Paralimpiai Híradó: zárásként egy kajakos bronz is összejött - szeptember 4.

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A kajakos Varga Katalin bronzérmes lett, míg a távolugrásban aranyérmes Ekler Luca 400 méteres síkfutásban ötödikként végzett a paralimpia utolsóelőtti versenynapján. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Katalin tegnap a második helyen végzett a futamában és így a 35 éves sportolónő, aki egy baleset következtében bénult le a középdöntőbe került. A KL2-es kategóriában induló sportolónő a középdöntőben egy gyengébb rajt ellenére is magabiztosan nyerte a futamát és így bejutott a döntőbe. Az olimpiai ötödik, Európa-bajnoki érmes sportolónő célja az volt, hogy dobogós helyezést szerezzen Tokióban és az első két evezése alapján erre minden esélye meg is volt. Varga ezúttal némileg jobban rajtolt a 200 méteres távon és folyamatosan az élmezőnyben harcolt. A két brit, a paralimpiai érmes úszóból lett kajakos Charlotte Henshaw illetve a kenuban aranyérmes, címet védő Emma Wiggs verhetetlennek bizonyult, Varga viszont nagyszerűen osztotta be az erejét és harmadikként ért célba. Az 52.622 másodperces idővel célba érő kajakos a magyar küldöttség 16. érmét szerezte Tokióban. 

Juhász Tamás futammásodikként került be a VL2-es kategória kenudöntőjébe. A kajakosoknál hatodik helyet szerző sportoló végül nyolcadikként ért célba a fináléba. A mindössze két éve kajakozó Pulai Erika ötödik lett a középdöntőben és tizenegyedikként zárt a KL1-es kategóriában. 

Két magyar sportoló versenyzett a sportpisztolyosok 50 méteres vegyes számban: Gurisatti Gyula és a paralimpiai bronzérmes Dávid Krisztina személyében. Dávid 525 körös teljesítménnyel a tizenkettedik, Gurisatti 511 körrel a huszonnegyedik helyen végzett, így egyikük sem jutott be a döntőbe. 

Utolsó magyarként a távolugrásban aranyérmes, 100 méteres síkfutásban negyedik Ekler Luca küzdött a minél jobb helyezésért az idei paralimpián. A 400 méteren (T38-as kategória) induló Ekler, aki világrekorder és Európa-csúcstartóként állt rajthoz a távon helyezéssell került döntőbe ám óriásinak ígérkezett a küzdelem a dobogóért. A szakadó esőben tartott fináléban Ekler nem kapta el jól a rajtot, a táv második felében aztán feljött és végül 1:01.22-es idővel az ötödik helyen ért célba. A magyar sportolónő világrekordján belül többen is futottak, a német Lindy Ave kereken 1 perces idővel nyerte a paralimpiát. 

Bár holnap még rendeznek néhány döntőt, a magyar sportolók a mai nappal befejezték szereplésüket a hivatalosan 2020-asnak elkönyvelt paralimpián. Hazánk küldöttsége 7 aranyérmet 5 ezüstérmet és 4 bronzérmet szerzett az eseményen. A paralimpia záróünnepségét holnap 13 órától rendezik az Olimpiai Stadionban. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59261/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,Paralimpia,MOB,Tokió 2020,parasport,kajak-kenu

További cikkek

Amerika

NFL: Aaron Rodgers franchise-rekordot döntött, a Cleveland önmagát verte meg (videó)

2021.12.26. 12:25
A Green Bay Packers két ponttal győzte le a sokat hibázó Cleveland Brownst, míg az Arozona Cardinals hazai pályán kapott ki az …

Egyéni sportok

Rendkívüli közgyűlés a MOB-nál, leváltanák az elnököt

2021.12.23. 14:00
Kulcsár Krisztián kezdeményezésére közgyűlést hív össze a Magyar Olimpiai Bizottság december 30-ára, amelyen bizalmi szavazást indít az elnök tisztségéről.

Egyéni sportok

Elhunyt Sári Nándor

2021.12.16. 13:05
Sári irányításával olyan klasszisok nyertek olimpiai bajnoki címet, mint Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Horváth Gábor, Vereckei Ákos, Kovács Katalin és Dusev Janics Natasa.

Egyéni sportok

Erőemelés: remek magyar szereplés az Európa-bajnokságon

2021.12.14. 20:10
Összesen hét magyar éremmel, közte két arannyal illetve 13 országos csúccsal zárult az erőemelők Európa-bajnoksága a svédországi Västerasban.

Egyéni sportok

Vívás: Szász-Kovács Emese az év végén visszavonul

2021.12.10. 10:30
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a decemberi országos bajnokságot követően befejezi sportolói pályafutását.

Egyéni sportok

Csollány Szilvesztert intenzív osztályon kezelik, lélegeztetőgépen van - sajtóhír

2021.12.06. 19:25
A Magyar Nemzet értesülései szerint Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust. Az olimpiai bajnok egykori tornász állapota a …

Autó-motor

MotoGP: Pedro Acosta a Moto3 világbajnoka, Bagnaia piros zászlós futamot nyert

2021.11.07. 16:30
A mindössze 17 éves újonc Pedro Acosta drámai utolsó kör után győzött Portugáliában és így a Moto3 világbajnoka lett. A királykategória …

Autó-motor

WTCR: Michelisz erős pontszerző helyeken végzett Olaszországban

2021.11.07. 13:45
Michelisz egy negyedik és egy hetedik helyet szerzett a WTCR olaszországi hétvégéjén az Adria Racewayen.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Saul "Canelo" Alvarez a nagyközépsúly vitathatatlan világbajnoka!

2021.11.07. 09:40
Saul Alvarez kiütötte Caleb Plantet a Los Angeles-i ökölvívógála főmérkőzésén és így a mexikói bokszoló a …

Egyéni sportok

Kerékpársport: Vas Kata Blanka ezüstérmes a cyclocross Európa-bajnokságon!

2021.11.06. 16:10
Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hollandiai Wijsterben rendezett cyclocross Európa-bajnokság felnőtt versenyében.