Forma-1: Hamilton tönkretette Bottas tökéletes hétvégéjét Portimaóban

Dorogi László
Dorogi László

Hiába nyert meg minden szabadedzést a Mercedes finn pilótája, a legfontosabb pillanatban csapattársa gyorsabbnak bizonyult nála a Portugál Nagydíj időmérő edzésén.

Fotó: Twitter

Szinte minden előjel arra mutatott a száguldó cirkuszba 24 év után visszatérő Portugál Nagydíj időmérő edzése előtt, hogy finn pole pozíciónak örülhet a limitált számú közönség. Valtteri Bottas remekül teljesített a pénteki és szombati szabadedzéseken, mindhárom alkalommal ő bizonyult a leggyorsabbnak, így joggal reménykedhetett abban, hogy sikerül elcsípnie csapattársát, Lewis Hamiltont.

Az időmérő edzés egy technikai probléma kijavítása miatt - Sebastian Vettel Ferrarija szakított fel egy csatornafedelet a harmadik, szombati szabadedzésen - fél órás csúszással kezdődött el, az aszfaltcsík pedig folyamatosan lassulni látszott.

A Q1-ben először sikerült Lewis Hamiltonnak átlépnie Valtteri Bottast a hétvégén, a mezőny végén pedig George Russellnek sikerült becsusszannia az időmérő második szakaszába a Williams, Haas, Alfa Romeo hármas hat pilótája közül.

A Q2-ben aztán Bottas ismét villantott, három tizeddel futott gyorsabb köridőt Hamiltonnál, mindkét Mercedes pilóta a keményebb, közepes keverékű abroncsot választotta, ami ezúttal a jobban kezelhető keveréknek bizonyult.

Az időmérő harmadik szakaszában Bottasé vitte be az első ütést, ám mindössze 47 ezredmásodperccel volt gyorsabb Hamiltonnál. A hajrára mindkét Mercedest közepes keverékű gumikkal küldte ki a csapat a pályára, csakhogy amíg Hamiltonnak két gyors kör teljesítésére is maradt ideje, addig Bottasnak csak egy lehetősége maradt az idő kijavítására.

Bottas 18 tizedmásodperccel meg is előzte Hamiltont - akit közben Max Verstappen is átugrott a Red Bullal -, de a brit a végére felmelegítette gumijait és végül bő egy tizeddel legyőzte a peches Bottast. A Portugál Nagydíjon a harmadik rajtkockából Max Verstappen indulhat, míg a negyedik rajtkockát az alaposan feljavuló Ferrarival Charles Leclerc szerezte meg.

Portugál Nagydíj, időmérő edzés

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58584/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Mercedes,Autósport,Portugália

További cikkek

Autó-motor

Stefano Domenicali lesz a Forma-1 új vezére

2020.09.25. 15:30
2021-től a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 elnök-vezérigazgatója – jelentette be a Liberty Media pénteken, hivatalos közleményben.

Autó-motor

Forma-1: Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, Hamilton csak 19.

2020.09.25. 12:20
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője volt a leggyorsabb a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Autó-motor

WTCR: nem indul a Hyundai a hétvégi nürburgringi versenyen

2020.09.24. 10:35
A WTCR-ben szereplő csapat hivatalosan is bejelentette, hogy nem indul a hétvégi versenyen, így a címvédő Michelisz Norbert sem áll majd rajthoz.

Magyar foci

Közvetítések: a továbbjutásért küzd a MOL Fehérvár, kiderül ki a legszuperebb Európában

2020.09.24. 07:30
A MOL Fehérvár hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a francia Reims ellen, míg az is eldől a mai napon, …

Autó-motor

Forma-1: tízezernél is többen lehetnek az Emilia-Romagna Nagydíjon

2020.09.19. 12:45
A régió elnöke, Stefano Bonaccini jelentette be, hogy a versenyre összesen 13147 nézőt engednek majd be, amelyhez a szervezőknek megfelelő higiéniai koncepciót …

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Magyar Kupában, BL-mérkőzést játszik a Győr

2020.09.19. 07:30
A Dinamo Zagreb legyőzése után a megyei másodosztályban szereplő Ráckeve VAFC-hoz látogat a Ferencváros a labdarúgó Magyar …

Autó-motor

Mick Schumacher szerint az F2-es bajnoki cím nem garantálja az F1-es ülést

2020.09.16. 12:20
Mick Schumacher szerint az utánpótlás-sorozatban elért bajnoki cím még nem garancia semmire.

Autó-motor

Forma-1: a hétvége legjobb rádióüzenetei között éneklő Norris és örjöngő Raikkonen

2020.09.15. 15:25
Eseményekben gazdag Forma-1-es versenyen vagyunk túl.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton nyerte a kétszer is megszakított Toszkán Nagydíjat

2020.09.13. 17:35
Lewis Hamilton győzött a Forma-1 történetének első Toszkán Nagydíján, amelyet kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani.