződtetésének kvótáját az amerikai Weston McKennie megszerzésével.

Suárez egyébként azért jogosult az olasz útlevélre, mert a felesége olasz felmenőkkel bír, de az állampolgárság megszerzéséhez mindenképpen szükséges egy alapfokú olasz nyelvvizsga megszerzése is, amit múlt héten le is tett a labdarúgó.

Olasz sajtóhírek szerint viszont most nyomozás indult a még barcelonai futballista ellen, ugyanis a gyanú szerint Suárez csalt a vizsgán, tudta előre a kérdésekre a választ, mielőtt azokat a vizsgán feltették volna neki és a pontszámokat is előre megbeszélték vele - összegez a Nemzeti Sport.

Az olasz Repubblica szerint Suárez meglehetősen gyengén beszél olaszul, az igéket sem tudja megfelelően ragozni, és vélhetően egy újságírói kérdésre sem tudna olaszul válaszolni. Az uruguayi csatár egyébként vélhetően nem is szerződik a Juventusba, ugyanis az olasz bajnok megvásárolta korábbi csatárát, a spanyol Álvaro Moratát, Suárez pedig az Atlético Madridhoz kerül egyre közelebb. Így legalább a spanyol nyelvvel nem lesz problémája...

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58410/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Juventus,La Liga,Barcelona,Olaszország

További cikkek

Külföldi foci

Premier League: a 3-0-s előny sem volt elég a Tottenhamnek (videó)

2020.10.18. 19:45
A West Ham United már a 16. percben 3-0-s hátrányban volt, és ez igaz volt még a 81. percben is. Tehát szinte a pokolból kapaszkodott vissza a West Ham United, …

Csapatsportok

Elképesztő mennyiségű sport a képernyőn

2020.10.18. 07:30
Autósporttal indul a nap és Amerikai futrballal zárul, de közte rengeteg foci, kézilabda, jégkorong, motorsport színesíti a vasárnapot.

Külföldi foci

Közvetítések: városi rangadó Liverpoolban és Milánóban

2020.10.17. 07:30
Rangadókkal teli szombat elé néznek a sport szerelmesei, akik élőben láthatják többek között az Everton-Liverpool, valamint az Internazionale-AC Milan rangadót is.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a francia és a magyar bajnoki címvédő

2020.10.16. 07:30
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros a Kisvárdához látogat, míg a francia bajnok PSG a Nimes vendégeként lép pályára a pénteki napon.

Csapatsportok

Az orosz-magyart ma ki ne hagyja senki!

2020.10.14. 07:30
Moszkvában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, náluk talán könnyebb dolga lesz a veszprémi kéziseknek a Celje ellen, a kaposvári röplabdásoknak pedig román ellenfél jutott.

Külföldi foci

Labdarúgás: Cristiano Ronaldo is elkapta a koronavírust

2020.10.13. 16:50
A Juventus legnagyobb sztárját sem kímélte a járvány, a portugál labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, Cristiano Ronaldo koronavírus-tesztje pozitív lett.

Csapatsportok

Közvetítések: pörög tovább a Nemzetek Ligája-kerék

2020.10.13. 07:30
Kedden sem maradnak közvetítések nélkül a sportrajongók, újabb Nemzetek Ligája-meccsek kerülnek képernyőre, de visszatér a Roland Garros-nyolcaddöntős Fucsovics Márton is.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …

Magyar foci

Közvetítések: egy meccs mindenek fölött

2020.10.08. 07:30
Sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Bulgáriában a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön, de tartogat egy-két csemegét még a mai tévéműsor.