Topligák: hetet lőtt a Bayern, szurkolói botrány Franciaországban (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Bayern München 7-0-ra kiütötte a Bochumot a Bundesligában, míg a címvédő Lille újabb vereséget szenvedett ráadásul a lensi mérkőzésen a rendőrség okozta meg, hogy ne verekedjenek össze a szurkolók. 

Premier League, 5. forduló

A Manchester City becsülettel támadott a Southampton ellen, de csak egyszer találta el a kaput és azt a lehetőségét is kihagyta, mivel a "Soton" sem lőtt gólt, így 0-0-al zárult a mérkőzés. Pep Guardiola csapata ráadásul még örülhetett is az egy pontnak, ugyanis a játékvezető VAR-használat után visszavonta Kyle Walker piros lapját és egy megítélt tizenegyest. 

A City hátránya három pontra nőtt a listavezető Liverpoollal szemben miután Jürgen Klopp együttesének nem okozott gondot a Crystal Palace legyőzése. A két évvel ezelőtti bajnok góljain Mohamed Szalah, Sadio Mané és Naby Keita osztoztak. Mané zsinórban kilencedik alkalommal gólt lőtt csapata mai ellenfelének, ám a meccs leginkább amiatt a momentum miatt maradhat meg az emberekben, hogy Diogo Jota három méterről sem tudott gólt lőni egy helyzet során. 

Aston Villa–Everton 3–0 (Cash 66., Digne 69. – öngól, Bailey 75.)
Wolverhampton Wanderers–Brentford 0–2 (Toney 28. – 11-esből, Mbeumo 34.)
Burnley–Arsenal 0–1 (Ödegaard 30.)
Liverpool–Crystal Palace 3–0 (Mané 43., Szalah 78., N. Keita 89.)
Manchester City–Southampton 0–0
Norwich–Watford 1–3 (Pukki 35., ill. Dennis 17., I. Sarr 63., 80.)

Tabella:

1 Liverpool 5 4 1 0 12 1 +11 13
2 Manchester City 5 3 1 1 11 1 +10 10
3 Manchester United 4 3 1 0 11 3 +8 10
4 Chelsea 4 3 1 0 9 1 +8 10
5 Everton 5 3 1 1 10 7 +3 10
6 Brighton & Hove Albion 4 3 0 1 5 3 +2 9
7 Tottenham Hotspur 4 3 0 1 3 3 0 9
8 West Ham United 4 2 2 0 10 5 +5 8
9 Brentford 5 2 2 1 5 2 +3 8
10 Aston Villa 5 2 1 2 8 7 +1 7
11 Watford 5 2 0 3 6 8 −2 6
12 Leicester City 4 2 0 2 4 6 −2 6
13 Arsenal 5 2 0 3 2 9 −7 6
14 Crystal Palace 5 1 2 2 5 8 −3 5
15 Southampton 5 0 4 1 4 6 −2 4
16 Wolverhampton Wanderers 5 1 0 4 2 5 −3 3
17 Leeds United 5 0 3 2 5 12 −7 3
18 Newcastle United 5 0 2 3 6 13 −7 2
19 Burnley 5 0 1 4 3 9 −6 1
20 Norwich City 5 0 0 5 2 14 −12 0

Bundesliga, 5. forduló 

Valóságos gólfesztivált rendezett a Bayern München a Bochum ellen és a bajor sztárcsapat átmenetileg át is vette a vezetést a tabellán. A bajoroktól Leroy Sané kezdte a gólgyártást egy szabadrúgással majd a csapatban egyre inkább helyére találó játékos Joshua Kimmichnek gólpasszt adott. Ezután Serge Gnabry került fel az eredményjelzőre mint góllövő. Robert Lewandowskit az első félidőben még a saját kapujába betaláló  Vasziliosz Lambropulosz megakadályozta sorozata folytatásában, de a második félidőben Sané passzát a kapu torkából továbbítva a hálóba immáron 15. meccsén volt eredményes zsinórban a ligában. A Bayern 5-0-nál sem állt le és Kimmich duplázott majd Choupo-Mouting is növelte a különbséget. Az utolsó percekben Thomas Müller találatát les miatt elvették, de így is megalázó differenciával nyert a Bayern . 

Továbbra sem megy igazán a Red Bull Leipzignek, a lipcseiek ugyan nem kaptak ki Kölnben, de erejükből csak döntetlenre futotta. A vendégek egyenlítő gólját Amadolu Hadira szerezte Szoboszlai Dominik szögletét követően. A magyar játékos akár a meccset is eldönthette volna, ám ziccerét Timo Horn fejjel hárította. 

Bayern München–Bochum 7–0 (L. Sané 17., Kimmich 27., 65., Gnabry 32., Lambropulosz 43. – öngól, Lewandowski 61., Choupo-Moting 79.)
Augsburg–Borussia Mönchengladbach 1–0 (Niederlechner 80.)
Arminia Bielefeld–Hoffenheim 0–0
Mainz–Freiburg 0–0
1. FC Köln - RB Leipzig 1-1 (Modeste 54. illetve Haidara 71.) 

Tabella:

1 Bayern Munich 5 4 1 0 20 4 +16 13
2 VfL Wolfsburg 4 4 0 0 6 1 +5 12
3 Mainz 05 5 3 1 1 6 2 +4 10
4 Borussia Dortmund 4 3 0 1 13 9 +4 9
5 SC Freiburg 5 2 3 0 6 4 +2 9
6 1. FC Köln 5 2 2 1 9 7 +2 8
7 Bayer Leverkusen 4 2 1 1 12 6 +6 7
8 Union Berlin 4 1 3 0 5 4 +1 6
9 Hertha BSC 5 2 0 3 7 12 −5 6
10 1899 Hoffenheim 5 1 2 2 8 7 +1 5
11 FC Augsburg 5 1 2 2 2 8 −6 5
12 VfB Stuttgart 4 1 1 2 8 9 −1 4
13 RB Leipzig 5 1 1 3 6 7 −1 4
14 Arminia Bielefeld 5 0 4 1 3 5 −2 4
15 Borussia Mönchengladbach 5 1 1 3 5 9 −4 4
16 Eintracht Frankfurt 4 0 3 1 4 7 −3 3
17 VfL Bochum 5 1 0 4 4 13 −9 3
18 Greuther Fürth 5 0 1 4 3 13 −10 1

Serie A, 4. forduló

Nem éppen jónak nevezhető mérkőzésen győzött az Atalanta a sereghajtó Salernita otthonában. Jellemző a játék képére, hogy a két csapat egyetlen egyszer találta el a kaput az első félidőben. A meccset végül Duvan Zapata döntötte el. 

Hengerelt az Internazionale a Bologna ellen, a címvédő végül féltucat gólnál állt meg a mai mérkőzésén. A milánóiak lényegében az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, kegyetlen módon kihasználva a bolognai védelem hibáit. A meccs legjobbja a duplázó Edin Dzeko volt, a bosnyák csatár a megsérülő Joaquin Correát váltotta a 30. percben. 

Salernitana–Atalanta 0–1 (D. Zapata 75.)
Internazionale–Bologna 6–1 (L. Martínez 6., Skriniar 31., Barella 35., Vecino 54., Dzeko 63., 68., ill. Theate 86.)
Genoa–Fiorentina 1–2 (Criscito 90+8., ill. Saponara 60., Bonaventura 89.)

