NHL: győzött és elnapolta a bajnokavatást a Montreal

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Montreal Canadiens hosszabbítás után 3-2-re győzött a Tampa Bay Lightning ellen és így életben tartotta reményeit a bajnoki címet illetően. 

Fotó: AP

Montreal Canadiens - Tampa Bay Lightning 3-2 - hosszabbítás után

Mivel az első három mérkőzést a címvédő floridaiak nyerték, így a mai mérkőzésnek az volt a nagy kérdése, hogy eldől-e a Stanley-kupáért folyó párharc ma hajnalban. Az előző mérkőzéseken mindig a Canadiensnek voltak erősebb periódusai a meccs elején és mégis a Lightning ütötte a gólokat. Ez a tendencia most megfordult: Carrey Price 12 védést mutatott be az első 20 percben, Josh Anderson pedig a hazaiakat juttatta vezetéshez. Az eddigi találkozókhoz hasonlóan ez a meccs is tele volt feszült pillanatokkal: a nyitóharmad legvégén Josh Edmundson és Patrick Maroon kakaskodott egymással, de akadt olyan momentum is, amikor három-három játékos került be a jegyzőkönyvbe kétperces büntetéssel. 

Price egészen a 37. percig őrizte mai hibátlan teljesítményét, ekkor viszont Barclay Goodrow ki tudott egyenlíteni. Úgy tűnt új mérkőzés kezdődhet, amelyet a vendégek dominálhatnak, de a Canadiens ezúttal nem tört meg. A harmadik játékrész nyolcadik percében Alexander Romanov megint előnyhöz juttatta a montreali csapatot. A  Canadiens-drukkerek öröme nem tarthatott sokáig ugyanis öt perc múlva Maroon kiegyenlített. Mivel több gól nem született a 60 perc leteltéig így az idei döntőben először hosszabbítás következett. 

Hatvanegy másodperccel a vége előtt azonban a montreali Shea Weber 2+2 perces kiállítást kapott, vagyis a montrealiaknak nélkülözniük kellett őt a hosszabbítás első három percében. A túlóra lüktető játékot hozott: a Tampa Bay folyamatosan támadott a bajnoki címet jelentő gólért, ám Price nagyszerűen védve 32 hárításig jutott és vezetésével kibekkelték a hazaiak a hátrányt. A Canadiens kontrákra rendezkedett be, de Andrej Vaszilevszkij is bemutatott egy bravúrt. A meccs végül a 64. percben dőlt el, amikor Josh Anderson használta ki a tampai védők zavarodottságát és második találatával megnyerte a meccset a Canadiensnek. 

Győzelmével a Montreal 3-1-re szépített a négy győzelemig tartó párharcban. A finálé negyedik meccsét Tampában rendezik csütörtök hajnalban. 

Címkék: Jégkorong, NHL
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58893/pics/lead_800x600.jpeg
Jégkorong,NHL

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong: az FTC könnyed győzelemmel nyerte a szuperkupát

2021.09.11. 20:05
Az FTC-Telekom remek első harmadot követően 6-2-re győzött a DEAC ellen és így megnyerte a Magyar Szuperkupát.

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: Kanada visszavette a trónt

2021.09.01. 09:45
A hazai pályán játszó kanadai női jégkorong-válogatott nyerte női jégkorong-világbajnokságot, miután a döntőben hosszabbítás után 3-2-re legyőzte az Egyesült Államokat.

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: becsületből legyőzte Olaszországot a magyar csapat

2021.08.29. 14:25
A magyar férfi jégkorong-válogatott győzelemmel zárta a rigai olimpiai selejtezőt, miután 2-1-re legyőzte Olaszországot.

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: totális magyar összeomlás Rigában

2021.08.27. 21:55
A magyar férfi jégkorong-válogatott katasztrofális harmadik harmadot követően 9-0-ra kikapott a házigazda Lettországtól a rigai olimpiai selejtező második …

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: remekül kezdett, de kikapott a magyar válogatott

2021.08.26. 17:05
A magyar férfi jégkorong-válogatott kétgólos előnyről 5-3-ra kikapott Franciaországtól a Rigában rendezett olimpiai selejtező első napján.

Egyéni sportok

Női jégkorong-vb: megvan az első A-csoportos magyar győzelem!

2021.08.26. 08:50
A magyar női jégkorong-válogatott 5-1-re legyőzte Dániát a Calgaryban zajló világbajnokságon és így a kilencedik helyen zárt a világ legjobbjai között.

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: kikapott Japántól, a kilencedik helyért mérkőzik a magyar csapat

2021.08.25. 07:55
A magyar női jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott Japántól a Calgaryban zajló világbajnokság harmadik csoportfordulójában és …

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: megvan az első magyar gól, több mint történelmi helytállás

2021.08.22. 22:35
A magyar női jégkorong-válogatott jó játékkal 4-2-re kikapott Csehországtól a Kanadában rendezett világbajnokság második …

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: vereséget szenvedett történelmi meccsén a magyar válogatott

2021.08.21. 22:20
A történelme első A-csoportos vb-mérkőzésén szereplő magyar női jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott Németországtól a kanadai …

Amerika

NHL: győzött és megvédte bajnoki címét a Tampa Bay Lightning!

2021.07.08. 06:05
A Tampa Bay Lightning 1-0-ra győzött a Montreal Canadiens ellen az NHL döntőjének ötödik mérkőzésén és így elhódította a Stanley-kupát.