UFC: brutális sérülés miatt ért véget Poirier és McGregor harmadik mérkőzése

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az első menet után beszüntették a küzdelmet Dustin Poirier és Conor McGregor harmadik mérkőzésén, miután az ír ketrecharcos súlyos sérülést szenvedett. 

Fotó: FOX News

Bár nem vívtak címmérkőzést a UFC 264. gáláján, ám az est főmérkőzését így is jobban várta a sportág rajongóinak nagy része, mint más számozott eseményt. Harmadszor csapott ugyanis össze Dustin Poirier és Conor McGregor: 2014-ben az ír fenegyerek egy menetet sem adott ellenfelének, míg idén januárban az amerikai harcos két menetben győzte le ellenfelét. A trilógia lezárása mellett a meccs tétje az is volt, hogy a győztes megküzdhet Charles Oliveirával a könnyűsúlyú világbajnoki címért. A két küzdőfél már a mérkőzés felvezetésében sem kímélte egymást: az ír a sajtótájékoztatón verekedni akart, de korábban azt állította, hogy riválisát megöli a ringben ha szembe kerül vele, az amerikai viszont újabb nagy verést ígért be McGregornak. A felek már a ringbe lépéskor kis híján egymásnak estek. 

Az első menetet McGregor aktívabban kezdte, rúgásai azonban nem találták el az ellenfelet, Poirier szintén pontatlanul indított. Hamarosan földharc alakult ki ahol Poirier ütötte a földön fekvő ellenfelét, aki viszont guillotine-fojtással próbálta meg feladásra kényszeríteni vetélytársát. Az amerikai jobban állhatott a pontozóknál, amikor az első öt perc végén döbbenetes dolog történt: McGregor bokája kibicsaklott és az ír elesett. Egyből látszott, hogy súlyos sérülés történt és a mérkőzésvezető azonnal beszüntette a küzdelmet majd néhány perccel később kihirdette Dustin Poirier győzelmét. 

Az eredmény kihirdetése után a győztes ünnepelt, nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a karma visszaszállt ellenfelére és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette McGregort. Úgy véli, hogy a sérülés az ő rúgásától következett be, ezt ellenfele azonnal cáfolta. Az ír ketrecharcos a földön ülve nyilatkozott és kijelentette, hogy kettejük közös történetének még nincs vége és szerinte jogtalan bírói ítélet született és ő is mindennek lehordta legyőzőjét. A két mérkőző fél mutogatott egymásnak hangos szájalás közben, ennek az lett a vége, hogy Poirier a biztonságiak kíséretében elhagyta a ringet. 

Connor McGregorra most a felépülés, Poirierre a címmérkőzés, míg a nézőkre egy hosszas nyilatkozatháború vár. Óriási kérdés, hogy a két ketrecharcost látjuk-e még egymás ellen küzdeni a UFC-ben. 

A meccset eldöntő sérülés az alábbi videón látható. A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk! 

Címkék: Küzdősport, UFC
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58919/pics/lead_800x600.jpg
Küzdősport,UFC

További cikkek

Egyéni sportok

UFC: Francis Ngannou "stílust váltva" védte meg világbajnoki címét (videó)

2022.01.23. 10:30
A várakozásokkal ellentétben végigment Francis Ngannou és Cyril Gane mérkőzése a nehézsúlyú világbajnoki övéért a UFC …

Egyéni sportok

UFC: kikapott a verhetetlennek hitt Amanda Nunes (videó)

2021.12.12. 11:10
Óriási meglepetést hozott a UFC 269 gála ahol Julianna Pena legyőzte a több éve veretlen harmatsúlyú világbajnok Amanda Nunest.

Egyéni sportok

Küzdősport: magyar érmek a ju-jitsu vb-n, éremesélyek a karate-világbajnokságon

2021.11.17. 22:10
Négy magyar érem született a múlt héten befejeződött ju-jitsu világbajnokságon ,míg a kedden elkezdődő karate-vb-n több magyar …

Egyéni sportok

UFC: pontozással tartották meg öveiket a bajnokok

2021.11.07. 10:40
A váltósúlyú Kamaru Usman és a szalmasúlyú Rose Namajunas is pontozással védte meg világbajnoki címét a UFC 268-as gálán.

Egyéni sportok

UFC: Glover Teixeira 42 évesen lett világbajnok (videó)

2021.10.31. 13:15
A veterán Glover Teixeira fojtással legyőzte a világbajnok Jan Błachowiczot és így elhódította a UFC félnehézsúlyú világbajnoki övét.

Egyéni sportok

Kick-box: hat magyar harcos is aranyérmes egyéniben!

2021.10.23. 13:30
Hat magyar aranyérem született az olaszországi Jesolóban rendezett kick-box világbajnokság egyéni döntőiben.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.16. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombati nap: láthatjuk a topligákat, a férfi kézilabda-vb-t és a Ferencváros női kézilabda csapatát …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Külföldi foci

Közvetítések: Manchesterben lép pályára a címvédő Liverpool, rangadók Olaszországban

2020.11.08. 07:30
Az elmúlt idényben az angol élvonal második helyén végző Manchester City a Liverpoolt fogadja.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …