EURO 2020: Oliver Bierhoff zárt kapus meccsektől tart

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere attól tart, hogy számos mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszani a jövő nyárra halasztott, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a koronavírus-járvány miatt.

A korábbi kiváló, hetvenszeres válogatott csatár úgy fogalmazott, izolált körülmények között, úgynevezett buborékban hatékonyan megóvhatják a csapatokat, de a közönség beengedésének kérdése sokkal nehezebb és kritikusabb.

"Nagy kérdés számomra, hogy a torna egyben szurkolói fesztivál is lesz-e, vagy csak mérkőzésekből álló labdarúgó Európa-bajnokság" - mondta Bierhoff.

Hozzátette, a világjárvány ellenére nem számít arra, hogy elmarad a kontinenstorna, de a nézők esetleges kizárását el kell majd fogadni.

"A Bajnokok Ligájában is láttuk, hogy működhet. Még akkor is, ha közel sem volt olyan, amilyen szokott. Még a Bayern-szurkolók is azt mondták, bár örültek a végső sikernek, mégis hiányoltak valamit. És ez addig így marad, amíg a szurkolókat nem engedik be a stadionba" - magyarázta Bierhoff.

Az Európa-bajnokságnak 2021. június 11. és július 11. között Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58463/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,EURO 2020,koronavírus

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: keddi mérkőzések góljai – élő eredménykövetés

2020.10.27. 21:00
Madridba látogatnak Szoboszlai Dominikék, a Real Madrid pedig a Mönchengladbachoz utazik a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. Élő …

Külföldi foci

Közvetítések: pályán az Internazionale, a Liverpool és a Real Madrid is

2020.10.27. 07:30
A Real Madrid a Borussia Mönchengladbach otthonában javítana a Sahtar Donyeck elleni zakó után, míg a Liverpool az FC Midtjylland ellen folytatná jó …

Külföldi foci

Közvetítések: AC Milan-AS Roma rangadó a főszerepben a hét első napján

2020.10.26. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a viszonylag szegényes kínálat ellenére sem a hétfői napon.

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Külföldi foci

La Liga: a Real Madrid mászott ki a gödörből a klasszikuson - videó

2020.10.24. 18:05
A királyi gárda a Camp Nouban nyerte meg a szezon első El Clasicóját.

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Külföldi foci

Közvetítések: hangoljunk Európa-ligával a hétvégi rangadókra

2020.10.22. 07:30
A keddi, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzések után csütörtökön az Európa-liga-csoportköre is elkezdődik és nem maradunk izgalmak nélkül sem: pályán a Tottenham, …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a szerdai mérkőzések góljai - élő eredménykövetés

2020.10.21. 20:55
Hat mérkőzést rendeznek szerdán este a Bajnokok Ligája csoportkörében, mi pedig minden egyes gólt megmutatunk!

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Szoboszlai- és Modric-bomba, gólzápor a korai meccseken

2020.10.21. 20:45
Az erősen tartalékos, nyolc emberét koronavírus miatt elveszítő Sahtar Donyeck a forduló legnagyobb meglepetését okozva nyert Madridban. Szoboszlai lába …