Tabella:

1 Internazionale 4 3 1 0 15 4 11 10
2 AS Roma 3 3 0 0 9 2 7 9
3 AC Milan 3 3 0 0 7 1 6 9
4 Napoli 3 3 0 0 6 2 4 9
5 Fiorentina 4 3 0 1 7 6 1 9
6 Udinese 3 2 1 0 6 2 4 7
7 Atalanta 4 2 1 1 4 3 1 7
8 Bologna 4 2 1 1 5 8 -3 7
9 Lazio 3 2 0 1 9 4 5 6
10 Torino 4 2 0 2 7 4 3 6
11 Sassuolo 4 1 1 2 4 5 -1 4
12 Empoli 3 1 0 2 3 5 -2 3
13 Venezia 3 1 0 2 2 6 -4 3
14 Genoa 4 1 0 3 5 10 -5 3
15 Sampdoria 3 0 2 1 2 3 -1 2
16 Juventus 3 0 1 2 3 5 -2 1
17 Cagliari 3 0 1 2 5 9 -4 1
18 Spezia 3 0 1 2 3 9 -6 1
19 Hellas Verona 3 0 0 3 3 7 -4 0
20 Salernita 4 0 0 4 2 12 -10 0

La Liga, 5. forduló

Gól nélküli döntetlennel zárult az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao rangadója. A fővárosiak bár aktívabbak voltak, alig találták el a kaput. A 78. percben Joao Felixet kiállította a játékvezető: a portugál játékos előbb szabálytalankodott majd beszólt a játékvezetőnek, így pillanatok alatt kapott két sárga lapot. 

Egyelőre meglepően jól szerepel a Rayo Vallaceno, az újonc ma az ötödik vereségét is elszenvedő Getafét győzte le 3-0-ra. A győztes csapatban először lépett pályára Radamel Falcao és a kolumbiai csatár góllal debütált új klubjában. 

Atlético Madrid–Athletic Bilbao 0–0
Rayo Vallecano–Getafe 3–0 (O. Trejo 9. – 11-esből, P. Ciss 78., Falcao 81.)
Elche–Levante 1–1 (L. Pérez 33., ill. J. Morales 55.)
Alavés–Osasuna 0–2 (D. García 22., R. Torres – 11-esből) 

Tabella:

1 Atlético Madrid 5 3 2 0 7 4 +3 11
2 Real Madrid 4 3 1 0 13 6 +7 10
3 Valencia 4 3 1 0 9 2 +7 10
4 Athletic Bilbao 5 2 3 0 4 1 +3 9
5 Real Sociedad 4 3 0 1 6 4 +2 9
6 Osasuna 5 2 2 1 6 6 0 8
7 Sevilla 3 2 1 0 5 1 +4 7
8 Rayo Vallecano 5 2 1 2 8 5 +3 7
9 Barcelona 3 2 1 0 7 4 +3 7
10 Mallorca 4 2 1 1 3 3 0 7
11 Elche 5 1 3 1 3 3 0 6
12 Real Betis 4 1 2 1 4 4 0 5
13 Cádiz 5 1 2 2 6 8 −2 5
14 Levante 5 0 4 1 6 7 −1 4
15 Villarreal 3 0 3 0 2 2 0 3
16 Espanyol 4 0 2 2 1 3 −2 2
17 Granada 4 0 2 2 2 7 −5 2
18 Celta Vigo 5 0 1 4 4 10 −6 1
19 Getafe 5 0 0 5 1 8 −7 0
20 Alavés 4 0 0 4 1 10 −9 0

Ligue 1, 6. forduló

Tovább tart a Lille vergődése, az előző szezon bajnokcsapata ezután Lensban kapott ki és csak a 13. helyen áll. A meccs egyetlen gólját Przemyslaw Frankowski szerezte. A két csapat szurkolótábora évtizedek óta gyűlöli egymást és ez sajnos ma is megmutatkozott: folyamatosan dobálták egymást a táborok majd a hazaiak közül körülbelül 100 ember bement a pályára, hogy megtorolja vélt vagy valós sérelmeit az ellenfél fanatikusain. A tömegverekedést a rendőrök előzték meg, de 2 ember így is könnyebb sérülést szenvedett. A meccs 40 percnyi kényszerszünet után folytatódhatott csak. 

Lens–Lille 1–0 (Frankowski 74.)
St.-Étienne–Bordeaux 1–2 (Kazri 73., ill. Hvang Ui Dzso 7., 80.)

Tabella:

1 Paris Saint-Germain 5 5 0 0 16 5 +11 15
2 Lens 6 3 3 0 11 7 +4 12
3 Angers 5 3 2 0 9 2 +7 11
4 Marseille 4 3 1 0 10 5 +5 10
5 Nice 4 3 1 0 10 0 +10 9[a]
6 Clermont 5 2 2 1 9 9 0 8
7 Lyon 5 2 2 1 8 8 0 8
8 Lorient 5 2 2 1 7 7 0 8
9 Montpellier 5 2 1 2 11 9 +2 7
10 Strasbourg 6 2 1 3 10 11 −1 7
11 Reims 5 1 3 1 6 6 0 6
12 Rennes 5 1 2 2 3 6 −3 5
13 Lille 6 1 2 3 7 12 −5 5
14 Bordeaux 6 1 2 3 7 13 −6 5
15 Troyes 5 1 1 3 5 7 −2 4
16 Nantes 5 1 1 3 3 5 −2 4
17 Monaco 5 1 1 3 3 7 −4 4
18 Brest 5 0 3 2 6 10 −4 3
19 Saint-Étienne 6 0 3 3 6 11 −5 3
20 Metz 6 0 3 3 6 13 −7 3
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59323/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Serie A,Premier League,La Liga,Ligue 1

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: tíz meccs után is nyeretlen a Getafe (videó)

2021.10.25. 22:55
A Celta Vigo 3-0-ra győzött a sereghajtó Getafe otthonában a spanyol bajnokság 10. fordulójának zárómérkőzésén.

Külföldi foci

Topligák: döntetlen az olasz és a francia derbin is (videó)

2021.10.24. 23:15
Az Inteznarionale és a Juventus valamint a Marseille és a PSG rangadója is döntetlennel zárult az európai topbajnokságok vasárnapi mérkőzései közül.

Külföldi foci

Premier League: megalázó verést mért a Liverpool a MU-ra (videó)

2021.10.24. 19:30
A Liverpool 5-0-ra nyert a Manchester United otthonában az angol bajnokság kilencedik fordulójának rangadóján.

Külföldi foci

La Liga: a Real Madrid idegenben győzte le a Barcelonát (videó)

2021.10.24. 18:20
A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Barcelonát a spanyol bajnokság 10. fordulójának szuperrangadóján, az El Classicón.

Külföldi foci

Topligák: hétig meg sem állt a Chelsea, Szoboszlai gólt lőtt, nyert a Milan

2021.10.23. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Chelsea 7-0-s sikere, a Leipzig Szoboszlai Dominiknek is köszönhető fordítása és a Milan …

Külföldi foci

Topligák: simán nyert az Arsenal és a Mainz

2021.10.22. 23:00
Nem okozott gondot az Arsenalnak az Aston Villa legyőzése, miután az "ágyúsok" 3–1-re legyőzték ellenfelüket.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: súlyos római vereség Norvégiában (videó)

2021.10.21. 23:40
Az AS Roma óriási meglepetésre 6-1-es vereséget szenvedett a norvég Bodö/Glimt otthonában az Európa-konferencialiga csoportkörének harmadik fordulójában.

Külföldi foci

Európa-liga: kétgólos hátrányból fordított és hibátlan maradt a Lyon (videó)

2021.10.21. 23:00
Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját az Olympique Lyon az Európa-ligában, miután kétgólos hátrányból …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: négy góllal győzött a Chelsea és a Bayern München is (videó)

2021.10.20. 23:05
A címvédő Chelsea a Malmö, míg a Bayern München a Benfica ellen aratott 4-0-s győzelmet a Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: először nyert a Barcelona, legyőzte Salzburg a Wolfsburgot (videó)

2021.10.20. 20:55
Először nyert mérkőzést a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában az FC Barcelona, miután a harmadik fordulóban 1–0-ra …