Tokió 2020: Lőrincz Viktor olimpiai döntőbe jutott!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kötöttfogásúak 87 kilós súlycsoportjában versenyző Lőrincz Viktor 9-2-re legyőzte egyiptomi ellenfelét és így testvéréhez hasonlóan ő is döntőt vívhat a tokiói olimpián. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Két megnyert mérkőzés után Lőrincz Viktor az elődöntőben az egyiptomi Mohamed Metvali ellen birkózott az elődöntőben. Az első akció a kétszeres Afrika-bajnok nevéhez fűződött, aki ellenfele mögé került és kétpontos előnyt harcolt ki. Lőrincz az első menet végén aktívabb volt, és szépített miután ellenfele kilépett a szőnyegről. 

A második három perc elején megint Metvali támadott, de hamarosan már Lőrincz próbálta meg bebillenteni ellenfelé. Az egyiptomit hamarosan passzivitásért figyelmeztették, a 2:2-es eredmény viszont még neki kedvezett a nagyobb értékű akció miatt. Az Európa-bajnok ,agyar birkózó hamarosan átvette a küzdelem irányítását, de egy perc tíz másodperccel a vége előtt még nem tudott akciót végrehajtani. Ezután viszont szinte a semmiből Lőrincz levitte a földre Metvalit és négy pontot kapott a támadásért. Az egyiptomiak videózást kértek, ám az akciót helyben hagyták, így már 7:2 volt az eredmény. Az ellenfél ráadásul a meccs végén még mezrángatásért kapott egy újabb kétpontos figyelmeztetést is, ami azt jelentette, hogy 9:2-re változott az eredmény. 

Lőrincz Viktor már nem kockáztatott a következő negyedpercben és fölényes győzelemmel bejutott az olimpiai döntőbe. Az ifjabb Lőrincz-fivér ellenfele a kétszeres világbajnok Zan Belenyik lesz. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59077/pics/lead_800x600.jpg
birkózás,Tokió 2020

További cikkek

Egyéni sportok

Birkózó Eb - Két győzelem, két vereség kezdésként

2016.03.11. 11:45
A négyből két magyar, Ligeti Dániel és Gulyás Zsombor kezdett győzelemmel a rigai birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, melyen Wilson Vanessa és Barka Emese egyaránt első …