Bajnokok Ligája: sokáig szenvedett, de tarolt a Ferencváros a selejtező első körében

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A Ferencváros kezdte meg elsőként a nemzetközi kupákban a szereplését a magyar csapatok közül a koszovói FK Prishtina ellen, amelyet az első félidei szenvedés után végül 3–0-ra győzött le.

Fotó: Fradi.hu

Borzasztóan indult a fővárosi zöld-fehérek összecsapása az előselejtezőből érkező koszovóiak ellen, hiszen a hatodik percben John Otto John előnyhöz juttatta a vendégeket, de a gólt les miatt érvénytelenítették. A folytatásban aztán Ihor Haratyin, Franck Boli és Róbert Mak is próbálkozott hazai oldalról, de az első 45 percben nem sikerült megszereznie a vezetést a ferencvárosiaknak. A fordulás után tovább folytatódott a szenvedés: hiába játszott kisebb fölényben a magyar csapat, az elefántcsontparti támadó, majd Ryan Mmaee próbálkozása is elkerülte a kaput.

A gát aztán a 71. percben szakadt át: Eldar Civic passza után Tokmac Nguen szerzettt gólt, majd ezután három perccel Ryan Mmaee is eredményes tudott lenni, 12 perccel a találkozó vége előtt pedig Miha Blazic állította be a 3–0-s végeredményt. A Ferencváros így sima győzelmet követően várhatja a visszavágót, amelyet július 13-án játszanak majd a koszovói Fadil Vokrri Stadionban 20:00-s kezdéssel.

Bajnokok Ligája, selejtező, első kör

Ferencvárosi TC–FK Prishtina (koszovói) 3–0 (Tokmac 71., Mmaee 74., Blazic 78.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58894/pics/lead_800x600.png
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

Női vb-selejtező: gólzáporos sikerrel szerezte meg első győzelmét a női válogatott

2021.10.26. 21:10
A magyar női labdarúgó-válogatott 7-1-re győzött a Feröer-szigetek ellen és így először szerzett három pontot a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: nem született döntés az örökrangadón, nyert meccset bukott a Honvéd

2021.10.24. 20:15
Harmadik mérkőzésén maradt három pont nélkül a Ferencváros, miután 0–0-s döntetlent játszott az MTK-val, míg a Budapest …

Magyar foci

NB I: megvan az Újpest első győzelme az idényben

2021.10.22. 22:00
A sereghajtó Újpest emberhátrányban futballozva legyőzte a MOL Fehérvárt és így az élvonal tizedik fordulójában megszerezte szezonbeli első győzelmét.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: négy góllal győzött a Chelsea és a Bayern München is (videó)

2021.10.20. 23:05
A címvédő Chelsea a Malmö, míg a Bayern München a Benfica ellen aratott 4-0-s győzelmet a Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: először nyert a Barcelona, legyőzte Salzburg a Wolfsburgot (videó)

2021.10.20. 20:55
Először nyert mérkőzést a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában az FC Barcelona, miután a harmadik fordulóban 1–0-ra …

Magyar foci

Labdarúgás: Lovrencsics Gergő lemondta a válogatottságot

2021.10.20. 20:00
Egy, az MLSZ Facebook-oldalán megjelenő videóban Lovrencsics Gergő bejelentette, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: pont nélkül a Leipzig és a Milan, gálázott a Real Madrid (videó)

2021.10.19. 23:00
A Liverpool 3-2-re győzte le az Atlético Madridot, míg a PSG ugyanilyen arányban múlta felül az RB Leipziget a Bajnokok Ligája mai …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: kiütötte a Club Brugge-t a Manchester City, simán nyert a Sporting

2021.10.19. 21:20
Nagyon sima, 5–1-es győzelmet aratott a Club Brugge ellen a Manchester City a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik játéknapján, …

Magyar foci

Európa-liga: harmadik mérkőzését is elveszítette a Ferencváros

2021.10.19. 18:25
A Celtic ellen sem tudott pontot szerezni a Ferencváros, miután a skót együttes 2–0-ra legyőzte a magyar csapatot az Európa-liga csoportkörének harmadik …

Magyar foci

NB I: győzelemmel kezdett Supka Attila Mezőkövesden, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.10.17. 18:55
Egyetlen gól esett a magyar élvonal kilencedik fordulójának mai mérkőzésein. A Mezőkövesd legyőzte a Debrecent, míg az Újpest …