Nemzetek Ligája: már nem eshet ki a B-divízióból Magyarország

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hiába játszott jobban az első félidőben a magyar válogatott Szerbia ellen, végül 1-1-es döntetlennel zárult a két csapat találkozója a Nemzetek Ligája B-divíziójának harmadik csoportjában.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európa-bajnokságról lemaradó szerbek az első bő fél órában egyáltalán nem találta a játékát, viszont a 18. percben egy rossz helyezkedést követően Nemanja Radonjic tudott elfutni Kecskés Ákos mellett, majd szép szólóval sikerült bevennie Dibusz Dénes kapuját is a játékosnak. A folytatásban aztán a magyar válogatott felvette a harcot ellenfelével, sőt jobban is játszott Szerbiánál, aminek az eredménye a 40. percben lett meg: egy nagyszerű kényszerítőt követően Nemanja Nikolic adott gólpasszt Kalmár Zsoltnak, így még a félidő vége előtt egyenlíteni tudott Magyarország.

A fordulás után teljesen megváltozott aztán a mérkőzés képe, hiszen a szerbek egyre jobban játszottak, többet birtokolták a labdát és nagyobb helyzeteket is kialakítottak. A 71. percben például Nemanja Radonjic rázta le a védőjét, viszont nem sikerült eltalálnia a kaput, de így is közel állt a vezetéséhez megszerzéséhez Szerbia. A legnagyobb vendég helyzetet aztán a 88. percben Luka Jovics nevéhez köthetjük, aki egy a tizenhatoson belülre beívelt labdát pöccintett kapura, viszont Dibusz Dénes reflexmozdulattal védeni tudott. A hátralévő időben aztán igaz nyomtak a szerbek, de újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Nemzetek Ligája, B-divízió, harmadik csoport, ötödik forduló

Magyarország–Szerbia 1-1 (Kalmár 39., illetve Radonjic 17.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58628/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Nemzetek Ligája

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája: értékes döntetlen Moszkvában

2020.10.14. 22:40
Gyenge meccsen sikerült pontot csenni az oroszok ellen, így elégedettek lehetünk. De kicsit jobb játékkal lehetett volna némi esélyünk.

Csapatsportok

Az orosz-magyart ma ki ne hagyja senki!

2020.10.14. 07:30
Moszkvában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, náluk talán könnyebb dolga lesz a veszprémi kéziseknek a Celje ellen, a kaposvári röplabdásoknak pedig román ellenfél jutott.

Csapatsportok

Közvetítések: pörög tovább a Nemzetek Ligája-kerék

2020.10.13. 07:30
Kedden sem maradnak közvetítések nélkül a sportrajongók, újabb Nemzetek Ligája-meccsek kerülnek képernyőre, de visszatér a Roland Garros-nyolcaddöntős Fucsovics Márton is.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: a szerbek kapufáig, a Rossi-legénység győzelemig jutott

2020.10.11. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott az újonc Könyves Norbert góljával 1-0-ra legyőzte Belgrádban Szerbiát a Nemzetek Ligája B-divíziójában.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Magyar foci

Labdarúgó Magyar Kupa: közeli kiruccanás vár a Ferencvárosra és a MOL Fehérvárra

2020.10.10. 20:30
A fővárosi zöld-fehérek Bicskére, míg a székesfehérváriak Gárdonyba látogatnak a férfi labdarúgó Magyar Kupa hetedik …

Magyar foci

Rossi önkritikája: gyengén játszottunk, de mellénk állt a szerencse

2020.10.09. 10:35
Nem dicsérte agyon a Bulgáriában diadalmaskodó magyar labdarúgó-válogatottat az olasz szövetségi kapitány, és akkor még finoman fogalmazunk. Pedig nagy …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: magyar-román nem lesz, de magyar-izlandi igen!

2020.10.08. 22:45
A magyar labdarúgó válogatott 3-1-re nyerni tudott Bulgáriában a Nemzetek Ligája playoff-rájátszásának elődöntőjében és továbbra is megvan az esélye arra, hogy …

Magyar foci

Repülő palack vakította meg fél szemére a megyei klubvezetőt

2020.10.08. 10:10
Nyilván a petpalackok még nem tanultak meg önerőből szárnyalni, kellett ehhez egy rakétaindító kéz is.

Magyar foci

Közvetítések: egy meccs mindenek fölött

2020.10.08. 07:30
Sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Bulgáriában a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön, de tartogat egy-két csemegét még a mai tévéműsor.