Jégkorong olimpiai selejtező: remekül kezdett, de kikapott a magyar válogatott

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar férfi jégkorong-válogatott kétgólos előnyről 5-3-ra kikapott Franciaországtól a Rigában rendezett olimpiai selejtező első napján. 

Fotó: jegkorongszovetseg.hu

Franciaország-Magyarország 5-3 (0–2, 3–0, 2–1)

A magyar férfi jégkorong-válogatott utoljára 1964-ben szerepelt olimpián, most a hosszú sorozat megszakításához a lett fővárosban Franciaországgal, Olaszországgal és a házigazda Lettországgal kell megmérkőznie Sean Simpson csapatának. Az első mérkőzésen a franciák voltak a mieink ellenfelei, aki húsz éve nem szerepeltek ötkarikás játékokon. 

Magyar szempontból álomszerűen alakult az első harmad: Hetényi Zoltán kiválóan védett elől pedig Hári János gólt ütött majd a tizenötödik percben Papp Kristóf az ő átadásából növelte kettőre a különbséget. Az első találatban Erdély Csanád is főszereplő volt akinek a gólpassza során a korong a francia védők lába között ment át. Ha az első 20 perc álom volt, akkor a második annak az ellentéte: Mihály Ákos kiállítása után Texier szépített majd a 28. percben Manavian lövése pattant Hetényi kapujába.

A franciák végig támadtak és Texier belőtte a második gólját, ráadásul előbb Hetényinek majd a kapuvasnak kellett megakadályoznia, hogy ne növeljék tovább az előnyüket. Ami nem sikerült a három NHL-játékossal kiálló galloknak a középső harmadban, az összejött az utolsó játékrészben, Treille módosította az eredményt. A magyarok nem adták fel és Bartalis István azonnal szépíteni tudott. Könnyen meglehetett volna az egyenlítés is, ám Hardy kapus a gólvonalon, bárddaal védte Bartalis újabb próbálkozását. A meccs végül az 53. percben dőlt el, amikor Fleury beállította az 5-3-as végeredményt. 

A magyar csapat Lettországgal, vasárnap pedig Olaszországgal mérkőzik. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59205/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,magyar jégkorong-válogatott

További cikkek

Amerika

NHL: gólokban gazdag meccsen nyert a Chicago (videó)

2022.02.26. 10:00
A Chicago Blackhawks 8-5-re győzött a New Jersey Devils ellen az NHL mai játéknapjának legjobb mérkőzésén.

Amerika

NHL: nagyszerű formában a Montreal (videó)

2022.02.24. 08:35
A Montreal Canadiens 4-0-ra verte a Buffalo Sabrest a mai játéknapon és így már zsinórban négy meccset nyert meg az NHL-ben.

Amerika

NHL: tizedszer nyert zsinórban a Calgary (videó)

2022.02.22. 08:50
A Calgary Flames az utolsó percben ütött gólokkal 3-1-re verte a Winnipeg Jetset az NHL legutóbbi játéknapján.

Csapatsportok

Peking 2022: Finnország először aranyérmes a férfi jégkorongtornán

2022.02.20. 07:30
Finnország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az oroszokat a jégkorongtorna döntőjében és így megszerezte a pekingi téli olimpia utolsó aranyérmét.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: aranyérmes kínai páros, kettős német bobsiker - február 19.

2022.02.19. 17:30
Összesen hét döntőt rendeztek a pekingi téli olimpia utolsóelőtti versenynapján. A műkorcsolyázók párosversenyében hazai, női bobban …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Johannes Bö Peking legeredményesebb sportolója - február 18.

2022.02.18. 12:50
A francia Justine Braisaz-Bouchet és a norvég Johannes Thingnes Bö győzelmével zárultak a sílövők tömegrajtos versenyei a pekingi téli …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Shiffrin és Valijeva drámája, norvég rekordbeállítás - február 17.

2022.02.17. 17:05
Mikaela Shiffrin és Kamila Valijeva is sportága legnagyobb sztárjaként utazott a kínai fővárosba, ám mindketten …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: amikor a hatodik helyre elég a legjobb idő - február 16.

2022.02.16. 18:00
A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó úgy végzett a hatodik helyen, hogy jobb időt teljesített mint az aranyérmet megszerző kanadai …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: norvég ünnep biatlonban és síugrásban - február 12.

2022.02.12. 17:25
Norvégia két aranyéremmel zárta a pekingi olimpiai mai versenynapját, miután a biatlonos Johannes Bö és a síugró Marius Lindvik sem talált legyőzőre.

Amerika

NHL: gólt sem kapott a Carolina Bostonban (videó)

2022.02.11. 08:10
A Carolina Hurricanes 6-0-ra győzött a Boston Bruins otthonában az NHL legutóbbi játéknapján.