Európa-liga: ha tizenegyesek, akkor Fehérvár-továbbjutás!

Dorogi László
Dorogi László

A magyar bajnoki ezüstérmes hatalmas bravúrt elérve, tizenegyesekkel búcsúztatta a francia Stade de Reims csapatát az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem kezdte túlzottan magabiztosan a magyar bajnoki ezüstérmes MOL Fehérvár FC az Európa-liga selejtezőjét, előbb az ír Bohemianson csupán tizenegyesekkel jutott túl, majd a máltai Hibernians otthonában is csak egy sovány, 1-0-s győzelemre futotta. Ami ennél is nagyobb fejtörést okozhatott Márton Gábor vezetőedzőnek, hogy a játék sem klappolt ezeken a találkozókon, a selejtező harmadik körében pedig papíron az eddigi legerősebb rivális következett.

A Stade de Reims az előző idényben hatalmas meglepetésre a hatodik helyen zárt a francia Ligue 1-ben, ezzel a patinás klub 57 év után térhetett vissza az európai kupaporondra, és a selejtező második körében bekapcsolódva 1-0-ra győzték le a svájci Servette együttesét idegenben.

A Fehérvár nem ijedt meg riválisától, s valamelyest jobban is futballozott, mint a selejtező első két körében, ám ez igazán komoly helyzetekben nem mutatkozott meg. Ugyanakkor, az sok mindent elárul a találkozóról, hogy a franciák jóval többet szabálytalankodtak és nem is tették próbára Kovácsik Ádámot, szemmel láthatóan nem tudtak felpörögni a mérkőzésre és nem ízlett nekik a Fehérvár masszív játéka sem.

A rendes játékidőben ugyan megvoltak a lehetőségei a magyar csapatnak, hogy eldöntsék a továbbjutás sorsát, de igazán komoly ziccert nem sikerült kidolgoznia a Márton-legényeknek, míg a Reims gyakorlatilag kaput eltaláló lövésig sem jutott el, ennek megfelelően jöhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

A játék képe a ráadásban sem változott, az utolsó öt percre ráadásul emberelőnybe került a Fehérvár, Thomas Foket dumálta ki magának a második sárga lapot, aminek köszönhetően idő előtt mehetett zuhanyozni. A hazaiak a fennmaradó rövid időben már nem tudták gólra váltani a fórt, így akárcsak az első fordulóban, ezúttal is tizenegyesrúgások döntöttek a továbbjutás sorsáról.

A Fehérvárból senki nem hibázott, Evandro, Stopira, Hodzic és Nego is bevágta a maga tizenegyesét, Kovácsik Ádám viszont Dia és Abdelhamid büntetőjét is kivédte, így Márton Gábor együttese hatalmas bravúrt elérve bejutott az Európa-liga selejtező negyedik, utolsó körébe, ahol a Standard Liege-Vojvodina mérkőzés győztese ellen harcolhatja ki a főtáblára jutást.

Európa-liga, selejtező, 3. forduló

MOL Fehérvár FC-Stade de Reims 0-0 - tizenegyesekkel 4-1

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58448/pics/lead_800x600.png
Magyar labdarúgás,Európa-liga,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben az Európa-liga és a Magyar Kupa

2020.10.29. 07:30
Csütörtökön folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa küzdelmei, este pedig a második számú európai kupasorozatból csemegézhetünk kedvünkre.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, folytatódik a Magyar Kupa

2020.10.28. 07:30
A zöld-fehérek hazai környezetben fogadják a Dinamo Kijevet a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, a MOL …

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Magyar foci

NB I: az Újpest tizenegyest hibázott, a Ferencváros nyerte a derbit

2020.10.24. 21:25
A Bajnokok Ligája-csoportkörös címvédő két góllal legyőzte legnagyobb riválisát, amely öt éve nyeretlen a derbiken.

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Külföldi foci

Közvetítések: hangoljunk Európa-ligával a hétvégi rangadókra

2020.10.22. 07:30
A keddi, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzések után csütörtökön az Európa-liga-csoportköre is elkezdődik és nem maradunk izgalmak nélkül sem: pályán a Tottenham, …

Magyar foci

Közvetítések: 25 év után ismét BL-csoportmérkőzést játszik a Ferencváros

2020.10.20. 07:30
A nagyszerű teljesítménnyel a Bajnokok Ligája-csoportköréig menetelő zöld-fehérek a Barcelona vendégeként lépnek pályára 25 év után …

Magyar foci

Közvetítések: nyugati rangadó az NB II-ben

2020.10.19. 07:30
Főszerepben a labdarúgás, a slágermeccs a Szombathelyi Haladás-ETO FC Győr, de teniszt és lósportot is láthatunk a képernyőkön.

Csapatsportok

Elképesztő mennyiségű sport a képernyőn

2020.10.18. 07:30
Autósporttal indul a nap és Amerikai futrballal zárul, de közte rengeteg foci, kézilabda, jégkorong, motorsport színesíti a vasárnapot.