Forma-1: Hamilton kiütötte Verstappent majd a büntetése ellenére is nyert

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Bár a futam elején történt ütközés miatt megbüntették, de Lewis Hamilton így is megnyerte a Brit Nagydíjat. A címvédő mai sikerének köszönhetően jelentősen csökkentette hátrányát az összetettben. 

Fotó: autosport.com

Max Verstappen nyerte a tegnapi sprintfutamot és így ő rajtolhatott az első rajtkockából, a vb-t vezető pilóta mellől Lewis Hamilton várhatta a startot. A két rivális rögtön az első körben összecsapott egymással. A két vetélytárs a Copse-kanyarban összeütközött, Hamilton belső íven próbálta előzni a hollandot, de elérte a Red Bull hátulját. Verstappen autója a falba csapódott, elsőre ijesztőnek tűnt a holland találkozása a fallal és a saját lábán szállt ki az autóból, igaz a kórházba szállították megfigyelésre. A vezetést Charles Leclerc vette át miután lerajtolta Valtteri Bottast majd elment Hamilton kissé megsérülő autója mellett is. A negyedik-ötödik helyen a két McLaren haladt Lando Norris és Daniel Ricciardo sorrendben, míg Sebastian Vettel elment Fernando Alonso mellett A gumifal a balesettől megrongálódott és így piros zászlóval megszakították a futamot. 

Csaknem 40 percnyi szünet után indították újra a versenyt, közben vizsgálták a két vb-aspiráns ütközését. Charles Leclerc megőrizte az első helyét, majd nem sokkal később kiderült, hogy Hamilton 10 másodperces büntetést kapott, mert vétkesnek találták Verstappen kiesésében. Lando Norris Bottast hagyta le az újraindításnál, míg hátrébb Sebastian Vettel forgott meg. Leclerc másfél másodperces különbséget tudott kialakítani, de a 15. körben motorproblémái adódtak és Hamilton felzárkózott rá. 

Lando Norris jött ki először kereket cserélni, az ifjú brit kiállását azonban elrontották a szerelők és így Bottas meg tudta őt előzni. Hamilton a 28. körben jött ki a büntetésre, negyedikként tért vissza a pályára. Leclerc kerékcseréje jól sikerült, ellentétben csapattársáéval: Carlos Sainz legalább tíz másodpercet veszített a bal első kereke lecserélése miatt. Hamilton hamarosan maga mögé utasította Norrist majd a 40. percben Bottas elengedte a világbajnokot. Tizenkét körrel a vége előtt nyolc másodperc választotta el Hamiltont és Leclercet. A Mercedes pilótája egymás után futotta a leggyorsabb köröket és hamarosan már támadhatta ellenfelét. Az előzésre végül a 49. körben került sor, amikor Leclerc hibázott a Copse-kanyarban. 

Lewis Hamilton végül győzött és így már 99 győzelemnél jár, hazai pályán pedig már nyolcadik alkalommal intették le elsőként. Charles Leclerc számára a második hely jutott Valtteri Bottas előtt. Lando Norrisnak és Daniel Ricciardonak a negyedik-ötödik hely jutott. Carlos Sainz az elrontott kiállás ellenére hatodik lett Ferenando Alosno, Lance Stroll, Esteban Ocon és Juki Cunoda előtt. Sergio Perez hiába futotta meg a leggyorsabb kört, mivel nem ért be a legjobb 10-be így nem kapott pontot. 

A bajnokságban Max Verstappen vezet 185 ponttal a 177 pontos Lewis Hamilton és a 113 pontos Lando Norris előtt. A csapatoknál a Red Bull 289 ponttal áll az élen, a Mercedes viszont négy pontra megközelítette riválisát. A világbajnokság augusztus 1-én a Magyar Nagydíjjal folytatódik. 

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58937/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

2022.11.29. 10:05
Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …