Világbajnokság? Kit érdekel!?
A koronavírus sok mindent elvett tőlünk. Ritkábban találkozhattunk a családunkkal, kevesebbet láthattuk a barátainkat, és még a sporteseményeket is tönkretette. De van, amit nem a vírus vágott gallyra.
Egészen sokkoló volt, mikor először láttunk nézők nélküli futballmeccset. A megyei labdarúgáson edződött kevesek mosolyogva tapasztalhatták, hogy a Bajnokok Ligájában ugyanúgy hallani a játékosokat egymással ordibálni, mint mondjuk egy jó kis Mezőcsokonya SE-Böhönye KSE derbin.
Most viszont már szépen lassan szivárognak vissza a nézők a lelátóra, hamarosan minden a régi lesz. De a mostani jégkorong-világbajnokságot ez sem mentené meg, pedig legendásan jó hangulatú világversenyről beszélünk, a jégkorong ünnepéről. Néhány éve ugye éppen a magyar szurkolók csodájára járt az egész világ.
Viszont azt már hagyományosan megszokhattuk, hogy a legjobbakat nélkülöznünk kell a vb-ről, hiszen Észak-Amerikában tart az NHL-rájátszás, a sztárok ott gyilkolják egymást a Stanley-Kupáért. Így csak a kiesett csapatokból jönnek nagy ritkán játékosok a világbajnokságra. Persze közöttük is akad olyan, aki miatt érdemes leülni a képernyő elé. A svájciaknál például Timo Meier komoly tényező, a svédeknél Oloffson, Rakell vagy éppen Adrian Kempe sem nyeretlen kétéves. De pár éve a kanadai csapatban ott volt Connor McDavid is aki a 2015-ös NHL-drafton elsőként kelt el, azóta háromszor lett a liga pontkirálya, kétszer megválasztották a legjobb játékosnak is.
De Kanada most olyan csapattal jött, amivel szembeköpi a világbajnokságot, annak fontosságát. Kis túlzással korcsolyázni is alig tudnak. Az a Kanada, ahol hajdanán a Szovjetuniótól elszenvedett súlyos vereség után a parlamentben napirendi pont volt, hogy miképpen kerüljék el a jövőben a hasonló szégyenteljes eredményket. A Salt Lake City-i olimpia után pedig adócsökkentést szavaztak meg az NHL-ben szereplő csapataiknak, hogy meg tudják tartani a tehetségeiket.
Talán most is érdemes lenne leülniük az ottawai honatyáknak, mert a kanadai csapatnak a mostani lettországi világbajnokságon több mint 100 percre volt szüksége az első góljához, de három meccs után nulla pontosak és 2-10 a gólarányuk. Persze nem csak a kanadaiak szégyenkezhetnek, de például a sokszoros vb-győztes csehek is csak a harmadik meccsükön szerezték az első pontjukat, a svédek is két betlivel indítottak, hiába a három jó néva keretben. Hát ilyen színvonalú ez a vb. Tavaly elmaradt, idén nagyon vártuk, de ez ebben a formában fabatkát sem ér.
A legnagyobb sztárokat eddig se nagyon mozgatta meg a világbajnokság, de ha ez így folytatódik, akkor hamarosan a szurkolók is tojnak majd rá.