Vb-selejtező: kikapott Spanyolország, nem tudtak nyerni az olaszok

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Hatalmas meglepetést okozott Bulgária Olaszországban, miután 1–1-es döntetlennel végződött a két válogatott 2022-es világbajnoki selejtező-mérkőzése.

Fotó: AFP

Az olaszok már a 16. percben előnybe kerültek Federico Chiesa révén, azonban a bolgárok még a félidő vége előtt egyenlíteni tudtak Atanas Iliev révén. A folytatásban aztán az olaszok nagy mezőnyfölényben voltak, 27 lövést mutattak be, de újabb gólt nem tudtak szerezni, így maradt az 1–1-es döntetlen.

Spanyolország eddig nem sok sikerélménnyel gazdagodott, amikor Svédországba látogatott, hiszen a két válogatott eddigi egymás elleni mérkőzésén – amikor a spanyol együttes játszott idegenben – csak egyszer tudott nyerni a nemzeti csapat. Most már az ötödik percben előnybe kerültek azonban a vendég spanyolok Carlos Soler révén, de Alexander Isak egy perccel később egyenlíteni tudott, majd a második félidő elején Viktor Claesson fordított, és beállította a 2–1-es végeredményt a svédek javára.

A németek ezzel szemben nem okoztak csalódást a szurkolóiknak, hiszen idegenben könnyedén, 2–0-ra győzték le Liechtensteint Timo Werner és Leroy Sané góljaival. Ennél simábban nyert Belgium Észtországban, hiszen a házigazda igaz vezetett, de a belga együttes öt góllal tudott válaszolni, és végül 5–2-re győzött.

VB 2022
EURÓPAI SELEJTEZŐ

Grúzia–Koszovó 0–1 (Muriqi 18.)
Andorra–San Marino 2–0 (Vales 18., 24.)
Csehország–Fehéroroszország 1–0 (Barak 34.)
Észak-Macedónia–Örményország 0–0
Észtország–Belgium 2–5 (Kait 2., Sorga 83., ill. Vanaken 22., Lukaku 29., 52., Witsel 65., Foket 76.)
Izland–Románia 0–2 (Man 47., Stanciu 83.)
Lengyelország–Albánia 4–1 (Lewandowski 12., Buksa 44., Krychowiak 54., Linetty 89., ill. Cikalleshi 25.)
Liechtenstein–Németország 0–2 (Werner 41., Sané 77.)
Litvánia–Észak-Írország 1–4 (Baravykas 54., ill. Ballard 20., Washington 52. – 11-esből, Lavery 67., McNair 82. – 11-esből)
Olaszország–Bulgária 1–1 (Chiesa 16., illetve Iliev 39.)
Svédország–Spanyolország 2–1 (Isak 6., Claesson 57., ill. C. Soler 5.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59250/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,2022-es világbajnoki selejtezők

További cikkek

Külföldi foci

Topligák: tizenegyesgóllal nyert a PSG (videó)

2021.10.15. 22:55
Az európai topbajnokságok mai játéknapján a Hoffenheim 5-0-ra kiütötte a Kölnt, míg a PSG hátrányból fordítva győzött az Angers ellen.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: a brazilok is fölényesen verték Uruguayt (videó)

2021.10.15. 12:15
Brazília 4-1-re győzött Uruguay ellen a dél-amerikai kontinens világbajnoki selejtezősorozatának legutóbbi játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: nyertek az esélyesek, Kanada kiütötte Panamát (videó)

2021.10.14. 13:10
Kanada 4-1-re legyőzte Panamát a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezősorozatának mai játéknapján. Az Egyesült Államok és Mexikó szintén győzelemmel …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Dánia kijutott, Cristiano Ronaldo triplázott (videó)

2021.10.12. 23:20
Dánia továbbra is hibátlan és így kivívta a részvételt a katari világbajnokságra. Portugália Cristiano Ronaldo mesterhármasának is köszönhetően kiütötte …

Magyar foci

Vb-selejtező: döntetlent játszott a magyar válogatott a Wembleyben! (videó)

2021.10.12. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott jó teljesítménnyel 1-1-es döntetlent játszott az Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia otthonában a világbajnoki …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Németország visszavágott Észak-Macedóniának és kijutott a vb-re

2021.10.11. 22:45
Elsőként Németország jutott ki a katari labdarúgó-világbajnokságra, miután 4-0-ra győzött Szkopjéban.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Panama legyőzte az amerikaiakat (videó)

2021.10.11. 12:55
Óriási meglepetésre az Arany-kupa címvédő Egyesült Államok 1-0-ra kikapott Panamától a CONCACAF-zóna selejtezősorozatának mai játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Argentína könnyedén verte Uruguayt (videó)

2021.10.11. 12:00
Argentína 3-0-ra győzött Uruguay ellen a dél-amerikai világbajnoki selejtezők mai játéknapján, míg Brazília először veszített pontot miután döntetlent játszott …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Franciaország fordított és megnyerte a döntőt (videó)

2021.10.10. 22:45
Franciaország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Spanyolországot a Nemzetek Ligája döntőjében és így a sorozat történetének második győztese …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Olaszország nem engedte elvinni a bronzérmet Torinóból

2021.10.10. 17:00
Az Európa-bajnok Olaszország szerezte meg a harmadik helyet a Nemzetek Ligájában, miután 2-1-re legyőzte Belgiumot a bronzmérkőzésen.