Forma-1: őrült, dilis török időmérő, Stroll-pole pozíció!

Dorogi László
Dorogi László

Pokolian izgalmas, fordulatoktól sem mentes Forma-1-es időmérő edzést rendeztek Törökországban, amit végül Lance Stroll nyert meg a Racing Pointtal.

Az már a Török Nagydíj szabadedzésein kiderült, hogy nem mindennapi körülmények várják szombat délután az időmérőn a száguldó cirkusz pilótáit. Az eső hol jobban, hol kevésbé, de lankadatlan esett, így az időjárás alaposan megkeverte a kártyákat.

A versenyzők dolgát az sem könnyítette meg, hogy az Istanbul Parkot a versenyhétvége előtt újraaszfaltozták, így a tapadást nagyítóval kellett keresniük, Lewis Hamilton a versenyhétvége elején jelezte is, hogy a nyomvonal minden, csak nem jó - a hatszoros világbajnok a [email protected] jelzőt használta.

Az időmérő edzés első szakaszában senki sem teketóriázott, mindenki azonnal kigurult a vizes pályára, hogy minél hamarabb, a körülményekhez képest minél jobb időt autózzon. Elsőként Max Verstappen pördült meg a Red Bullal, többek teljesített körét pedig érvénytelenítették, mert azt a pálya elhagyásával érték el - így járt többek között Valtteri Bottas is.

Az eső intenzitása olyannyira erősödött, hogy a Q1-et félbe is kellett szakítani és háromnegyed órán át nem is térhettek vissza az autók, majd az újraindítást követően újabb piros zászló szakította meg az edzés első szakaszát, ugyanis a körülmények jottányit sem javultak. A Q1 utolsó percei bőven tartogattak izgalmakat, hiszen a pole pozícióra is esélyes Max Verstappen ekkor a 15. helyen tanyázott, de az esőgumikon 8 másodpercet is javítani tudott. Jól hajráztak a Ferrarik és az Alfa Romeók is, miközben például Lewis Hamilton csupán a 14. helyen kocogott be a Q2-be.

Az edzés második felvonását már nem kellett megszakítani, a pilóták pedig leginkább azzal kísérleteztek, hogy az átmeneti, vagy a teljes eső gumi a hatékonyabb a továbbra is rendkívül vizes aszfalton. A körülményekhez Verstappennek sikerült leggyorsabban alkalmazkodnia, a Red Bull hollandja elsőként nézett be az 1 perc 50 másodperces köridő alá. Nem sikerült viszont túl jól a Q2 a Ferrariknak és a McLareneknek, Carlos Sainz, Lando Norris, Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem jutott a legjobb tíz közé.

A Q3-ba nem kis meglepetésre az Alfa Romeók, a Red Bullok, a Mercedesek, a Renault-k és a Racing Pointok jutottak be, s egyre inkább úgy tűnt, hogy a "pink Mercedesek" érzik leginkább a nyomvonalat. Előbb Sergio Pérez sokkolta a mezőnyt egy pokolian gyors körrel - a mexikói pilóta az átmeneti esőgumikat választotta ehhez - de Max Verstappen nem sokkal maradt el mögötte.

Ekkor azonban a semmiből Lance Stroll elképesztő kört pörkölt oda, amivel végül Verstappent és csapattársát, Pérezt is maga mögé utasította. A Mercedeseknek nem sikerült úgy az időmérő, ahogy azt megszokhattuk tőlük, Hamilton a 6., Bottas a 9. legjobb időt autózta. A 22 éves kanadai pilóta pályafutása során először szerezte meg az első rajtkockát.

A Forma-1-es Török Nagydíj időmérő edzésének eredménye

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58623/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport,Racing Point

További cikkek

Autó-motor

WTCR: Michelisz nyolcadik lett a zolderi főfutamon

2020.09.13. 15:30
A címvédő Michelisz Norbert nyolcadik helyen ért célba a WTCR belgiumi versenyhétvégéjének második futamán.

Autó-motor

Formula 3: izgalmas futamon szerezte meg a bajnoki címet az ausztrál újonc

2020.09.13. 13:35
A Renault junior versenyzője, Oscar Piastri megőrizte az összetett pontversenyben elfoglalt első helyét az utolsó két mugellói futam után is, így …

Autó-motor

WTCR: Tassi Attila dobogós a szezonnyitón

2020.09.13. 11:20
Tassi Attila megszerezte első dobogóját a WTCR-ben miután a belgiumi Zolderben rendezett szezonnyitón a harmadik helyen végzett. Michelisz Norbert pontot szerzett.

Magyar foci

Közvetítések: rangadót játszik az MTK, kiderül ki nyeri a Toszkán Nagydíjat

2020.09.13. 07:30
A hét utolsó napján sem maradunk izgalmak nélkül, hiszen élőben láthatjuk a képernyőkön a Forma-1-es Toszkán Nagydíjat és az MTK …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton kilencvenötödik alkalommal indul az élről

2020.09.12. 16:10
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a mugellói Toszkán Nagydíjon. A címvédő mellől csapattársa Valtteri Bottas indulhat.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér a Premier League és a La Liga is, rangadó az NB I-ben

2020.09.12. 07:30
Ismét elrajtol a futballélet Angliában és Spanyolországban is, de motorsport, autósport és kézilabda is a képernyőn a hétvége első …

Autó-motor

Forma-1: egyrajthelyes büntetést kapott Sergio Pérez

2020.09.11. 18:50
A mexikói pilóta a bokszutcából kihajtva szaladt bele Kimi Räikkönen Alfa Romeójába, ami miatt aztán a versenybírák egyrajthelyes büntetést osztottak ki a versenyzőnek.

Autó-motor

Forma-1: másodjára is Valtteri Bottas végzett az élen Mugellóban

2020.09.11. 16:45
Kétszer is lengett a piros zászló, a szabadedzés-győzelemnek pedig másodjára is Valtteri Bottas örülhetett a Toszkán Nagydíjon.

Autó-motor

WTCR: egy mindenki ellen, mindenki Michelisz Norbert ellen

2020.09.11. 13:40
Hétvégén kezdődik a WTCR 2020-as idénye, amelynek Michelisz Norbert címvédőként vág neki. Cikkünkben az esélyeket latolgatjuk valamint felidézzük, hogy mi változott a …

Autó-motor

Forma-1: Bottas kezdett az élen Mugelloban

2020.09.11. 12:40
Valtteri Bottas sikerét hozta a Toszkán Nagydíj első szabadedzése az olaszországi Mugellóban.