Forma-1: Max Verstappen győzelmével zárult a 2020-as szezon

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nem volt ellenszer a Red Bull ellen a Mercedesnek, így rajt-cél győzelmet aratott, ezzel tizedik futamgyőzelmének örülhet Max Verstappen.

Fotó: F1 Twitter

A világbajnokság kérdése már hetekkel ezelőtt eldőlt, viszont a konstruktőri tabella harmadik helye, illetve az egyéni pontverseny második helye még kiadó volt.

A pole pozícióból rajtoló holland a piros lámpák kialvását követően jól jött el, és megőrizte első helyét a két Mercedes előtt. Az első kanyarokban nagyobb helyváltoztatás nem történt,Kevin Magnussen volt egyedül az, aki az utolsó helyről három helyet javított. Az élen autózó Max Verstappen aztán már az elején el akarta dönteni a futam sorsát, ami meg is mutatkozott abban, hogy a harmadik körre már két másodperc volt az előnye, amit apránként növelni tudott. Emellett segítségére volt csapattársa, Alexander Albon is, aki a hatodik körben megelőzte Lando Norrist a hatodik körben, így feljött a negyedik helyre és taktikai sakkban tartotta a Mercedest. 

A mezőny hátsó felében is voltak akciók: Sergio Pérez az utolsó előtti helyről rajtolva a 10. körben már 14. volt, viszont egy technikai hiba miatt félre kellett húzódnia a pályán, ami miatt virtuális biztonsági autós fázis következett, így Max Verstappen és a két Mercedes pilóta is kiállt a bokszutcába friss gumikért. Mivel a mexikói autóját csak nehezen tudták eltávolítani a pálya mellől, ezért a VSC a következő körben is érvényben maradt, de két körrel később már újraindult a verseny, Verstappen pedig a 18. körre már több mint három másodperccel ment Valtteri Bottas előtt.

Az élmezőnyben eldőlni látszott az, hogy Max Verstappen megnyeri a futamot, az viszont kérdéses volt, hogy Lance Strollnak sikerül-e egyedül megvédenie a Racing Point harmadik helyét a csapat világbajnokság tabelláján. A kanadai hiába próbálkozott, csak a pontszerző helyek végén csatázhatott, így nem volt sok esélye megfogni a két McLarent.

Tíz körrel a verseny vége előtt rászóltak Valtteri Bottasra, hogy elkezdheti nyomni a gázt és megpróbálhatja beérni az élen autózó Red Bullt, de a hátrány csökkenése helyett inkább még jobban ellógott Max Verstappen. A holland aztán nem sokkal később már hátradőlhetett, hiszen a visszapillantó tükröt sem kellett már figyelnie, hiszen Lewis Hamilton megérkezett finn csapattársára. A brit igaz próbálta megelőzni Bottast, de a Mercedes második számú pilótája meg tudta őrizni pozícióját, így végül le kellett mondania a második helyről a hétszeres világbajnoknak.

Végül nagyobb izgalom már nem volt az utolsó körökben, így Max Verstappen győzelmével zárult a 2020-as szezon Abu-dzabiban.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58683/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: izgalmas sporteseményekben gazdagon zárul a hétvége

2021.02.14. 07:30
Lesz külföldi és magyar labdarúgás is, szurkolhatunk a magyar kézilabda csapatoknak a nemzetközi kupákban, de lesz kerékpár, téli sport és autósport is.

Autó-motor

Közvetítések: zárul a Forma-1-es szezon, rangadót játszik a PSG

2020.12.13. 07:30
Már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj következik a Forma-1 idei szezonjában, míg a francia bajnokság címvédője, a PSG az Olympique Lyonnal játszik rangadót.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen meglepte a Mercedeseket az idei utolsó időmérőn

2020.12.12. 15:10
A Red Bull holland pilótája már a szabadedzéseken is nagyon gyors volt, az időmérőn pedig maga mögé utasította Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont Abu-Dzabiban.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.04. 07:30
Megkezdi szereplését a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a Sopron Basket Euroliga mérkőzését is a pénteki napon.

Autó-motor

Forma-1: Hamiltont a drámai Bahreini Nagydíjon sem lehetett legyőzni

2020.11.29. 18:35
Nem a hétszeres világbajnok futamgyőzelme miatt marad emlékezetes az idei első Bahreini Nagydíj, Roman Grosjean rémes balesetet szenvedett, de Lance Stroll is fejre …