Forma-1: Hamilton büntetése után sima Bottas-siker Szocsiban

Dorogi László
Dorogi László

A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas nyerte meg az Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton két buta hibát is elkövetett a kivezető körben.

Fotó: formula1.com

Komoly rekordbeállításra készült Lewis Hamilton Oroszországban, ugyanis a pole pozíciót megszerző hatszoros világbajnok egy esetleges futamgyőzelemmel beérte volna az örökrangsor élén a 91 versenyelsőséggel álló hétszeres világbajnok legendát, Michael Schumachert.

A rajt jól is sikerült a Mercedes pilótájának, ahogy a harmadik rajtkockából startoló csapattársának, Valtteri Bottasnak is, aki azonnal át is lépte a Red Bullos Max Verstappent. Az élmezőny mögött is felpörögtek az események, Carlos Sainz senkitől sem zavartatva pördült meg, míg Lance Stroll a falban kötött ki a Racing Pointtal - szinte el sem kezdődött a verseny, máris érkezett a biztonsági autó.

Az újraindulás után Hamilton, Bottas, Verstappen sorrendben haladt az élmezőny, ám a versenybíráktól ekkor érdekes üzenet érkezett: Lewis Hamilton a kivezető körben kétszer is szabálytalanul tartott rajtpróbát, ezért kétszer öt másodperces büntetéssel sújtották a címvédőt.

A brit a bokszban letöltötte büntetését, de csupán a 11. helyre érkezett vissza, amivel tulajdonképpen el is szálltak a futamgyőzelemről szövögetett tervei. Az élen viszont Bottas nagyon magabiztosan és jó tempóban versenyzett, így Verstappennek nem is volt reális esélye arra, hogy megelőzze a Mercedest. Hamilton végül feltornászta magát a dobogó alsó fokára, ennek ellenére csalódottan nyilatkozott a leintést követően, a negyedik helyen Sergio Pérez, az ötödik pozícióban Daniel Ricciardo, a hatodik helyen Charles Leclerc zárt.

Valtteri Bottas pályafutása kilencedik futamgyőzelmét aratta.

Az Orosz Nagydíj végeredménye

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58487/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Mercedes,Orosz Nagydíj,Valtteri Bottas,Autósport

További cikkek

Csapatsportok

Elképesztő mennyiségű sport a képernyőn

2020.10.18. 07:30
Autósporttal indul a nap és Amerikai futrballal zárul, de közte rengeteg foci, kézilabda, jégkorong, motorsport színesíti a vasárnapot.

Autó-motor

A Jégemberek is öregszenek

2020.10.17. 09:50
Kimi Raikkönen minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legkedveltebb, legkarakteresebb figurája. Soha nem szerette a nagy felhajtást, a vele készített interjúktól pedig alighanem minden újságíró retteg.

Külföldi foci

Közvetítések: városi rangadó Liverpoolban és Milánóban

2020.10.17. 07:30
Rangadókkal teli szombat elé néznek a sport szerelmesei, akik élőben láthatják többek között az Everton-Liverpool, valamint az Internazionale-AC Milan rangadót is.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Autó-motor

Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

2020.10.10. 16:40
Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …

Autó-motor

Koronavírus-riadó a Mercedesnél

2020.10.09. 08:40
Nem kezdődik jól a világbajnok címvédő istállónak a németországi hétvégéje, koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a csapatnál.

Csapatsportok

Babos Tímeáék elődöntőznek a Garroson és indul a technikai sportos hétvége

2020.10.09. 07:30
Babos Tímea és Kristina Mladenovic délelőtti elődöntője mellett a Forma-1 és a gyorsasági motorosok is versenyeznek a hétvégén, de lesz …

Autó-motor

Forma-1: a Honda 2021 végén elhagyja a sorozatot

2020.10.02. 10:55
A 2021-es szezon végén kiszáll a Forma-1-ből a Honda – jelentette be a japán gyártó pénteken. Partnercsapataik, a Red Bull és az AlphaTauri megdöbbent, de kénytelen tudomásul venni a döntést.