Baj van: a japánok többsége továbbra is lefújná az olimpiát

Pintér M. Lajos
Pintér M. Lajos

Az emberi egészséget és az egészségügy működőképességét ugyanis fontosabbnak tartják, mint a világ legnagyobb sporteseményét. A járványhelyzet egyre fenyegetőbb.

Fotó: Pixabay

Alig több mint két hónap múlva, július 23-án kezdődnének meg az – egy évvel elhalasztott – ötkarikás játékok Tokióban, ám továbbra is erősen kérdéses, meg lehet-e tartani a világ legjelentősebb sporteseményét. Az ázsiai országban ugyanis egyre romlik a járványhelyzet, miközben az oltással nem haladnak. Egy friss felmérés szerint a japánok többsége ebben a helyzetben nem kér az olimpiából. Ráadásul a NOB elnökének látogatását is le kellett mondani...

A szervezők folyamatosan hangsúlyozzák: szeretnék biztonságban tudni mind a versenyzőket, mind a nézőket (mármint a hazaiakat, mert az korábban eldőlt, hogy külföldi szurkolók nem utazhatnak Tokióba), ezért a japánok felmérést készítettek május 7. és 9. között. Ennek eredményei alapján a megkérdezettek 59 százaléka úgy nyilatkozott, nem tartaná meg most az olimpiát (ez végleges törlést von maga után, mert a NOB már egyértelműsítette: újabb halasztás nem lesz), míg csupán 39 százalék mondta azt, hogy nem látja akadályát az idei rendezésnek, és támogatja azt. A rendezéspártiak közül is 23 százalék a teljesen zárt kapus lebonyolítás mellett tette le a garast.

Sajtóinformációk szerint egyébként a végső döntést leginkább egymásra hárítják a felek, azaz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a japán kormány. Szuga Josihide japán miniszterelnök nemrégiben azt nyilatkozta, sosem fogja az olimpiát a közegészség elé helyezni, mert számára az életek megvédése és a fertőzés megakadályozása az elsődleges.

Fotó: worldometers.info/coronavirus

Japánban vasárnapra közel 7000 új fertőzöttet regisztráltak, ez a legmagasabb január óta, és 121 beteg hunyt el, ami megegyezik a február 11-i negatív rekorddal, azaz a koronavírus-járvány kitörése óta a legkomolyabb szám. Ráadásul ugyancsak kedvezőtlen, hogy a 126 milliós ország lakosságának csupán két százaléka kapta meg eddig legalább az egyik vakcinaadagot, amelyeket február közepétől kezdtek beadni.

A kedvezőtlen járványhelyzet miatt le kellett mondani Thomas Bach NOB-elnök látogatását is. Az eredetileg május 11-ig elrendelt veszélyhelyzetet a hónap végéig hosszabbították meg Tokióban, mivel a fertőzések száma ismét növekedett a fővárosban is, a szervezőbizottság ezért volt kénytelen hétfőn bejelenteni, hogy elhalasztatják Bach május 17-18-ára tervezett vizitjét. A 67 éves elnök legutóbb tavaly novemberben tudta felkeresni a rendező(?) országot, hogy személyesen, a helyszínen tájékozódjon az előkészületekről...

Címkék: Tokió 2020, olimpia
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58798/pics/lead_800x600.jpg
Tokió 2020,olimpia

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Muszukajev Iszmail ötödik helyen végzett

2021.08.07. 12:55
A Magyarországot képviselő orosz születésű Muszukajev Iszmail elveszítette a bronzmérkőzést és így az ötödik helyen végzett a szabadfogású birkózók 65 kilós súlycsoportjában.

Egyéni sportok

Tokió 2020: hatodik helyen végzett az öttusázó Marosi Ádám

2021.08.07. 12:45
Marosi Ádám egy jól sikerült utolsó számnak köszönhetően a hatodik helyen zárta a férfi öttusázók versenyét a tokiói olimpián.

Csapatsportok

Tokió 2020: magabiztos győzelemmel triplázott az amerikai női vízilabdacsapat

2021.08.07. 11:10
Az amerikai női vízilabda-válogatott ismét megvédte címét miután a döntőben 14-5-re legyőzte Spanyolországot.

Egyéni sportok

Tokió 2020: történelmi győzelem toronyugrásban

2021.08.07. 09:25
A kínai Csao Jüan győzelmével ért véget a férfi toronyugrók versenye és így felállított egy nem mindennapi rekordot.

Csapatsportok

Tokió 2020: óriási csatában bronzérmes a női vízilabda-válogatott

2021.08.07. 07:45
A magyar női vízilabda-válogatott 11-9-re legyőzte az Orosz Olimpiai Csapatot és így története során először olimpiai bronzérmet szerzett.

Csapatsportok

Tokió 2020: visszavágtak az amerikai kosarasok, zsinórban negyedszer is aranyérmesek

2021.08.07. 06:25
Az Egyesült Államok férfi kosárlabdaválogatottja 87-82-re legyőzte Franciaországot a döntőben és így sorozatban negyedszer is …

Egyéni sportok

Tokió 2020: zsinórban harmadszor is olimpiai bajnok a női kajaknégyes!

2021.08.07. 05:20
Megnyerte az 500 méteres döntőt a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női kajaknégyes, amely így megszerezte a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: ötödik a Balla, Takács kenupáros

2021.08.07. 04:45
Az ötödik helyen végzett az 500 méteres döntőben Balla Virág és Takács Kincső női kenupárosa a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: kajak-kenus és vízilabdás éremesélyek- ÉLŐ HÍRFOLYAM, augusztus 7.

2021.08.07. 04:10
A magyar női vízilabda-válogatott bronzmérkőzést játszik, három magyar kajak-kenu egység döntőt vív az olimpia utolsóelőtti …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: fényesen csillogó magyar bronzérmek - augusztus 6.

2021.08.06. 19:30
Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor személyében két olyan magyar sportoló szerzett bronzérmet a tokiói olimpia tizennegyedik versenynapján, akikkel szemben …