Vb-selejtező: fájó döntetlen a lengyelek ellen az első mérkőzésen

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hiába vezetett két góllal is a magyar válogatott a lengyelek ellen végül 3-3-as döntetlennel zárult a 2022-es vb-selejtezők első mérkőzése.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagyon ígéretesen indult az összecsapás Magyarország számára, hiszen a hatodik percben Fiola Attila fantasztikus indítását követően Sallai Roland megszerezte a vezetést a házigazdának. A folytatásban aztán még kapuralövésig sem tudott eljutni a vendég gárda, így a félidő 1-0-ás magyar vezetésnél zárult.

A fordulás után aztán Lengyelország jött ki nagyobb elánnal, viszont az 53. percben a harciasan küzdő Szalai Ádám megduplázta a magyarok előnyét. Bő 60 perc munka azonban kárbaveszett, miután előbb Krzysztof Piatek szépített, majd egy perccel később Kamil Jozwiak egyenlített. A hatalmas sokkból viszont Magyarország tudott felállni még annak ellenére is, hogy végig a lengyelek támadtak: a 76. percben Lang Ádám csúsztatását követően Willi Orban vette be Wojciech Szczesny kapuját.

Végül ez sem volt elég a győzelemhez, hiszen a 83. percben Robert Lewandowski maradt üresen a tizenhatoson belül és állította be a 3-3-as döntetlent.

Világbajnoki selejtezők, első mérkőzés

Magyarország–Lengyelország 3-3 (Sallai 6., Szalai 53., Orban 76., illetve Piatek 60., Jozwiak 61., Lewandowski 83.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58778/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,világbajnokság

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az NB I, rangadót játszik a Paris Saint-Germain

2020.11.20. 07:30
A Kisvárda fogadja a remek formában lévő Paksot az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén, míg a Paris Saint-Germain az AS Monacohoz látogat a …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: az álom most már valóság, csoportgyőztes a magyar válogatott

2020.11.18. 22:35
Szoros mérkőzésen aratott egygólos győzelmet Magyarország Törökország ellen, így hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával csoportja …

Magyar foci

Közvetítések: sorsdöntő mérkőzést játszik Magyarország a Nemzetek Ligájában

2020.11.18. 07:30
A csoport elsőségért lép pályára Törökország ellen Magyarország a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában a szerdai napon.

Magyar foci

Rossi kapott ajánlatokat, de maradna magyar szövetségi kapitány

2020.11.17. 14:20
Bárhogy is alakuljon a magyar labdarúgó-válogatott Törökország elleni Nemzetek Ligája mérkőzése szerda este, Marco Rossi szövetségi kapitány mindenképpen …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: már nem eshet ki a B-divízióból Magyarország

2020.11.15. 22:35
Hiába játszott jobban az első félidőben a magyar válogatott Szerbia ellen, végül 1-1-es döntetlennel zárult a két csapat találkozója a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Magyar foci

Magyar Kupa: Vasas-Fehérvár, Dorog-Ferencváros a Magyar Kupában

2020.11.14. 17:20
Szombat délután kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójának párosításait.

Magyar foci

Rossi egyre jobban van, de sokan hiányoznak majd a szerbek ellen

2020.11.14. 16:20
Talán még fel sem fogtuk, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a jövő évi, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, vasárnap máris újabb kihívással …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …