Roland Garros: Fucsovics Márton búcsúztatta a negyedik kiemeltet!

Dorogi László
Dorogi László

A magyar teniszező négy szettben legyőzte a francia nyílt teniszbajnokságon Danyiil Medvegyevet. Fucsovics először nyert Grand Slam-tornán top 10-es játékos ellen.

Fotó: AFP

A világranglistán 63. Fucsovics rendkívül nehéz sorsolást kapott Párizsban, ugyanis a rangsorban ötödik Medvegyev tavaly döntős, idén pedig elődöntős volt a US Openen. A nyíregyházi játékos ugyanakkor nem volt teljesen esélytelen orosz riválisával szemben, mivel utóbbi még soha nem nyert meccset a Roland Garros főtábláján: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az első fordulóban búcsúzott. Fucsovics legjobb eredménye a 2018-as második forduló volt a salakpályás Grand Slam-tornán.

A két játékos eddig háromszor találkozott egymással, valamennyi alkalommal Medvegyev bizonyult jobbnak: 2016-ban a portorozi keménypályás challenger-tornán kettő, 2018-ban Monte Carlóban salakon három játszmában győzött, míg tavaly a szófiai döntőben - kemény pályán - két szettben nyert.

Fucsovics pályafutása 14. Grand Slam-főtáblás versenyét kezdte meg a második számú, Suzanne Lenglenről elnevezett stadionban az első szettben 4:4-ig remekül tartotta a lépést neves riválisával, majd egy brék után kiszerválta a játszmát. A második felvonás első hét játékában ötször is a fogadó örülhetett, összesen hat brék volt, ám végül a rövidített játék döntött. Itt a magyar játékos összeszedettebben teniszezett, 2-3 után sorozatban öt pontot szerezve jutott 130 perc játék után 2-0-s előnyhöz. A játszma nem mindennapi körülmények között ért véget: Medvegyev a tiebreakben 5-3-as Fucsovics előnynél hosszút ütött, dühében széttörte ütőjét, és mivel korábbról már volt egy figyelmeztetése, a büntetőpontnak köszönhetően lett a nyíregyházi játékosé a szett.

A harmadik etapra az orosz teniszező játéka feljavult, Fucsovicsé ugyanakkor rosszabb lett, így Medvegyev gyorsan szépített. A negyedik szett fordított forgatókönyv szerint alakult: a magyar játékos azonnal brékelni tudott, és mivel az adogatójátékaiban végig magabiztos teljesítményt nyújtott, 4:1-nél egy újabb elnyert Medvegyev-adogatójáték eldöntötte a találkozó kimenetelét.

Fucsovics a második fordulóban a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal találkozik majd.

Roland Garros, férfi egyes, 1. forduló

Fucsovics Márton-Danyiil Medvegyev 3-1 (6:4, 7:6, 2:6, 6:1)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58512/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Fucsovics Márton,Roland Garros

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az NB I, rangadót játszik a Paris Saint-Germain

2020.11.20. 07:30
A Kisvárda fogadja a remek formában lévő Paksot az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén, míg a Paris Saint-Germain az AS Monacohoz látogat a …

Magyar foci

Közvetítések: sorsdöntő mérkőzést játszik Magyarország a Nemzetek Ligájában

2020.11.18. 07:30
A csoport elsőségért lép pályára Törökország ellen Magyarország a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában a szerdai napon.

Külföldi foci

Közvetítések: spanyol-német rangadó a nap slágermérkőzése

2020.11.17. 07:30
Az utolsó fordulójához érkezett a Nemzetek Ligája, ahol Spanyolország Németországot, míg Horvátország Portugáliát fogadja, azonban ezek mellett többek közt …

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …

Magyar foci

Közvetítések: pályán az U21-es magyar labdarúgó-válogatott

2020.11.13. 07:30
Oroszország ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, de Forma-1-et, teniszt és vízilabdát is láthatunk a pénteki napon a …

Magyar foci

Közvetítések: az Európa-bajnokság a tét a magyar válogatott számára

2020.11.12. 07:30
Sorsdöntő mérkőzést játszik Izland ellen a magyar válogatott, de emellett kézilabdát, lóversenyt és vízilabdát is láthatunk a csütörtöki napon.

Külföldi foci

Közvetítések:holland-spanyol rangadó, pályán Németország is

2020.11.11. 07:30
Elkezdődnek a válogatott mérkőzések: többek közt láthatjuk a német-cseh és a holland-spanyol összecsapást is, de kézilabda és vízilabda is a szerdai sportműsorban.

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.