Eb 2020: továbbjutott Belgium, kiesett a címvédő

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hiába nyomott a mérkőzés második félidejében szinte végig Portugália, Belgium végül 1–0-ra győzött és továbbjutott a legjobb nyolc közé a 2020-as Európa-bajnokságon.

Fotó: AFP

Az első játékrész rögtön egy veszélyes portugál helyzettel indult Diogo Jota révén, majd Cristiano Ronaldo is próbálkozhatott egy szabadrúgással, de egyikből sem született gól. A folytatásban aztán továbbra is eseménytelen volt a játék, de a 42. percben egy nem annyira ígéretes támadás végén Thorgan Hazard megszerezte a vezetést a belgáknak.

A fordulás után aztán Portugália mindent megtett az egyenlítésért, rengeteg helyzetet dolgozott ki, de a támadások végén mindig becsúszott egy-egy apró hiba. A belgák ugyanakkor a kontrákból többször is eldönthették volna a találkozó sorsát, de mivel újabb gól nem szültett, így 1–0-ás sikerükkel a belgák jutottak a nyolc közé.

Belgium-Portugália 1-0 (1-0)

Sevilla, Estadio de La Cartuja, 11 504 néző. Vezette: Brych (német)
BELGIUM:
 Courtois – Alderweireld, Vertonghen, Vermaelen – Meunier, Tielemans, Witsel, T. Hazard (Dendoncker, 90+5.) – De Bruyne (Mertens, 48.), R. Lukaku, E. Hazard (Carrasco, 87.). 
PORTUGÁLIA: 
Rui Patrício – Dalot, Rúben Dias, Pepe, Guerreiro – Joao Moutinho (Joao Félix, 55.), Palhinha (Danilo, 78.), Renato Sanches (Sérgio Oliveira, 78.) – Bernardo Silva (Bruno Fernandes, 55.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 70.). 

Gólszerző: T. Hazard (42.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58864/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,EURO 2020,Portugália

További cikkek

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Kanada legyőzte Mexikót és vezeti a csoportot (videó)

2021.11.17. 11:15
Kanada 2-1-re győzött Mexikó ellen a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezősorozatának rangadóján és mivel az Egyesült Államok nem bírt Jamaicával, így …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Argentína egy döntetlennel is kijutott, Uruguay megint kikapott (videó)

2021.11.17. 06:10
Argentína hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott Brazíliával és így kijutott a katari világbajnokságra. Uruguay viszont egyre …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: nem ismétlődött meg a hollandokkal a blamázs, ott vannak Katarban

2021.11.16. 22:45
Hollandia nyolc év után ismét ott lehet a labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-0-ra legyőzte Norvégiát. Mivel Finnország kikapott a …

Külföldi foci

Premier League: visszavonul a Newcastle United korszakos játékosa

2021.11.16. 21:15
38 évesen befejezi pályafutását Jonás Gutiérrez a Newcastle United és az argentin válogatott egykori játékosa.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Dél-Korea és Irán is magabiztosan nyert, Ausztrália botlott

2021.11.16. 19:15
Egyetlen meglepetést hozott az ázsiai kontinens világbajnoki selejtezősorozat mai játéknapja: Ausztrália nem bírt Kínával. A csoportelsők vagyis …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Svájc kijutott, Olaszország pótselejtezőre kényszerül (videó)

2021.11.15. 23:05
Olaszország csak 0-0-s döntetlent játszott Észak-Írországban és mivel Svájc 4-0-ra verte Bulgáriát, így az Európa-bajnok …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Szerbia és Spanyolország is hajrágóllal jutott ki (videó)

2021.11.14. 23:00
Spanyolország 1-0-ra verte Svédországot, míg Szerbia 2-1-re nyert Portugáliában, így ez a két válogatott kvalifikálta magát egyenes ágon a 2022-es …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Észak-Macedónia készülhet a pótselejtezőre (videó)

2021.11.14. 20:00
Észak-Macedónia 3-1-re legyőzte Izlandot a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában és így pótselejtezőt vívhat a világbajnoki szereplésért.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: egy öngól döntött, Horvátország biztosan utazik Katarba

2021.11.14. 17:00
Horvátország jóval többet támadott ellenfelénél és bár csak egy öngóllal, de legyőzte Oroszországot és így kijutott a katari világbajnokságra.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Franciaország nyolcat rúgva kvalifikált, Belgium is vb-résztvevő

2021.11.13. 22:50
A címvédő Franciaország 8-0-ra győzött Kazahsztán ellen és így kijutott a 2022-es világbajnokságra. Az Észtországot legyőző Belgium …