Forma-1: őrült, dilis török időmérő, Stroll-pole pozíció!

Dorogi László
Dorogi László

Pokolian izgalmas, fordulatoktól sem mentes Forma-1-es időmérő edzést rendeztek Törökországban, amit végül Lance Stroll nyert meg a Racing Pointtal.

Az már a Török Nagydíj szabadedzésein kiderült, hogy nem mindennapi körülmények várják szombat délután az időmérőn a száguldó cirkusz pilótáit. Az eső hol jobban, hol kevésbé, de lankadatlan esett, így az időjárás alaposan megkeverte a kártyákat.

A versenyzők dolgát az sem könnyítette meg, hogy az Istanbul Parkot a versenyhétvége előtt újraaszfaltozták, így a tapadást nagyítóval kellett keresniük, Lewis Hamilton a versenyhétvége elején jelezte is, hogy a nyomvonal minden, csak nem jó - a hatszoros világbajnok a [email protected] jelzőt használta.

Az időmérő edzés első szakaszában senki sem teketóriázott, mindenki azonnal kigurult a vizes pályára, hogy minél hamarabb, a körülményekhez képest minél jobb időt autózzon. Elsőként Max Verstappen pördült meg a Red Bullal, többek teljesített körét pedig érvénytelenítették, mert azt a pálya elhagyásával érték el - így járt többek között Valtteri Bottas is.

Az eső intenzitása olyannyira erősödött, hogy a Q1-et félbe is kellett szakítani és háromnegyed órán át nem is térhettek vissza az autók, majd az újraindítást követően újabb piros zászló szakította meg az edzés első szakaszát, ugyanis a körülmények jottányit sem javultak. A Q1 utolsó percei bőven tartogattak izgalmakat, hiszen a pole pozícióra is esélyes Max Verstappen ekkor a 15. helyen tanyázott, de az esőgumikon 8 másodpercet is javítani tudott. Jól hajráztak a Ferrarik és az Alfa Romeók is, miközben például Lewis Hamilton csupán a 14. helyen kocogott be a Q2-be.

Az edzés második felvonását már nem kellett megszakítani, a pilóták pedig leginkább azzal kísérleteztek, hogy az átmeneti, vagy a teljes eső gumi a hatékonyabb a továbbra is rendkívül vizes aszfalton. A körülményekhez Verstappennek sikerült leggyorsabban alkalmazkodnia, a Red Bull hollandja elsőként nézett be az 1 perc 50 másodperces köridő alá. Nem sikerült viszont túl jól a Q2 a Ferrariknak és a McLareneknek, Carlos Sainz, Lando Norris, Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem jutott a legjobb tíz közé.

A Q3-ba nem kis meglepetésre az Alfa Romeók, a Red Bullok, a Mercedesek, a Renault-k és a Racing Pointok jutottak be, s egyre inkább úgy tűnt, hogy a "pink Mercedesek" érzik leginkább a nyomvonalat. Előbb Sergio Pérez sokkolta a mezőnyt egy pokolian gyors körrel - a mexikói pilóta az átmeneti esőgumikat választotta ehhez - de Max Verstappen nem sokkal maradt el mögötte.

Ekkor azonban a semmiből Lance Stroll elképesztő kört pörkölt oda, amivel végül Verstappent és csapattársát, Pérezt is maga mögé utasította. A Mercedeseknek nem sikerült úgy az időmérő, ahogy azt megszokhattuk tőlük, Hamilton a 6., Bottas a 9. legjobb időt autózta. A 22 éves kanadai pilóta pályafutása során először szerezte meg az első rajtkockát.

A Forma-1-es Török Nagydíj időmérő edzésének eredménye

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58623/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport,Racing Point

További cikkek

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton tönkretette Bottas tökéletes hétvégéjét Portimaóban

2020.10.24. 16:35
Hiába nyert meg minden szabadedzést a Mercedes finn pilótája, a legfontosabb pillanatban csapattársa gyorsabbnak bizonyult nála a Portugál Nagydíj …

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Csapatsportok

Elképesztő mennyiségű sport a képernyőn

2020.10.18. 07:30
Autósporttal indul a nap és Amerikai futrballal zárul, de közte rengeteg foci, kézilabda, jégkorong, motorsport színesíti a vasárnapot.

Autó-motor

A Jégemberek is öregszenek

2020.10.17. 09:50
Kimi Raikkönen minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legkedveltebb, legkarakteresebb figurája. Soha nem szerette a nagy felhajtást, a vele készített interjúktól pedig alighanem minden újságíró retteg.

Külföldi foci

Közvetítések: városi rangadó Liverpoolban és Milánóban

2020.10.17. 07:30
Rangadókkal teli szombat elé néznek a sport szerelmesei, akik élőben láthatják többek között az Everton-Liverpool, valamint az Internazionale-AC Milan rangadót is.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Autó-motor

Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

2020.10.10. 16:40
Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis …