Labdarúgás: Szoboszlai Dominik újra a keretben

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette azt a keretet amely az Anglia és Albánia és Andorra elleni világbajnoki selejtezőkön szerepel. 

Fotó: Sas Gábor

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 2-án az Eb-döntős Angliával mérkőzik a Puskás Arénában, majd három nappal később Albániával játszik idegenben, végül pedig 8-án Andorra ellen lép pályára ugyancsak otthon. A nemzeti csapat szövetségi kapitánya ma délben jelentette be azt a névsort, amelyre számít a következő három mérkőzésen. 

A keretbe visszatér Szoboszlai Dominik, aki sérülés miatt nem lehetett ott az Európa-bajnokságon. A magyar válogatott legnagyobb sztárja tavaly Izland ellen ölthette utoljára magára a címeres mezt, amikor kilőtte Magyarországot a kontinensviadalra. 

Marco Rossi akár két újoncot is avathat a mérkőzések során: bár korábban volt már kerettag, de sem a Kansasban játszó Sallói Dániel, sem pedig a Wroclawot erősítő Tamás Márk nem szerepelt még a felnőtt válogatottban. 

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter
védők: Bolla Bendegúz, Botka Endre, Fiola Attila, Kecskés Ákos, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Szalai Attila, Tamás Márk
középpályások: Gazdag Dániel, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Loic Nego, Schäfer András, Szoboszlai Dominik
támadókHahn János, Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Salló Dániel, Schön Szabolcs, Szalai Ádám, Varga Kevin, Varga Roland,

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59198/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Marco Rossi

További cikkek

Magyar foci

A FIFA két zárt kapus meccsre büntette a válogatottat, az MLSZ fellebbezett

2021.09.21. 20:15
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség két zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar labdarúgó-válogatottat, az MLSZ fellebbezett a döntés ellen.

Magyar foci

NB I: kétszeres El-győztes, vb-bronzérmes játékost szerződtetett a Ferencváros

2021.09.18. 12:20
A Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta Marko Marint, aki karrierje során kétszer volt tagja Európa-liga-győztes csapatnak, valamint …

Magyar foci

Európa-liga: vezetett, de kikapott a Ferencváros Németországban

2021.09.16. 20:40
A magyar bajnok Ferencváros hiába vezetett a Bayer Leverkusen ellen, végül 2-1-re kikapott a német bajnokság élcsapatától az Európa-liga első csoportfordulójában.

Magyar foci

Vb-selejtezők: legyőzte Andorrát a magyar válogatott

2021.09.08. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a világbajnoki selejtezők mai játéknapján.

Magyar foci

Vb-selejtezők: elúsztak az álmok? – Magyarország kikapott Albániában

2021.09.05. 19:55
Az angolok után az albánok is legyőzték a magyar válogatottat a 2022-es világbajnoki selejtezőkön, miután a két csapat mérkőzését 1–0-ra megnyerte …

Magyar foci

Minifutball: ismét magyar csapat nyerte a Bajnokok Ligáját!

2021.09.05. 17:15
A magyar Mad Dogs megvédte címét a minifutball Bajnokok Ligája sorozatában, miután szétlövést követően megnyerte a sorozat döntőjét Riminiben.

Magyar foci

Szalai Ádám koronavírus-tesztje pozitív lett

2021.09.04. 12:20
Szalai Ádám, a válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia elleni vb-selejtezőn.

Magyar foci

Vb-selejtező: négyet lőtt Budapesten az Eb-döntős (videó)

2021.09.02. 22:50
A magyar labdarúgó-válogatott egy félidőn keresztül tartotta az angol válogatott ellen a 0-0-s eredményt, ám az Eb-döntős csapat a második félidőben négyszer is bevette …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hátrányból nyert a Ferencváros, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.08.30. 11:10
Magabiztos győzelmet aratott a Debreceni VSC ellen a címvédő Ferencváros, míg az Újpest ezúttal Pakson kapott ki a labdarúgó NB I …

Magyar foci

Európa-liga: nehéz ellenfeleket kapott a Ferencváros

2021.08.27. 13:05
Az Európa-ligában szereplő magyar bajnok Ferencváros a Betissel, a Leverkusennel és a Celticcel csap össze a második számú európai kupasorozat csoportkörében.