Labdarúgás: szinte biztosan visszavonul Klaas-Jan Huntelaar

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Több sajtóorgánum is kész tényként közölte, hogy befejezi pályafutását a világbajnoki ezüstérmes, egykori német és holland gólkirály Klaas-Jan Huntelaar.

Fotó: Getty Images

Bár a kiváló csatár még nem közölte hivatalosan, hogy befejezi pályafutását, a holland Voetball International és a Sky Sports is tényként közölte, hogy a 38 esztendős Huntelaar visszavonul. Amennyiben a döntés megerősítést nyer akkor a XXI. század egyik leggólerősebb játékosa hagyja abba a profi futballt. 

Klaas-Jan Huntelaar a PSV-ben kezdte pályafutását 2003-ban ám egyetlen felnőtt mérkőzés után kölcsönadták a De Graafschapnak, majd az AGOVV-nek. 2004-ben ő lett a holland másodosztály gólkirálya, Eindhovenben viszont nem tartottak rá igényt, ellentétben a Herenveennel. Másfél év alatt ő lett a holland bajnokság egyik legjobb csatára és 2006. telén az Ajax szerződtette. Amszterdamban hamar a közönség kedvence lett végül három év után a Real Madridhoz szerződött ahonnét azonban fél év után távozott. A 2009/10-es idényben az AC Milanban sem találta meg a számításait, nem úgy a Schalkéban. Gelsenkirchenben hat évet töltött el és a klubtörténelem egyik legjobb játékosává vált majd 2017-ben visszatért az Ajaxhoz. A fiatal amszterdami gárdában jól kiegészítette a fiatalokat három és fél éven keresztül mielőtt visszatért volna egy fél idényre a Schalkéhoz, amelyet azonban ő sem tudott benntartani a Bundesligában. 

Huntelaar a karrierje során összesen háromszor nyert bajnokságot (2003, 2019, 2021), három-három alkalommal nyert holland kupát és szuperkupát. A Schalkéval 2011-ben a német kupát és a szuperkupát hódította el. 2006-ban és 2008-ban az Eredivisiében, 2012-ben a Bundesligában lett gólkirály. 

A holland válogatottban 2006 és 2015 között 76 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 42 gólt szerzett. Két-két Európa-bajnokságon és világbajnokságon lépett pályára. 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, míg négy évvel később bronzérmes volt. Legnagyobb korosztályos sikerének a 2006-ban elért U21-es Eb-győzelem számít. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59316/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Vb-selejtezők: a brazilok is fölényesen verték Uruguayt (videó)

2021.10.15. 12:15
Brazília 4-1-re győzött Uruguay ellen a dél-amerikai kontinens világbajnoki selejtezősorozatának legutóbbi játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: nyertek az esélyesek, Kanada kiütötte Panamát (videó)

2021.10.14. 13:10
Kanada 4-1-re legyőzte Panamát a CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezősorozatának mai játéknapján. Az Egyesült Államok és Mexikó szintén győzelemmel …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Dánia kijutott, Cristiano Ronaldo triplázott (videó)

2021.10.12. 23:20
Dánia továbbra is hibátlan és így kivívta a részvételt a katari világbajnokságra. Portugália Cristiano Ronaldo mesterhármasának is köszönhetően kiütötte …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Németország visszavágott Észak-Macedóniának és kijutott a vb-re

2021.10.11. 22:45
Elsőként Németország jutott ki a katari labdarúgó-világbajnokságra, miután 4-0-ra győzött Szkopjéban.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Panama legyőzte az amerikaiakat (videó)

2021.10.11. 12:55
Óriási meglepetésre az Arany-kupa címvédő Egyesült Államok 1-0-ra kikapott Panamától a CONCACAF-zóna selejtezősorozatának mai játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Argentína könnyedén verte Uruguayt (videó)

2021.10.11. 12:00
Argentína 3-0-ra győzött Uruguay ellen a dél-amerikai világbajnoki selejtezők mai játéknapján, míg Brazília először veszített pontot miután döntetlent játszott …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Franciaország fordított és megnyerte a döntőt (videó)

2021.10.10. 22:45
Franciaország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Spanyolországot a Nemzetek Ligája döntőjében és így a sorozat történetének második győztese …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Olaszország nem engedte elvinni a bronzérmet Torinóból

2021.10.10. 17:00
Az Európa-bajnok Olaszország szerezte meg a harmadik helyet a Nemzetek Ligájában, miután 2-1-re legyőzte Belgiumot a bronzmérkőzésen.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: öt góllal nyertek az angolok és a lengyelek (videó)

2021.10.09. 23:00
Anglia és Lengyelország is 5-0-ra győzött a világbajnoki selejtezők mai játéknapján. Az angolok Andorrát győzték le, míg a lengyelek San Marino ellen hozták …

Külföldi foci

Vb-selejtezők: megizzadtak, de nyertek a németek (videó)

2021.10.08. 22:50
Németország hátrányból felállva, 2-1-re legyőzte Romániát, míg Hollandia 1-0-ra nyert Lettországban az európai vb-selejtezők mai játéknapján.