Világbajnokság? Kit érdekel!?

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A koronavírus sok mindent elvett tőlünk. Ritkábban találkozhattunk a családunkkal, kevesebbet láthattuk a barátainkat, és még a sporteseményeket is tönkretette. De van, amit nem a vírus vágott gallyra.

Fotó: iihf.com

Egészen sokkoló volt, mikor először láttunk nézők nélküli futballmeccset. A megyei labdarúgáson edződött kevesek mosolyogva tapasztalhatták, hogy a Bajnokok Ligájában ugyanúgy hallani a játékosokat egymással ordibálni, mint mondjuk egy jó kis Mezőcsokonya SE-Böhönye KSE derbin

Most viszont már szépen lassan szivárognak vissza a nézők a lelátóra, hamarosan minden a régi lesz. De a mostani jégkorong-világbajnokságot ez sem mentené meg, pedig legendásan jó hangulatú világversenyről beszélünk, a jégkorong ünnepéről. Néhány éve ugye éppen a magyar szurkolók csodájára járt az egész világ. 

Viszont azt már hagyományosan megszokhattuk, hogy a legjobbakat nélkülöznünk kell a vb-ről, hiszen Észak-Amerikában tart az NHL-rájátszás, a sztárok ott gyilkolják egymást a Stanley-Kupáért. Így csak a kiesett csapatokból jönnek nagy ritkán játékosok a világbajnokságra. Persze közöttük is akad olyan, aki miatt érdemes leülni a képernyő elé. A svájciaknál például Timo Meier komoly tényező, a svédeknél Oloffson, Rakell vagy éppen Adrian Kempe sem nyeretlen kétéves. De pár éve a kanadai csapatban ott volt Connor McDavid is aki a 2015-ös NHL-drafton elsőként kelt el, azóta háromszor lett a liga pontkirálya, kétszer megválasztották a legjobb játékosnak is.

De Kanada most olyan csapattal jött, amivel szembeköpi a világbajnokságot, annak fontosságát. Kis túlzással korcsolyázni is alig tudnak. Az a Kanada, ahol hajdanán a Szovjetuniótól elszenvedett súlyos vereség után a parlamentben napirendi pont volt, hogy miképpen kerüljék el a jövőben a hasonló szégyenteljes eredményket. A Salt Lake City-i olimpia után pedig adócsökkentést szavaztak meg az NHL-ben szereplő csapataiknak, hogy meg tudják tartani a tehetségeiket. 

Talán most is érdemes lenne leülniük az ottawai honatyáknak, mert a kanadai csapatnak a mostani lettországi világbajnokságon több mint 100 percre volt szüksége az első góljához, de három meccs után nulla pontosak és 2-10 a gólarányuk. Persze nem csak a kanadaiak szégyenkezhetnek, de például a sokszoros vb-győztes csehek is csak a harmadik meccsükön szerezték az első pontjukat, a svédek is két betlivel indítottak, hiába a három jó néva keretben. Hát ilyen színvonalú ez a vb. Tavaly elmaradt, idén nagyon vártuk, de ez ebben a formában fabatkát sem ér.

A legnagyobb sztárokat eddig se nagyon mozgatta meg a világbajnokság, de ha ez így folytatódik, akkor hamarosan a szurkolók is tojnak majd rá. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58803/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,világbajnokság

További cikkek

Amerika

NHL: kikapott a ligaelső az újonctól! (videó)

2022.01.24. 12:45
Seattle Kraken nagy meglepetésre 5-3-ra verte a Florida Pantherst, míg a Pittsburgh szétlövésben múlta felül a Winnipeget az NHL mai játéknapján.

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa: a DEAC kivédekezte a fehérvári rohamokat és címet védett

2022.01.23. 19:35
A DEAC 4-3-ra legyőzte a Hydro Fehérvárt AV19-et a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjében és így 2012 után az első …

Amerika

NHL: hosszabbításban nyert a Washington, a Minnesota és a Colorado is (videó)

2022.01.23. 11:10
Három mérkőzés is túlórában dőlt el az NHL mai játéknapján, amely során a New York Rangers, a Tampa Bay Lightning és a New Jersey Devils is …

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa: Debrecen-Fehérvár döntőt rendeznek

2022.01.22. 19:50
A címvédő DEAC és a favoritnak tartott Fehérvár AV 19 jutott el a jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári döntőjébe.

Amerika

NHL: Sidney Crosby triplájával győzött a Pittsburgh (videó)

2022.01.22. 12:05
A Pittsburgh Penguins 5-2-re győzött Columbusban, míg az Anaheim Ducks könnyedén verte a címvédőt az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: elsöprő floridai győzelem Edmontonban (videó)

2022.01.21. 12:30
A Florida Panthers 6-0-ra kiütötte az Edmonton Oilerst, míg a Colorado Avalanche szintén fölényesen győzött Los Angelesben az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: feltámadt és győzött a New York Rangers (videó)

2022.01.20. 12:15
A New York Rangers 3-1-es hátrányból felállva 6-3-ra győzött a Toronto Maple Leafs ellen az NHL mai játéknapján.

Amerika

NHL: Timo Meier mesterötösével győzött a San Jose (videó)

2022.01.18. 13:10
A San Jose Sharks 6-2-re győzött a Los Angeles Kings ellen az NHL legutóbbi játéknapján. A hazaiak svájci játékosa mesterötössel vette ki részét a sikerből.

Amerika

NHL: a fővárosban tudott győzni a Vancouver (videó)

2022.01.17. 12:00
A Vancouver Canucks 4-2-re győzött a Washington Capitals otthonában az NHL legutóbbi játéknapjának egyetlen meccsén.

Amerika

NHL: sorjázta a gólokat a Florida Panthers (videó)

2022.01.16. 13:00
A Florida Panthers 9-2-re kiütötte a Columbust az NHL mai játéknapján, amelyen három csapat is kapott gól nélkül zárt.