Jégkorong: az FTC könnyed győzelemmel nyerte a szuperkupát

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az FTC-Telekom remek első harmadot követően 6-2-re győzött a DEAC ellen és így megnyerte a Magyar Szuperkupát. 

Fotó: jegkorongszovetseg.hu

 FTC-Telekom-DEAC 6–2 (4–0, 1–0, 1–2)

Bár az Erste Liga tegnap elkezdődött, sok rajongó szemében a 2021/22-es idény a mai szuperkupával vette kezdetét. A Tüskecsarnokban rendezett mérkőzésen a kupagyőztes DEAC csapott össze a magyar bajnok FTC-vel. A debreceniek dolgát alaposan megnehezítette, hogy Hetényi Zoltán sérülése nem jött teljesen rendbe így a válogatott kapus nélkül kellett küzdenie a hajdúságiaknak. 

A kupa elődöntőjében debreceni siker született így a ferencvárosiakat fűthette a visszavágás lehetősége. Az FTC rögtön a negyedik percben előnybe került Tamminen góljával majd a nyolcadik percben Kulmala már kettőre növelte a fővárosiak előnyét. Néhány kihagyott lehetőség után Kulmala a 16. percben kihasználta a debreceni védelem figyelmetlenségét majd Pavuk bombázota elemi erővel a kapuba a korongot. A meccs lényegében eldőlt, a debreceniek pedig becserélték a 17 éves Antek Tamást a kapuba. 

A második játékrész során némileg összekapta magát a debreceni védelem, de a helyzeteket kihagyták a hajdúságiak. Az ötödik gól a 32. percben született meg ekkor Somogyi első lövését még védte a DEAC ifjú kapusa, de az ismétléssel szemben tehetetlen volt. A harmadik harmad során Kulesov szépített majd hat másodperccel ezután Spirko is bevette Arany Gergely kapuját. Úgy tűnt a DEAC átveheti a meccs irányítását, ám Rasmus Kulmala mondta ki a végszót, aki harmadszor is eredményes tudott lenni. 

Címkék: Jégkorong
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59295/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong

További cikkek

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: Kanada visszavette a trónt

2021.09.01. 09:45
A hazai pályán játszó kanadai női jégkorong-válogatott nyerte női jégkorong-világbajnokságot, miután a döntőben hosszabbítás után 3-2-re legyőzte az Egyesült Államokat.

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: becsületből legyőzte Olaszországot a magyar csapat

2021.08.29. 14:25
A magyar férfi jégkorong-válogatott győzelemmel zárta a rigai olimpiai selejtezőt, miután 2-1-re legyőzte Olaszországot.

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: totális magyar összeomlás Rigában

2021.08.27. 21:55
A magyar férfi jégkorong-válogatott katasztrofális harmadik harmadot követően 9-0-ra kikapott a házigazda Lettországtól a rigai olimpiai selejtező második …

Csapatsportok

Jégkorong olimpiai selejtező: remekül kezdett, de kikapott a magyar válogatott

2021.08.26. 17:05
A magyar férfi jégkorong-válogatott kétgólos előnyről 5-3-ra kikapott Franciaországtól a Rigában rendezett olimpiai selejtező első napján.

Egyéni sportok

Női jégkorong-vb: megvan az első A-csoportos magyar győzelem!

2021.08.26. 08:50
A magyar női jégkorong-válogatott 5-1-re legyőzte Dániát a Calgaryban zajló világbajnokságon és így a kilencedik helyen zárt a világ legjobbjai között.

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: kikapott Japántól, a kilencedik helyért mérkőzik a magyar csapat

2021.08.25. 07:55
A magyar női jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott Japántól a Calgaryban zajló világbajnokság harmadik csoportfordulójában és …

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: megvan az első magyar gól, több mint történelmi helytállás

2021.08.22. 22:35
A magyar női jégkorong-válogatott jó játékkal 4-2-re kikapott Csehországtól a Kanadában rendezett világbajnokság második …

Csapatsportok

Női jégkorong-vb: vereséget szenvedett történelmi meccsén a magyar válogatott

2021.08.21. 22:20
A történelme első A-csoportos vb-mérkőzésén szereplő magyar női jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott Németországtól a kanadai …

Amerika

NHL: győzött és megvédte bajnoki címét a Tampa Bay Lightning!

2021.07.08. 06:05
A Tampa Bay Lightning 1-0-ra győzött a Montreal Canadiens ellen az NHL döntőjének ötödik mérkőzésén és így elhódította a Stanley-kupát.

Amerika

NHL: győzött és elnapolta a bajnokavatást a Montreal

2021.07.06. 05:30
A Montreal Canadiens hosszabbítás után 3-2-re győzött a Tampa Bay Lightning ellen és így életben tartotta reményeit a bajnoki címet illetően.