Bajnokok Ligája: hatalmas bravúr, ismét a csoportkörért játszhat a Ferencváros

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Igaz a Ferencváros 1–0-ra kikapott Prágában a Slavia Prahától, de mivel hazai környezetben 2–0-ra nyert így 2–1-es összesítéssel továbbjutott, és ismét a Bajnokok Ligája csoportköréért küzdhet.

Előnyös helyzetből várta a visszavágót a Ferencváros, hiszen hazai környezetben 2–0-ra legyőzte a Slavia Prahát. Ahogy az várható volt a csehek kezdték aktívabban az első félidőt, azonban a 21. percben Tokmac Nguen előtt alakult ki hatalmas lehetőség, de Ondrej Kolar bravúrral védeni tudott. Ennek ellenére a zöld-fehérek nem úszták meg az első félidőt kapott gól nélkül, hiszen a 36. percben Lukas Masopust vette be Dibusz Dénes kapuját, így a szünetre 1–0-s hazai vezetésnél vonulhattak a felek.

A fordulás után aztán teljesen beszorult a Ferencváros, nagyobb helyzetet ki sem tudott alakítani, azonban Dibusz Dénes és a védekezés remekül helyt állt. Igaz a 84. percben Eldar Civic megkapta a második sárga lapját, és kiállt, de a magyar együttes kibírta a hátralévő bő tíz percet hosszabbítással együtt, így noha 1–0-ra kikapott idegenben, 2–1-es összesítéssel továbbjutott, és sorozatban második alkalommal van ott a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában.

A Ferencváros ellenfele a BL-csoportkörért, a Young Boys (svájci)–CFR Cluj (román) párharc továbbjutója lesz.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó
Slavia Praha (cseh)–Ferencvárosi TC 1–0 (1–0
Prága, 
Sinobo Stadion, 15 000 néző. Vezette: Stieler (német)
Slavia Praha: Kolár – Bah, Holes, Kacsaraba, Dorley – Hromada (I. Traoré, 65.), Stanciu – Masopust (P. Musa, 75.), Schranz (Plavsics, 65.), Olayinka (Sima, 16.) – Tecl (Kuchta, 65.). Vezetőedző: Jindrich Trpisovsky
Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee (Kovacevic, a szünetben), Civic – Botka (Zubkov, 77.), Laidouni, Haratin – Nguen (R. Mmaee, 67.), Zachariassen (Somália, 71.), Uzuni. Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Masopust (36.)
Kiállítva:
 Civic (84.)
Továbbjutott:
 a Ferencváros, 2–1-es összesítéssel

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59151/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

Női vb-selejtező: gólzáporos sikerrel szerezte meg első győzelmét a női válogatott

2021.10.26. 21:10
A magyar női labdarúgó-válogatott 7-1-re győzött a Feröer-szigetek ellen és így először szerzett három pontot a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: nem született döntés az örökrangadón, nyert meccset bukott a Honvéd

2021.10.24. 20:15
Harmadik mérkőzésén maradt három pont nélkül a Ferencváros, miután 0–0-s döntetlent játszott az MTK-val, míg a Budapest …

Magyar foci

NB I: megvan az Újpest első győzelme az idényben

2021.10.22. 22:00
A sereghajtó Újpest emberhátrányban futballozva legyőzte a MOL Fehérvárt és így az élvonal tizedik fordulójában megszerezte szezonbeli első győzelmét.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: négy góllal győzött a Chelsea és a Bayern München is (videó)

2021.10.20. 23:05
A címvédő Chelsea a Malmö, míg a Bayern München a Benfica ellen aratott 4-0-s győzelmet a Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: először nyert a Barcelona, legyőzte Salzburg a Wolfsburgot (videó)

2021.10.20. 20:55
Először nyert mérkőzést a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában az FC Barcelona, miután a harmadik fordulóban 1–0-ra …

Magyar foci

Labdarúgás: Lovrencsics Gergő lemondta a válogatottságot

2021.10.20. 20:00
Egy, az MLSZ Facebook-oldalán megjelenő videóban Lovrencsics Gergő bejelentette, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: pont nélkül a Leipzig és a Milan, gálázott a Real Madrid (videó)

2021.10.19. 23:00
A Liverpool 3-2-re győzte le az Atlético Madridot, míg a PSG ugyanilyen arányban múlta felül az RB Leipziget a Bajnokok Ligája mai …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: kiütötte a Club Brugge-t a Manchester City, simán nyert a Sporting

2021.10.19. 21:20
Nagyon sima, 5–1-es győzelmet aratott a Club Brugge ellen a Manchester City a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik játéknapján, …

Magyar foci

Európa-liga: harmadik mérkőzését is elveszítette a Ferencváros

2021.10.19. 18:25
A Celtic ellen sem tudott pontot szerezni a Ferencváros, miután a skót együttes 2–0-ra legyőzte a magyar csapatot az Európa-liga csoportkörének harmadik …

Magyar foci

NB I: győzelemmel kezdett Supka Attila Mezőkövesden, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.10.17. 18:55
Egyetlen gól esett a magyar élvonal kilencedik fordulójának mai mérkőzésein. A Mezőkövesd legyőzte a Debrecent, míg az Újpest …