Bundeslia: borult a bili Mainzban, kirúgták a vezetőedzőt

Dorogi László
Dorogi László

Rohamos tempóban hullanak a fejek a Bundesliga-csapatoknál, pedig még csak két forduló telt el az új idényből. A Schalke után a Mainz is edzőváltás mellett döntött.

Fotó: focus.de

Valami nagyon nincsen rendben Mainzban, a gárda ugyanis pocsékul kezdte a Bundesliga új idényét (két mérkőzés, két vereség), ráadásul a múlt héten Szalai Ádám körül is konfliktus alakult ki a vezetőség és a játékosok között.

Bundesliga: a mainzi csapattársak kiállnak Szalai Ádám mellett

A német labdarúgó élvonalban szereplő Mainz futballistái nem vettek részt a csapat edzésén, miután a vezetőség kirakta az első keretből a magyar válogatott futballistát. Ahogy arról a Sportfaktor is beszámolt, a Mainz labdarúgó-csapatának vezetősége némileg váratlanul úgy döntött, nem számítanak tovább a magyar válogatott Szalai Ádám játékára, így azonnali hatállyal kikerül az első csapat keretéből és kereshet magának új csapatot.

A klub futballistái múlt héten bojkottáltak egy edzést, amiért a magyar válogatott csatárt kitették az első csapat keretéből, amire a hírek szerint azért került sor, mert bérvitába keveredett a vezetéssel.

Hétfőn azt is bejelentette a Mainz, hogy elválnak útjai Achim Bierlorzer vezetőedzővel, a klub tájékoztatása szerint helyét átmenetileg Jan-Moritz Lichte segédedző veszi át.

Rouven Schröder, a Mainz sportigazgatója azt követően köszönte meg a szakember munkáját, hogy a gárda a Lipcse otthonában 4-1-es, majd az újonc Stuttgart ellen 3-1-es vereséget szenvedett.

A német sajtó úgy értesült, a vezetőedző menesztésében szerepet játszott a játékosok múlt heti sztrájkja is. Schröder egy csütörtöki sajtótájékoztatón "kényelmetlennek" nevezte a szituációt, és megerősítette, hogy a gárda valóban a magyar csatár ügye miatt nem edzett, ugyanakkor leszögezte, Szalai elküldésének hátterében kizárólag sportszakmai okok állnak.

A Mainz a Bundesliga következő fordulójában az Union Berlin otthonába látogat.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58508/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Szalai Ádám,Mainz

További cikkek

Egyéni sportok

Közvetítések: Fucsovics Roland Garros-nyolcaddöntője és minden más

2020.10.05. 07:30
Legmagasabban rangsorolt férfi teniszezőnk élete bravúrjára készül, de képernyőre kerül a hét első napján némi kerékpár, egy kis futball és kevés …

Csapatsportok

Vasárnapi tévéfotel: futball minden mennyiségben

2020.10.04. 07:30
Babos Timiékért szoríthatunk a Roland Garroson, miközben déltől éjszakáig a finomabbnál finomabb labdarúgócsemegék közül szemezgetünk.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Barcelonában kezd az FTC

2020.10.03. 08:10
Elkészült a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének pontos menetrendje. A magyar bajnok FTC október 20-án Barcelonában kezdi meg a szereplését.

Csapatsportok

Szokásos hétvégi sportparádé a képernyő előtt

2020.10.03. 07:30
Újra pályán Fucsovics Márton és Babos Timiék a Garroson, rengeteg labdarúgás itthonról és a topligákból, indul a Giro, az éjjel pedig a küzdősportoké.

Külföldi foci

Európa-liga: a Milan nem lehet túl boldog a sorsolással

2020.10.02. 13:50
Pénteken az UEFA nyoni székházában megtartották az Európa-liga csoportkörének sorsolását.

Csapatsportok

Két sportágban is Európa-liga sorsolás, sok-sok foci és tenisz, némi jégkorong a programban

2020.10.02. 07:30
Sajnos csak kézilabdában érint minket az Európa-liga sorsolás, de emellett megnézhetjük a Hydro Fehérvár AV19-et …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: Messi és Ronaldo ellen a magyar bajnok!

2020.10.01. 18:20
Kőkemény csoportba kapott besorolást a Bajnokok Ligája főtábláján a Ferencváros, a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev is tiszteletét teszi Budapesten.

Magyar foci

Az Európa-liga csoportkörért harcol a Fehérvár, csoportosul a Ferencváros

2020.10.01. 07:30
Fucsovics Márton és Balázs Attila az újabb bravúrra hajt a Roland Garroson, kialakulnak a Bajnokok Ligája csoportjai és egy Liverpool-Arsenal …

Külföldi foci

La Liga: egy góllal nyert a Real Madrid (videó)

2020.09.30. 23:30
A Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Valladolidot a spanyol bajnokság 4. fordulójában.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Szoboszlai megint gólt lőtt, csoportkörös a Salzburg

2020.09.30. 23:00
A Red Bull Salzburg 3-1-re legyőzte a Maccabi Tel-Avivot és így kettős sikerrel jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.