Labdarúgás: elhunyt Jimmy Greaves az angol futball ikonja

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

81 éves korában elhunyt Jimmy Greaves a Tottenham Hotspur és az angol labdarúgó-válogatott legendás csatára. 

Fotó: tottenhamhotspur.com

Jimmy Greaves 1940-ben született London külvárosában. A későbbi kiváló csatár a Chelsea színeiben kezdte karrierjét, ahol 1957 és 1961 között futballozott. Egy féléves Milanban töltött időszakot követően a Tottenham szerződtette és az 1970-ig tartó időszak során a londoni klub történetének egyik legjobb játékosává avanzsált. 1970 és 1971 között a West Ham Unitedot erősítette. Alkoholproblémái miatt évekre visszavonult, karrierjét végül alacsonyabb osztályú csapatokban zárta le. Miután leszokott az ivásról televíziós szakértő lett, kommentárjai a szurkolók szemében sokáig etalonnak számítottak. 

Klubszinten a legnagyobb sikerének az 1963-ban elért KEK-győzelem számított, de volt olasz bajnok illetve kétszer nyert FA-kupát. 1959 és 1969 között összesen hatszor volt az angol bajnokság gólkirálya. Hazája válogatottjában 57 mérkőzésen 44 gólt szerzett. Tagja volt az 1966-ban hazai pályán világbajnokságot nyerő gárdának is, ám a csoportkör után sérülés miatt nem lépett pályára. 

Az egykori kiváló játékos 2012-ben és 2015-ben is stroke-ot kapott és hosszú időbe telt, míg felépült. Jimmy Greaves február 22-én lett volna 82 éves. A legendás csatár halálhírét a Tottenham Hotspur jelentette be, a klub saját halottjának tekinti legendáját. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59326/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: tíz meccs után is nyeretlen a Getafe (videó)

2021.10.25. 22:55
A Celta Vigo 3-0-ra győzött a sereghajtó Getafe otthonában a spanyol bajnokság 10. fordulójának zárómérkőzésén.

Külföldi foci

Topligák: döntetlen az olasz és a francia derbin is (videó)

2021.10.24. 23:15
Az Inteznarionale és a Juventus valamint a Marseille és a PSG rangadója is döntetlennel zárult az európai topbajnokságok vasárnapi mérkőzései közül.

Külföldi foci

Premier League: megalázó verést mért a Liverpool a MU-ra (videó)

2021.10.24. 19:30
A Liverpool 5-0-ra nyert a Manchester United otthonában az angol bajnokság kilencedik fordulójának rangadóján.

Külföldi foci

La Liga: a Real Madrid idegenben győzte le a Barcelonát (videó)

2021.10.24. 18:20
A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Barcelonát a spanyol bajnokság 10. fordulójának szuperrangadóján, az El Classicón.

Külföldi foci

Topligák: hétig meg sem állt a Chelsea, Szoboszlai gólt lőtt, nyert a Milan

2021.10.23. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Chelsea 7-0-s sikere, a Leipzig Szoboszlai Dominiknek is köszönhető fordítása és a Milan …

Külföldi foci

Topligák: simán nyert az Arsenal és a Mainz

2021.10.22. 23:00
Nem okozott gondot az Arsenalnak az Aston Villa legyőzése, miután az "ágyúsok" 3–1-re legyőzték ellenfelüket.

Külföldi foci

Európa-konferencialiga: súlyos római vereség Norvégiában (videó)

2021.10.21. 23:40
Az AS Roma óriási meglepetésre 6-1-es vereséget szenvedett a norvég Bodö/Glimt otthonában az Európa-konferencialiga csoportkörének harmadik fordulójában.

Külföldi foci

Európa-liga: kétgólos hátrányból fordított és hibátlan maradt a Lyon (videó)

2021.10.21. 23:00
Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját az Olympique Lyon az Európa-ligában, miután kétgólos hátrányból …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: négy góllal győzött a Chelsea és a Bayern München is (videó)

2021.10.20. 23:05
A címvédő Chelsea a Malmö, míg a Bayern München a Benfica ellen aratott 4-0-s győzelmet a Bajnokok Ligája mai játéknapján.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: először nyert a Barcelona, legyőzte Salzburg a Wolfsburgot (videó)

2021.10.20. 20:55
Először nyert mérkőzést a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásában az FC Barcelona, miután a harmadik fordulóban 1–0-ra …