Forma-1: Lewis Hamilton megnyerte a Török Nagydíjat és hétszeres világbajnok

Dorogi László
Dorogi László

A címvédő gyakorlatilag a semmiből rakott össze egy újabb futamgyőzelmet a kaotikus isztambuli futamon, ezzel pedig bebiztosította hetedik világbajnoki címét és beállította Michael Schumacher rekordját.

Fotó: formula1.com

A szezon egyik legizgalmasabb futamára volt kilátás a törökországi Istambul Parkban, ugyanis az időjárás egész hétvégén packázott a pilótákkal, hol jobban, hol kevésbé, de szinte végig esett az eső. A hétvége legnagyobb kérdése persze az volt, bebiztosítja-e hetedik - rekordot jelentő - világbajnoki címét Lewis Hamilton, amihez mindössze annyit kellett tennie, hogy az összetett világbajnoki pontversenyben második Valtteri Bottas előtt végez - még pontot sem feltétlenül kellett szereznie.

A szombati időmérő edzés jókora meglepetést hozott, hiszen Lance Stroll pályafutása első pole pozícióját szerezte meg a Racing Pointtal, míg a Mercedesek szemmel láthatóan nem élvezték a vizes körülményeket, Hamilton a hatodik, Bottas a kilencedik pozícióból vágott neki a versenynek. A totális őrület már a kivezető körökben elkezdődött, Antonio Giovinazzi az Alfa Romeót, George Russell a Williams-t csapta falhoz a rémesen nedves aszfalton.

Stroll és Sergio Pérez is pazarul kapta el a rajtot, a Racing Point autói szokatlan módon kibérelték az első két helyet, de Hamiltonnak is remekül sikerült a start, bár néhány kanyar után megpördült és visszaesett a hatodik helyre. Ki kell emelni Sebastian Vettelt is, aki nemcsak szezonja, de az elmúlt évek egyik legjobb futamát teljesítette. A négyszeres német világbajnok ráérzett a nehezített körülményekre és végig úgy tűnt, reális esélye van dobogóra állnia.

A világbajnoki versenyfutás viszonylag gyorsan lezárult, ugyanis Valtteri Bottas régen látott pocsék formát mutatott, a finn versenyző rengeteget hibázott, többször pördült meg, hagyta el a pályát, ráadásul a rajtnál Esteban Oconnal össze is akadt, így gyorsan a mezőny végén találta magát.

Még tíz kör sem telt el a versenyből, amikor a bátrabb pilóták már megpróbálkoztak az átmeneti esőgumikra átállni, ugyanis az aszfalt gyors ütemben száradt fel, különösen az ideális íveken. Az első kerékcsere különösen Lewis Hamiltonnak jött ki jól, aki a váltás után elképesztő tempóra kapcsolt és több másodpercet javult körönként az ideje, s ha nem is könnyen, átlépte Vettelt és előrefurakodott a negyedik helyre.

A dobogóért küzdő Max Verstappen mindeközben elképesztő attakot indított a folyamatosan lassuló Sergio Pérez ellen a második helyért, de a holland egy előzésnél túl nagy rizikót vállalt, megpördült, amivel el is szálltak az első három helyről szövögetett álmai. A futam felénél egyre kezdtek fogyni az élen haladó Stroll, Pérez, Albon hármas átmeneti esőgumijai, Hamilton és Vettel pedig össze is zárta az ollót, az első öt egészen közel került egymáshoz.

Ekkor azonban minden Hamilton kezére játszott, Albon nagyot hibázott, az addig remekül vezető Vettelnek pedig elszúrta a kerékcseréjét a Ferrari, amivel a címvédő már dobogós helyen autózhatott az újabb világbajnoki címe felé. Ez akkor vált még biztosabbá, amikor a 37. körben a DRS-sel simán megelőzte Pérezt, Strollt pedig az élről kihozták friss átmeneti esőgumikért - amelyek azonban annyira nem működtek a kanadai autóján, hogy végül egészen a kilencedik helyig esett vissza.

A hajrára a Ferrarik és Sergio Pérez csatája hozott elképesztő izgalmakat, a sokáig biztos másodiknak tűnő mexikói pilóta nyakára megérkezett Charles Leclerc, a Racing Point versenyzője pedig bele is hibázott az utolsó körébe. A monacói megpróbálta megelőzni, de elfékezte magát, a nevető harmadikként pedig Sebastian Vettel vette át csapattársától az utolsó métereken a harmadik dobogós helyet, míg Pérez megtartotta második pozícióját.

Lewis Hamilton rekordot jelentő 94. futamgyőzelmével állította be Michael Schumacher hét világbajnoki címet számláló csúcsát, a futam leggyorsabb körét Lando Norris szerezte meg a McLarennel.

A Forma-1-es Török Nagydíj végeredménye

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58627/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Mercedes,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Vasárnap nagy futam

2016.04.29. 09:15
Negyedik alkalommal rendezik meg Budapest belvárosában a Nagy Futam elnevezésű autó-, motorsport- és légibemutatót vasárnap.

Autó-motor

Forma-1: 2026-ig hosszabbított a Hungaroring

2016.04.22. 21:05
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy kedvező anyagi feltételekkel hosszabbították meg 2026-ig a mogyoródi Forma-1-es futam szerződését.

Autó-motor

Massa vs. Ricciardo a nappaliban

2016.04.22. 19:25
Felipe Massa fia, Felipinho és Daniel Ricciardo Monte Carlóban "csapott össze."

Autó-motor

Forma-1: esménydús Rosberg-siker (videó)

2016.04.17. 10:45
A szezon első két futamán győztes Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.

Autó-motor

Nico Rosberg és Daniel Ricciardo indulhat az első sorból Kínában

2016.04.16. 11:25
Rosbergé a pole, ferrarisok a második sorban, Hamilton pechszériája

Autó-motor

Rosberg Sanghajban is utolérhetetlen

2016.04.15. 07:20
A német Nico Rosberg szerepelt a legjobban a Forma 1-es sorozat kínai állomásának első szabadedzésén

Csapatsportok

Pénteki sportműsor a televíziókban

2016.04.15. 06:20
Gazdag kínálat várja ma a sportrajongókat - foci Hannowertől Gentig, jégkorong és Formula 1, de a tenisz szerelmesei sem maradnak éhesek

Autó-motor

F1: Hamilton büntetése

2016.04.14. 07:00
Váltócsere miatt öt hellyel visszasorolják a Kínai Nagydíj rajtjánál Lewis Hamiltont

Egyéni sportok

Támogatott sportrendezvények

2016.04.12. 09:20
Sportesemények finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat jelent meg a hétfői Magyar Közlönyben; ebben a kabinet a szükséges források biztosítására hívja fel a nemzetgazdasági minisztert.

Autó-motor

Szép munka - mondta az F1-es versenyigazgató

2016.04.08. 14:25
Elégedetten nyilatkozott a Hungaroring újraaszfaltozásáról Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil-szövetség F1-es versenyigazgatója