Tarolt a válogatott az Év Sportolója Gálán

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Hétfő este rendezték a formabontó 2020-as Év Sportolója Gála díjátadóját.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének döntése értelmében nézők nélkül tartott rendezvényen az Év férfi sportolójának díját Szoboszlai Dominik vehette át. Ezzel Szoboszlai az első, aki csapatsportolóként lett az év sportolója. Új kategóriaként bekerült az Év sportpillanata is gálába, amit szintén Szoboszlai Dominik söpört be az Eb-részvételt érő Izland elleni góljával. 

Az Év edzője díjat a válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kapta. Az olasz szakembernek honfitársa, Fabio Capello adta át virtuálisan a trófeát, amit azért kapott, mert kivezette az Európa-bajnokságra a válogatottat, valamint a Nemzetek Ligája-csoportját is megnyerte. Ezzel az eredménnyel az Év csapata is a magyar labdarúgó válogatott lett.

Az Év női sportolója Karakas Hedvig cselgáncsozó lett, aki az 57 kilogrammos súlycsoportban Európa-bajnoki címet szerzett 2020-ban. A 30 éves magyar sportoló a döntőben az egyik legnagyott sztárt, a portugál Telma Monteirót győzte le intésekkel egy nyolc percig tartó döntőben. Karakas az első dzsúdós, aki az Év sportolója lett.

Az egyéni sportágak között kiosztott Év csapata-díjat Babos Tímea kapta, aki Kristina Mladenoviccsal az Australian Opent és a Roland Garrost is megnyerte 2020-ban. Ráadásul a női versenyeket szervező WTA-nál is az Év női párosa lett ez a kettős.

Az Év fogyatékos sportolójánál összevont díjat hoztak létre, mert 2020-ban nagyon kevés eseményt rendeztek parasportolóknak. A díjat végül Berente Judit szervátültetett sífutó és sílövő kapta.

Az év e-sportolójának díját Bereznay Dániel kapta, aki évek óta a szimulátoros Forma-1-es bajnokságában szerepel. A 21 éves esportoló 2020-ban összetettben ötödik lett, a konstruktőrök versenyében csapata, az Alfa Romeo pedig második lett. 

A Kézisek kéziseit is díjazták a gálán annak ellenére, hogy a győztesek kiléte már nem volt meglepetés: a férfiaknál Kovács Péter, a nőknél Gódorné Nagy Mariann nyert. Kovács Péter a férfi kézilabda-válogatott szereplési- és gólrekordere, 323 meccsen 1797 gólt szerzett, négyszer is meghívták a világválogatottba. Gódorné Nagy Mariann BEK-trófeát nyert, kettőt az osztrák Hypóval 1982-ben a Vasassal, amely a női kézilabdázásunk első kupasiker a bajnokok között.

Az Év szabadidősport-rendezvénye a Streetball Challenge Hungary lett, amelyen a 3×3-as felállásban játszott csaknem 450 csapatban 1800 játékos.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége ezután életműdíjjal tüntette ki a napokban 100. életévét betöltő ötszörös olimpiai bajnok tornászt, Keleti Ágnest.

Fotók: MTI

Címkék: év sportolója
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58703/pics/lead_800x600.jpg
év sportolója

További cikkek

Csapatsportok

M4 Sport-Az Év sportolója gála: négy ponttal győztek az FTC pólósai

2020.01.17. 18:55
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata szoros versenyben, négy ponttal bizonyult jobbnak a Győri Audi ETO KC női kézilabdaegyüttesnél a Magyar …

Egyéni sportok

M4 Sport Az Év Sportolója Gála 2019

2020.01.16. 22:50
Január 16-án este adták át a Nemzeti Színházban a 2019-es év legjobb sportolóinak járó díjakat.

Csapatsportok

Az Év Sportolója Gála és vízilabda rangadó

2020.01.16. 07:30
Az Év Sportolója Gála 2019 és férfi vízilabda rangadó Spanyolország ellen a budapesti Eb-n a nap fénypontjai.

Egyéni sportok

Újabb elismerést zsebelt be Hosszú Katinka

2020.01.08. 10:20
Az Iron Lady-t választották meg az elmúlt év legjobb európai női sportolójának a kontinens sportújságírói.

Egyéni sportok

Közülük kerülnek ki az Év sportolói

2020.01.06. 19:05
Hosszú Katinka hetedik alkalommal lehet az év legjobb sportolója, amivel utolérheti a rekorder Egerszegi Krisztinát.

Egyéni sportok

Év Sportolója: ők lehetnek a díjazottak

2019.12.16. 14:20
A 2019 legjobb sportolójának járó díj jelöltjeinek névsora napvilágot látott, többek között Hosszú Katinka, Michelisz Norbert, valamint Szoboszlai Dominik neve is szerepel a listákon.

Egyéni sportok

M4 Sport-Az Év sportolója gála: íme a hivatalos végeredmények

2019.02.15. 19:15
Az MSÚSZ honlapján pénteken megjelent tízes sorrend úgy állt össze, hogy három névre kellett szavazniuk a sportújságíróknak, az első helyért három, a másodikért …

Egyéni sportok

M4 Sport-Az Év sportolója gála: Liu Shaolin Sándor és Kozák Danuta az elmúlt év legjobbja

2019.02.14. 23:10
A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort, a nőknél a kajakos Kozák Danutát választotta a …

Egyéni sportok

Csütörtökön adját át Az Év sportolója díjakat

2019.02.13. 10:35
A Nemzeti Színházban csütörtök este sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki a Magyar Sportújságírók Szövetsége 61. alkalommal kiírt szavazásának győzteseit.

Egyéni sportok

M4 Sport-Az Év sportolója gála: Bácsi, Fucsovics és Liu Shaolin is a jelöltek között

2019.02.04. 12:10
A férfiaknál Bácsi Péter, Fucsovics Márton és Liu Shaolin Sándor, a nőknél pedig Babos Tímea, Hosszú Katinka és Kozák …