Bomba erősítések az FTC-nél, fiatalítás a Mol Fehérvárnál – magyar

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Nem tétlenkedett a Mol Fehérvár és a Ferencvárosi TC sem az átigazolási piacon, de akadtak új érkezők Zalaegerszegen is. Az átigazolási piac még agusztus 31-ig tart, de nézzük meg az eddigi magyar átigazolásokat.

FERENCVÁROSI TC

A magyar bajnoki címvédő az elmúlt idény végén több játékosával sem hosszabbított. Távozott a klubtól Lovrencsics Gergő (a horvát Hajduk Splithez írt alá), Michal Skvarka, Marcel Heister (a rivális Mol Fehérvár játékosa lett) és Isael is. A fontosabb távozókat azonban egytől-egyig igyekezett pótolni a fővárosi együttes.

A Ferencváros legnagyobb fogása talán Zseljko Gavrics. A szerb bal szélső támadó a Crvena zvezda egyik legnagyobb tehetsége, az elmúlt idényben több olasz nagy csapat is szerződtette volna, azonban a piros-fehérek nem fogadták el a 4 millió eurós ajánlatokat. Ezzel szemben most a Bajnokok Ligájából történő kiesésük után a Ferencvárossal megállapodtak, amely a transfermarkt.de adatai szerint 1.2 millió eurót adott a játékosért. Gavric már a szerb felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, az előző idényben pedig 27 bajnokin nyolc gólt szerzett csapatában. Jelenlegi értéke 4.5 millió euró a mértékadó transfermarkt.de szerint.

Nem volt hiány értékes igazolásokban, hiszen Stjepan Loncar személyében bosnyák középpályás érkezett a HNK Rijekától, míg Kristoffer Zachariassen a norvég Rosenborgtól tette át székhelyét Budapestre. A legnagyobb fogás eddig azonban talán Ryan Mmaee, Samy Mmaee testvére. A 23 esztendős marokkói támadó az AEL Limassoltól érkezett, és a BL-selejtezőben eddig hat meccsen 3 gól és két gólpassz a mérlege, valamint az NB I-ben is betalált, pedig csak 17 percet kapott még.

MOL FEHÉRVÁR FC

A székesfehérváriak a fiatalítás útjára léptek, azonban így is volt nagy érvágás az együttesnél. A nagyszerű formában játszó Bolla Bendegúz ugyanis a Wolverhampton Wanderershez, onnan pedig kölcsönben a svájci Grasshoppershez igazolt. Rajta kívül jelentősebb távozó nem akadt a klubnál, ami a játékosokat illeti, azonban szakmai oldalon történt egy fontos váltás, hiszen Sallói István vette át Kovács Zoltán helyét a sportigazgatói pozícióban.

A kevés távozás ellenére frissült a székesfehérvári keret, hiszen többek között a csapathoz igazolt a Benfica magyar támadója Csoboth Kevin, a Budapest Honvéd fiatalja, Szendrei Norbert, valamint Marcel Heister is, a Ferencváros hátvédje. Mellettük Michael Lüftner és Jevhen Makarenko is Székesfehérvárt választotta új székhelyének. 

DEBRECENI VSC

Az újonc debreceniektől talán Kinyik Ákos távozása a legérdekesebb, azonban rajta kívül csak kiegészítő emberek váltottak a nyáron csapatot eddig. Ezzel szemben érkezett jó pár erősítés: David Babunszki, a Barcelona akadémiáján nevelkedő északmacedón-spanyol támadó, Charleston, az FC Sfintol Gheoghe Suruceni brazil középhátvédje, valamint a francia-kameruni Sylvain Deslandes. Mellettük az NB II bajnoka végleg megszerezte a Ferencvárostól Gróf Dávidot, valamint szabadon igazolhatóként szerződtette az élvonaltól búcsúzó Marko Nikolicsot a Budafoktól.

BUDAPEST HONVÉD

Az NB I-es bennmaradást nehezen, de végül kivívő kispestiektől többen is távoztak. A legnagyobb veszteséget talán Gazdag Dániel jelenti, aki az MLS-ben szereplő Philadelphia Union játékossa lett, de mellette elhagyta a klubot többek között Szendrei Norbert és Naser Aliji is.

Az érkezők oldalán sem panaszkodhatnak azonban a Honvéd szurkolók, hiszen szerződtették a korábban a DVTK-nál is megforduló Nonót, a szerb élvonalban gólkirályi címig menetelő Nenad Lukicsot – aki már az NB I-ben is betalált –, valamint a kapuba Szappanos Péter is érkezettt a Mezőkövesdtől.

ZALAEGERSZEGI TE

Talán a legnagyobb