Nemzetek Ligája: az álom most már valóság, csoportgyőztes a magyar válogatott

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Szoros mérkőzésen aratott egygólos győzelmet Magyarország Törökország ellen, így hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával csoportja élén végzett és feljutott az A-divízióba hazánk nemzeti csapata.

Fotó: AFP

Sorsdöntő összecsapás várt az utolsó fordulóban Magyarországra Törökország ellen, hiszen kis szerencsével még akár a csoport első helyére is oda érhetett volna a válogatott. Ennek megfelelően már az első félidőben jól kezdett a magyar együttes, de a játékot leginkább a törökök irányították, viszont ehhez nem társult gól 45 perc játékot követően.

A fordulás után aztán nem kellett sokat várni arra, hogy a csereként beállt Varga Kevin elé tálaljon Nikolics Nemanja, a szélső lövését aztán igaz még hárítani tudta Mert Günok, de a kipattanó Sigér Dávid segítségével átjutott a gólvonalon. A folytatásban aztán kezdett javulni a magyar válogatott játéka, a törökök pedig a bennmaradásért hajtottak, viszont a nagy nyomás ellenére nem, hogy az egyenlítés nem sikerült a vendégeknek, a 94. percben még Varga Kevin futotta végig a pályát és szerzett gólt, így 2-0-ra diadalmaskodott Magyarország.

Miután Oroszország Szerbiában megsemmisítő, 5-0-ás vereséget szenvedett Magyarország csoportja élén végzett 11 pontjával, míg Törökország visszacsúszott az utolsó helyre, így kiesett a C-divízióba.

Nemzetek Ligája, B-divízió, 3. csoport

Magyarország–Törökország 2-0 (Sigér 57., Varga 90+4.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58633/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Nemzetek Ligája,válogatott

További cikkek

Külföldi foci

Liverpool-Arsenal és Dzsudzsák Balázs visszatérése is képernyőn

2020.09.28. 07:30
A labdarúgó NB II listavezetője a Pécsi MFC-t fogadja, a Premier League bajnoka az Arsenallal néz farkasszemet, Marco Rossi kihirdeti keretét a bolgárok elleni …

Magyar foci

NB I: hiába vezetett a Honvéd, az Újpest nyerte a derbit

2020.09.27. 20:15
A kispestieknek továbbra sem megy a bajnokságban, vasárnap este egygólos előnyt eltékozolva szenvedtek vereséget az Újpesttől az OTP Bank Liga 5. fordulójában.

Magyar foci

NB II: erős keret ide, edzőváltás oda, továbbra is szenved a Vasas

2020.09.27. 16:00
Egyelőre nem akar összeállni a feljutásra is esélyes angyalföldiek játéka a labdarúgó NB II-ben, ezúttal Gyirmóton szenvedtek vereséget.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Magyar foci

NB I: Könyves vezérletével verte a ZTE a Diósgyőrt

2020.09.26. 21:35
Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-re nyert a szezonbeli első idegenbeli mérkőzésén pályára lépő Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

NB I: kiütötte a Paks az MTK-t

2020.09.26. 17:15
A Paks magabiztos 4-0-s győzelmet aratott az MTK ellen a magyar élvonal ötödik fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgás: Torghelle Sándor visszavonult - ezek voltak a legemlékezetesebb góljai

2020.09.26. 13:55
A mai napon bejelentette visszavonulását a XXI. század meghatározó magyar futballistája, a Budapest Honvéd, az MTK és a Videoton …

Amerika

Közvetítések: Forma-1-es időmérő Oroszországban, elődöntők a vízilabda MK-ban

2020.09.26. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombat, így biztos, hogy nem fogunk unatkozni, hiszen labdarúgást, autó- és motorsportot, …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: szoros mérkőzésen szerzett három pontot a Puskás Akadémia

2020.09.25. 21:50
A felcsúti együttes egyetlen góllal, de legyőzte a Mezőkövesdet a magyar élvonal ötödik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgó NB I : a Fehérvár kisvárdai mérkőzését is elhalasztották

2020.09.25. 14:10
A Ferencvárosé után a MOL Fehérvár hétvégi mérkőzését is elhalasztották a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából.