Bajnokok Ligája: hiába az emberelőny, kikapott a Ferencváros Svájcban

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hiába játszott bő 80 percet emberelőnyben a Ferencváros a Young Boys otthonában, a svájci együttes 3–2-re legyőzte a magyar bajnokot a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásának első mérkőzésén.

Fotó: Fradi.hu

A Ferencváros nagy meglepetésre a 14. percben Franck Boli fantasztikus góljával egy Young Boys bedobást követően megszerezte a vezetést, azonban az öröm nem tarthatott sokáig, hiszen két perccel később Meschack Elia egyenlíteni tudott. A 25. percben aztán úgy tűnt, hogy nagy fordulat következik be a mérkőzésen, hiszen Botka Endre kapott nagyszerű labdát, akit Silvan Hefti buktatott a tizenhatoson belül. A svájci védőt aztán a játékvezető ki is állította, a büntetőhöz pedig Myrto Uzuni állt oda, viszont az albán kihagyta a lehetőséget: a labda a kapufáról a kapusra pattant, majd igaz Aissa Laidouni a kapuba lőtte a kipattanót, de a VAR segítségével kifele ítélt szabadrúgást a játékvezető. Nem sokkal később aztán jött a hideg zuhany, hiszen a 40. percben Vincent Sierro lőtte ki a jobb felső sarkot, és szerezte meg a vezetést még a szünet előtt a Young Boysnak.

A fordulás után aztán támadott a Ferencváros az egyenlítésért, de a 65. percben ismét a hazaiak szereztek gólt Ulisses Garcia révén, így már 3–1-re vezetett a Young Boys. Végül a magyar együttes próbálta kihasználni emberelőnyét, többet is támadott, a 82. percben pedig ennek meg is lett az eredménye, hiszen Franck Boli másodjára is eredményes volt, és ismételten egy hatalmas gólt lőtt Guillaume Faivre kapujába, ezzel beállítva a 3–2-es végeredményt.

A visszavágót augusztus 24-én, kedden rendezik majd 21.00-s kezdéssel a Groupama Arénában.

Bajnokok Ligája, selejtező, rájátszás, első mérkőzés

Young Boys–Ferencváros 3–2 (2–1)
Bern, 
Wankdorf Stadion, 15 625 néző. V: Collum (skót)
Young Boys: Faivre – Hefti, Mohamed Camara, Zesiger, Ulisses Garcia – Fassnacht (Maceira, 86.), Sierro (Rieder, 75.), Martins Pereira, Ngamaleu – M. Elia (Mambibi, 86.), Siebatcheu (W. Kanga, 57.). Vezetőedző: David Wagner
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Botka (R. Mmaee, 68.) – Laidouni, Haratin, Somália – Zubkov (Mak, 79.), F. Boli, Uzuni (Szánthó, 86.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: M. Elia (16.), Sierro (40.), Ulisses Garcia (65.), ill. F. Boli (14., 82.)
Kiállítva: Hefti (25.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59177/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros

További cikkek

Külföldi foci

Élő sportközvetítések: sorsolások, lengyel, német és francia bajnokik

2016.03.18. 06:40
Kiderül ki kivel találkozik a BL-ben és az EL-ben.

Külföldi foci

BL: elképesztő meccs Münchenben – Bayern továbbjutás (videó)

2016.03.16. 23:15
Drámai csatában 0–2-ről fordítva nyert a Bayern a Juventus ellen. A Barcelona is továbbment.

Magyar foci

Nikolics Nemanja három gólt szerzett (videó)

2016.03.16. 21:10
Ismét a régi formáját hozza Nikolics Nemanja: háromszor is betalált a Zawisza Bydgoszcz kapujába.

Magyar foci

MK: előnyben az Újpest, jó helyzetben az FTC

2016.03.16. 20:00
Az Újpest a Békéscsaba ellen nyert 2–0-ra, az FTC Debrecenben végzett 0–0-ra.

Magyar foci

Harminc éve vertük 3–0-ra a brazilokat (videó)

2016.03.16. 18:05
Ma harminc éve, 1986. március 16-án vertük 3–0-ra a brazil válogatottat Budapesten.

Külföldi foci

BL: müncheni csúcstalálkozó

2016.03.16. 08:55
Ma két szátcsapat kiesik a BL-ből. A Bayern a Juventust, a Barcelona az Arsenalt fogadja.

Magyar foci

Tévében, az Újpest, a Ferencváros és a Bayern–Juve is

2016.03.16. 06:25
Érdemes lesz bekapcsolni a tévét.

Külföldi foci

BL: Ha szenvedve is, de továbbjutott az Atletico (videó)

2016.03.15. 23:30
Diego Simeone együttese, a hosszabítás után, büntetőkkel harcolta ki a továbbjutást a BL negyeddöntőjébe. A Manchester City is a legjobb nyolc között.

Külföldi foci

Simeone óvatos a PSV kontrái miatt

2016.03.15. 17:25
Az Atletico jelenlegi formája bizakodásra adhat okot a madridiak számára, de Diego Simeone óva inti csapatát attól, hogy lebecsüljék a PSV-t.

Magyar foci

Magyar-horvát - hivatalos a keret

2016.03.15. 15:15
A német RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter is bekerült a horvátok elleni, jövő szombati barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott 24 fős keretébe, amelyet kedden hirdetett ki Bernd Storck szövetségi …