Tokió 2020: Eliud Kipchoge történelmi elitklub tagja lett

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A  kenyai Eliud Kipchoge a történelem harmadik futójaként megvédte címét férfi maratonfutásban. 

Fotó: AFP

Hiába vitték át a maratonfutást Tokióból Szapporóba, a versenyzőknek a körülményekkel is küzdenie kellett az atlétikaversenyek zárószámában: reggel hétkor már 27 fokot mértek, majdnem 80 százalékos páratartalommal. A 106 indulóból 30-an sem tudták befejezni a 42.195 kilométert, köztük az etióp éremesélyes Sisay Lemma. 

A versenyt a címvédő Eliud Kipchoge dominálta, aki 30-32 kilométerig a többiekkel haladt, majd tempót váltott. A világrekorder, aki nem hivatalosan már futott 2 órán belül maratont a 35. kilométertől már egyedül versenyzett és végül fölényesen győzött. A 2:08.38-as időeredménnyel célba érő kenyai futó történelmet írt azzal, hogy győzött, mivel korábban csak a kelet-német Waldemar Cierpinski (1976-1980) és az etióp Abebe Bikila (1960-1964) harmadikként nyert meg egymást követő két maratonit. 

Kipchogénak, aki Athénban bronzérmes, Pekingben bronzérmes volt 5000 méteren ez volt a 15. hivatalos maratoni versenye, amelyekből 13-at megnyert. Tavaly a London Maratonon nyolcadikként ért célba így sokakban felmerült a kérdés, hogy megtudja-e védeni majd a címét Japánban, ő viszont kijelentette, hogy egyértelműen győzni utazik Ázsiába. Mivel három évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a két nagy célja duplázni az olimpián és 2 óra alatt futni a maratont, így nem elképzelhetetlen, hogy ma láttuk utoljára versenyezni minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutóját. 

Kipchoge mögött két meglepetésember végzett a dobogón: a holland Abdi Nageeye illetve a belga Bashir Abdi szerezte meg az ezüstérmet és a bronzérmet. 

Végeredmény:

1. Eliud Kipchoge (Kenya) 2:08.38
2. Abdi Nageeye (Hollandia) +1:20
3. Bashir Abdi (Belgium) +1:22

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59137/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,Tokió 2020

További cikkek

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Tótka Sándor az ötödik magyar tokiói bajnok - augusztus 5.

2021.08.05. 19:00
Összesen három magyar érem született a tokiói olimpia tizenharmadik versenynapján: Tótka Sándor olimpiai bajnok lett a férfi kajakosok …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az amerikaiak a dobogóról is lemaradtak férfi 400 méteren

2021.08.05. 15:35
A bahamai Steven Gardiner nyerte a férfi 400 méteres síkfutást a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: európai aranyérmekkel debütál a karate az olimpián

2021.08.05. 15:05
Spanyol, bolgár és francia győzelmekkel debütált az olimpia programjában a karate.

Csapatsportok

Tokió 2020: nincs meg a döntő, bronzéremért mérkőzhet a női vízilabdacsapat

2021.08.05. 13:50
A magyar női vízilabda-válogatott 8-6-ra elveszítette a Spanyolország elleni elődöntőt és így a bronzéremért mérkőzhet a tokiói …

Csapatsportok

Tokió 2020: Belgium először olimpiai bajnok gyeplabdában

2021.08.05. 13:45
Belgium nyerte a férfi gyeplabdatornát a tokiói olimpián miután a döntőben büntetőlövéseket követően legyőzte Ausztráliát.

Egyéni sportok

Tokió 2020: jamaicai aranyérem 110 gáton

2021.08.05. 06:35
A jamaicai Hansle Parchment nagy meglepetésre legyőzte a legnagyobb favoritként elkönyvelt Grant Hollowayt a 110 méteres gátfutás döntőjében a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Nádas Bence és Kopasz Bálint negyedik

2021.08.05. 06:05
Negyedik helyen végzett Nádas Bence és Kopasz Bálint kajakpárosa az 1000 méteres fináléban a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Csipes Tamara ezüstérmes!

2021.08.05. 05:35
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a női kajakosok 500 méteres fináléjában. A címvédő Kozák Danuta negyedikként ért célba.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Tótka Sándor olimpiai bajnok!

2021.08.05. 04:45
Tótka Sándor olimpiai bajnok lett miután megnyerte a férfi kajakosok 200 méteres döntőjét. Csizmadia Kolos a negyedik helyen végzett a fináléban.

Egyéni sportok

Tokió 2020: magyar éremeső várható - ÉLŐ EREDMÉNYKÖVETÉS, augusztus 5.

2021.08.05. 01:55
Rasovszky Kristóf ezüstérme megalapozta a tizenharmadik versenynapot, amelyen a kajak-kenusok érmekért küzdhetnek, a női vízilabda-válogatottunk …