US Open: Danyiil Medvegyev meggátolta Djokovicsot a történelemírásban

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Danyiil Medvegyev legyőzte Novak Djokovicsot a US Open döntőjében és így első Grand Slam-tornagyőzelmét aratta és így meggátolta a világelsőt abban, hogy mind a négy legrangosabb tornát egy naptári évben megnyerje. 

Fotó: Getty Images

Danyiil Medvegyev a harmadik Grand Slam-döntőjét játszotta New Yorkban, a világranglistán második helyen álló orosz játékos 2019-ben Rafael Nadal ellen kapott ki a US Openen, míg idén Novak Djokovics ellen veszített az Australian Openen. Most megadatott számára a visszavágás lehetősége ám Djokovics nemcsak negyedik New York-i sikerére, de a történelminek mondható 21. GS-tornasikerére és a naptári Grand Slam megszerzésére törekedett. Medvegyev mindössze egyetlen szettet veszített a döntőig vezető úton, Djojkovics viszont Nishikori Keit és Matteo Berrettinit is négy szettben verte, míg Alexander Zverevnek drámai ötszettes mérkőzésen vágott vissza az olimpiai vereségért. 

Rögtön egy brékkel indult a döntő miután Djokovics nem tudta hozni a szerváját. Ezután az orosz játékos a brékelőnyét kis híján megduplázta ám a világelső hárított két újabb bréklabdát is. Medvegyev előnye végül kitartott a szett végéig és 6:4-el előnybe került. A második szett elején úgy tűnt a szerb átveheti a meccs irányítását ám két fogadójátéka során öt bréklabdát sem használt ki, Medvegyev viszont 2:2 után ismét brékelt. Djokovics ezt a hátrányt sem tudta ledolgozni és hiába hárított két szettlabdát is, 81 percnyi játék után már kétszettes hátrányba került. 

A harmadik szettben aztán Medvegyev repülőrajtot vett és az első négy játék az övé lett, Djokovics ugyan visszajött 1:4-re és 2:5-re is, az orosz a saját szervájánál meccslabdához jutott. Ezt viszont nem használta ki miután a közönség némileg megzavarta és Djokovics egy brékhátrányt ledolgozott majd hozta az adogatását. 5:4-et követően Medvegyev még így is szerválhatott a győzelemért és végül a harmadik meccslabdáját kihasználva megnyerte a US Opent. 

Novak Djokovicsnak tehát nem jött össze az a bravúr ami az Open-érában  a férfiaknál egyedül Rod Lavernek (1969), vagyis, hogy megcsinálja a naptári Grand Slamet. Ráadásul egyelőre még nem ő minden idők legtöbb GS-tornát nyerő játékosa mivel továbbra is holtversenyben áll Roger Federerrel és Rafael Nadallal. Az élete legnagyobb sikerét arató Medvegyev Jevgenyij Kafelnyikov és Marat Szaffn után harmadik orosz játékosként nyerte meg az év utolsó Grand Slam-tornáját. 

Végeredmény:

Novak Djokovics-Danyiil Medvegyev 4:6, 4:6, 4:6

Címkék: Tenisz, US Open
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59307/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,US Open

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Külföldi foci

Közvetítések: hangoljunk Európa-ligával a hétvégi rangadókra

2020.10.22. 07:30
A keddi, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzések után csütörtökön az Európa-liga-csoportköre is elkezdődik és nem maradunk izgalmak nélkül sem: pályán a Tottenham, …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadók a Bajnokok Ligájában, pályán Szoboszlai Dominik

2020.10.21. 07:30
Szoboszlai Dominik is megkezdi a Bajnokok Ligája-szereplést a Red Bull Salzburggal a Lokomotiv Moszkva ellen, míg a Bayern München az Atlético Madridot …

Magyar foci

Közvetítések: 25 év után ismét BL-csoportmérkőzést játszik a Ferencváros

2020.10.20. 07:30
A nagyszerű teljesítménnyel a Bajnokok Ligája-csoportköréig menetelő zöld-fehérek a Barcelona vendégeként lépnek pályára 25 év után …

Magyar foci

Közvetítések: nyugati rangadó az NB II-ben

2020.10.19. 07:30
Főszerepben a labdarúgás, a slágermeccs a Szombathelyi Haladás-ETO FC Győr, de teniszt és lósportot is láthatunk a képernyőkön.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a francia és a magyar bajnoki címvédő

2020.10.16. 07:30
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros a Kisvárdához látogat, míg a francia bajnok PSG a Nimes vendégeként lép pályára a pénteki napon.

Csapatsportok

A koronavírus után a Portót is legyőzné a Pick Szeged

2020.10.15. 07:30
Kézilabda BL-csemege, női futballrangadó, lósport és sok-sok tenisz a sporttelevíziók mai kínálatában.

Csapatsportok

Közvetítések: pörög tovább a Nemzetek Ligája-kerék

2020.10.13. 07:30
Kedden sem maradnak közvetítések nélkül a sportrajongók, újabb Nemzetek Ligája-meccsek kerülnek képernyőre, de visszatér a Roland Garros-nyolcaddöntős Fucsovics Márton is.

Csapatsportok

Kint esik, de ma nem a sportközvetítések miatt fogunk a tévé előtt ragadni

2020.10.12. 07:30
Elég szegényes programot kaptunk hétfőre.