Nemzetek Ligája: értékes döntetlen Moszkvában

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Gyenge meccsen sikerült pontot csenni az oroszok ellen, így elégedettek lehetünk. De kicsit jobb játékkal lehetett volna némi esélyünk.

Marco Rossi hat helyen változtatott a legutóbbi Szerbia elleni meccshez képest, ezzel pedig sikerült jól összezavarni az oroszokat. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi sem parádéztunk. A Nikolics-Szalai Ádám csatárkettősből nehéz lenne eldönteni, ki volt jobb, mert egyik gyengébben muzsikált, mint a másik. Az oroszok a széleken többször tudtak minket zavarba hozni, különösen a bal oldalunkon, ahol Holender sokszor küzdött túlerővel. Viszont tényleg nem lehettek túl büszkék teljesítményükre a hazaiak sem, mert csak nagy jóindulattal lehetne helyzeteknek nevezni a próbálkozásaikat, maradjunk annyiban, hogy voltak lehetőségeik. Egyedül a félidő utolsó percében izzadhatott a tenyerünk, mikor Dibusz tenyerelt ki jól egy labdát a kapu előtt, de beadásoknál sem volt a magabiztosság szobra a ferencvárosi kapus. Mindenesetre a statisztikát nézve ugyanannyi kaput eltaláló lövés állt mindkét csapat neve mellett. Annyi, mint a félidei eredmény, 0-0.

A fordulás után nem éppen a mi elképzeléseink szerint alakultak az események, az oroszok nagyon jó utasításokat kaphattak Csercseszov mestertől, de mázlink volt, mert Ionov sehogy sem tudta eltalálni kellő hatékonysággal a kapunkat. Először Dibusz védett, majd az orosz lőtt luftot, végül felső lécet. Itt az első negyed órában el is lőtték a puskaporukat a derék hazaiak, túl sok izgulni valónk nem is akadt saját kapunk előtt, támadásban pedig teljesen veszélytelenek voltunk, így maradt a 0-0.

Lelkesedésben nem volt hiány, a játék viszont nagyon is döcögött. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a pontosztozkodással maradt a négyes második helyén egy ponttal lemaradva a két éve vb-negyeddöntős oroszoktól, illetve négy ponttal a törökök és öttel a szerbek előtt.

A magyar válogatott legközelebb november 12-én az év legfontosabb mérkőzésén Izlandot fogadja Európa-bajnoki pótselejtezőn a Puskás Arénában, majd Szerbiát és Törökországot látja vendégül három, illetve hat nappal később a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.

OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0-0

Moszkva, VTB Aréna, Vezette: Oliver (angol)
Oroszország: Sunyin – Szmolnyikov, Szemjonov, Kudrjasov, Zsirkov (Karavajev, 67.) – An. Mirancsuk (Z. Bakajev, 55.), Zobnyin, Ozdojev (Szobolev, 81.) – Ionov (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Mosztovoj, 55.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Sigér, Gazdag (Nagy Á., a szünetben), Kalmár (Schäfer, 77.), Holender (Fiola, a szünetben) – Szalai Á. (Könyves, 83.), Nikolics (Varga K., 61.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

További eredmények:

NEMZETEK LIGÁJA
4. FORDULÓ
A-LIGA

1. CSOPORT
Lengyelország–Bosznia-Hercegovina 3–0 (Lewandowski 40., 52., Linetty 45+1.)
Olaszország–Hollandia 1–1 (Pellegrini 16., ill. Van de Beek 25.)

2. CSOPORT
Anglia–Dánia 0–1 (Eriksen 35. – 11-esből)
Kiállítva: Maguire (Anglia, 32.)
Izland–Belgium 1–2 (Saevarsson 17., ill. R. Lukaku 9., 38. – az elsőt 11-esből)

3. CSOPORT
Portugália–Svédország 3–0 (Bernardo Silva 21., Jota 44., 72.)
Horvátország–Franciaország 1–2 (Vlasic 65., ill. Griezmann 8., Mbappé 79.)

