Atlétika: elhunyt Jurij Szjedih a kalapácsvetés világrekordere

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

66 éves korában elhunyt Jurij Heorhijovics Szjedih kétszeres olimpiai bajnok atléta, aki immáron közel 40 éve tartja a kalapácsvetés világcsúcsát. 

Kép forrása: atletika.hu

Az egykori kiváló sportoló halálhírét az Európai Atlétikai Szövetség közölte a mai nap során, Szjedih halálának okát nem hozták nyilvánosságra. A kalapácsvetés legendájáról Szegej Bubka emlékezett meg a közösségi médiában, az egykori rúdugrófenomén kiváló barátként és mentorként jellemezte kortársát

Jurij Heorhijovics Szjedih 1955-ben született az oroszországi Novocserkasszkben ukrán szülők gyermekeként. Tizenkét éves korától atletizált, első nemzetközi versenye az 1975-ös Universiade volt, amelyen bronzérmes volt. 1976-ban megnyerte a montreali olimpiát majd címét négy évvel később világcsúccsal védte meg. A szovjetek Los Angeles-o bojkottja miatt nem tudott ismét címet védeni, Szöulban pedig másodikként végzett Szergej Litvinov mögött, akivel egy évtizeden keresztül versengett. Három Európa-bajnokságot nyert meg (1978, 1982, 1986), az első világbajnokságon 1983-ban ezüstérmes volt Litvinov mögött, 1991-ben pályafutása egyik utolsó versenyén viszont megszerezte a világbajnoki címet is. 

Összesen hat alkalommal döntötte meg a kalapácsvetés világcsúcsát. Először 1980-ban egy szovjet versenyen ahol ő kétszer, Jüri Tamm pedig egyszer döntött csúcsot majd Moszkvában ismét a világtörténelem legjobb eredményét érte el az olimpián. Litvinov ezután elvette a csúcsát, Szjedih 1984-ben azonban visszaszerezte azt 86,34 méterre majd 1986-ban Tallinban 86,66 méterrel tovább javított a csúcson. Utolsó rekorddöntésére az 1986-os stuttgarti Eb-döntőben került sor, amikor 86,74 méterrel felállította a mai is érvényben lévő világcsúcsot. Az atlétika történetében ez a harmadik legrégebb óta fennálló világcsúcs. 

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59309/pics/lead_800x600.jpg
atlétika

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétika: egy évvel tolódik a világbajnokság

2020.03.30. 15:30
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a 2021-re halasztott tokiói olimpia pontos időpontjának bejelentése után jelezte, hogy 2022-ben keres új dátumot az eredetileg jövő évre tervezett eugene-i …

Egyéni sportok

Atlétika: Justin Gatlin Tokióban is a győzelemre tör

2020.03.28. 09:10
Az amerikai sprinter Justin Gatlin úgy nyilatkozott, hogy jövőre 39 évesen ismét olimpiai bajnok legyen és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ezt követően is folytatja a …

Egyéni sportok

Atlétika: négy orosz atléta bukott meg a doppingteszten

2020.03.27. 20:20
Négy orosz, közülük két olimpiai bajnok atléta bukott meg korábbi mintáik újraellenőrzésekor.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

2020.03.26. 22:40
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia …

Egyéni sportok

Atlétika: megvizsgálják a nyár végére tervezett Eb megrendezhetőségét

2020.03.26. 11:50
Az Európai Atlétikai Szövetség (EA) megvizsgálja az augusztus végére tervezett Európa-bajnokság megrendezhetőségét.

Egyéni sportok

Tokió 2020: az atlétikai szövetség felszólított a NOB elnökét

2020.03.23. 11:15
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe levélben kérte Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, hogy halasszák el a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: egyre nehezebbé válik a kvótaszerzés Baji Balázsnak

2020.03.21. 15:20
A világbajnoki bronzérmes gátfutó az M1-nek adott interjújában aggodalmát fejezte ki az olimpiai kvóta megszerezésével kapcsolatban.

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Csermák József a kőfejtőből indulva jutott a dobogó tetejére

2020.03.16. 08:30
A magyar sport tele van elképesztő történetekkel, Csermák Józsefé azonban még ezek közül is kiemelkedik. Helsinki kalapácsvető …

Egyéni sportok

Atlétika: elhunyt a legendás gerelyhajítónő

2020.03.13. 12:30
Életének 98. évében elhunyt Dana Zátopková, olimpiai bajnok cseh gerelyhajító, a legendás Emil Zátopek özvegye.

Egyéni sportok

Tokió 2020: tíz orosz atléta indulhat az olimpián

2020.03.12. 16:15
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség döntése értelmében tíz orosz atléta vehet részt semleges színekben a tokiói játékokon.