B-LIGA

1. CSOPORT
Norvégia–Észak-Írország 1–0 (Dallas 68. – öngól)
Románia–Ausztria 0–1 (Schöpf 76.)

2. CSOPORT
Skócia–Csehország 1–0 (Fraser 6.)
Szlovákia–Izrael 2–3 (Hamsík 16., Mak 38., ill. E. Zahavi 69., 76., 89.)

3. CSOPORT
Törökország–Szerbia 2–2 (Calhanoglu 56., Tufan 76., ill. Milinkovics-Szavics 22., A. Mitrovics 49. – 11-esből)
Kiállítva: Yilmaz (90+1., Törökország)
Oroszország–MAGYARORSZÁG 0–0

4. CSOPORT
Finnország–Írország 1–0 (F. Jensen 66.)
Bulgária–Wales 0–1 (J. Williams 85.)

C-LIGA

2. CSOPORT
Észak-Macedónia–Grúzia 1–1 (Alioszki 90+3. – 11-esből, ill. Kvaratskelia 75.)
Kiállítva: Dimitrievszki (68., Észak-Macedónia)
Észtország–Örményország 1–1 (Sappinen 14., ill. Hovhanniszjan 8.)

3. CSOPORT
Moldova–Szlovénia 0–4 (S. Lovric 8., Vuckic 37., 42., 55. – az elsőt és a harmadikat 11-esből)
Görögország–Koszovó 0–0

4. CSOPORT
Litvánia–Albánia 0–0
Fehéroroszország–Kazahsztán 2–0 (Jablonszki 36., Juzepcsuk 90+3.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58567/pics/lead_800x600.jpeg
Magyar labdarúgás,válogatott,Nemzetek Ligája

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgás: elhunyt az olimpiai bajnok Fatér Károly

2020.09.23. 21:30
Nyolcvan éves korában hosszú betegséget követően elhunyt Fatér Károly a magyar válogatott és a Csepel olimpiai bajnok kapusa.

Magyar foci

Közvetítések: BL-selejtezőt játszik a Ferencváros, rangadó az angol ligakupában

2020.09.23. 07:30
A magyar bajnok BL-selejtezője mellett kézilabdarangadó, angol ligakupa-mérkőzések, sőt még baseball is szerepel a mai közvetítések …

Magyar foci

NB II: a Debrecen után a Vasas is komoly erősítéseket jelentett be

2020.09.22. 19:55
Pátkai Máté és Otigba Kenneth is az angyalföldi gárdánál folytatja pályafutását.

Magyar foci

Női labdarúgás: Lettországban javították a svéd zakót a magyar lányok

2020.09.22. 19:45
A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra győzött kedden a pont nélkül álló lettek vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, sikerével …

Magyar foci

NB I: edzőváltás Pakson, Bognár György a csapat új vezetőedzője

2020.09.22. 17:15
A Tolna megyei klub vezetősége új munkakörbe helyezte Osztermájer Gábor eddigi vezetőedzőt és segítőjét Sárai Györgyöt.

Magyar foci

NB II: Dzsudzsák Balázs visszatér Debrecenbe

2020.09.22. 15:40
A 108-szoros magyar válogatott labdarúgó tizenkét év után tér haza nevelőegyesületébe.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: huszonöt év után juthat ismét főtáblára a Ferencváros

2020.09.22. 14:15
A magyar bajnok a norvég Molde ellen harcolhatja ki a Bajnokok Ligája csoportkörében való indulás jogát egy oda-visszavágós párharcban.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Premier Leagueban, pályán a címvédő a Magyar Kupában

2020.09.20. 07:30
Igazi rangadót rendeznek a Premier Leagueben, hiszen a címvédő Liverpool a Chelseahez látogat, míg a címvédő Budapest Honvéd a …

Magyar foci

Magyar Kupa: gólgazdag találkozókon jutottak a következő körbe az élvonalbeli csapatok

2020.09.19. 22:10
Az MTK Budapest, a Kisvárda, a Zalaegerszegi TE és a Budafok is sikerrel vette az első akadályt a labdarúgó Magyar Kupában.

Magyar foci

Magyar Kupa: könnyedén nyert a ráckevei fociünnepen a Ferencváros

2020.09.19. 14:55
Nem okozott gondot a megyei másodosztályban szereplő Ráckeve legyőzése a Ferencvárosnak a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 128 csapata között.