Kerékpár-vb: Vas Kata Blanka negyedik a mezőnyversenyben!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a Belgiumban rendezett országúti kerékpáros világbajnokság női elit mezőnyversenyében. 

Fotó: eurosport.com

157,7 kilométer várt a női elit mezőnyverseny résztvevőire a világbajnokság utolsó előtti versenynapján. A mezőnyben ott volt Vas Kata Blanka, aki ciklokrosszban, hegyi kerékpárban és országúton is szerzett már világbajnoki érmet korosztályos szinten, a felnőtteknél pedig negyedik lett az olimpián mountain bikeban. 

Az Antwerpenből induló és Leuvenben véget érő verseny során a mezőny szinte végig együtt haladt. Hetvenöt kilométert követően ugyan az új-zélandi Michaela Drummond megpróbált szökni, ám az esélyesek sora hamar befogta őt. Ötven kilométerrel a cél előtt egy kisebb csoport leszakadt, köztük a holland Anna van der Breggen is, aki címvédőként utolsó versenyét teljesítette. Ugyan a leuveni körpályán többen is megpróbálkoztak ellépni, ám erőfeszítéseiket nem koronázta siker. Vas a mezőnnyel együtt haladt és valamennyi támadást át tudta venni, ennek köszönhetően versenyben maradt az élmenőkkel. 

Az utolsó kilométereken már látszott, hogy sprint fog dönteni az érmek sorsáról, mintegy harmincöt kerékpáros maradt együtt. Az olasz Elisa Balsamo és a holland Marianne Vos a felvezetőembereik miatt egyetlen másodperccel ellépett, végül Balsamo lett a világbajnok. A harmadik helyet Katarzyna Niewiadoma szerezte meg. 

Vas Kata Blanka nagyszerűen vette át a ritmusváltásokat a sprintben és a női mezőnyversenyek történetének legnagyszerűbb magyar eredményét elérve a negyedik helyen ért be a célba, a bronzérmessel illetve tucatnyi versenyzőtársával azonos idővel.  

Végeredmény:

1. Elisa Balsamo (Olaszország) 3:52:27
2. Marianne Vos (Hollandia) a.i
3. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) + 1 mp
4. Vas Kata Blanka (Magyarország) + 1 mp
5. Arlenis Sierra (Kuba) + 1 mp
6. Alison Jackson (Kanada) + 1 mp

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59343/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,országos bajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpársport: Valter Attila negyedik az év első jelentős egynaposán

2022.03.05. 17:00
Nagyszerű teljesítménnyel a negyedik helyen ért célba Valter Attila az év első komoly egynapos versenyén a Strade Bianche-n.

Egyéni sportok

Edzőváltások, botrányok, és példátlan sikerek - Ez történt 2021 második negyedévében

2021.12.29. 12:15
A 2021-es esztendő második negyedéve a végletekről szólt. Rengeteg haláleset, tragédia és botrány. A másik …

Egyéni sportok

Kerékpársport: Vas Kata Blanka ezüstérmes a cyclocross Európa-bajnokságon!

2021.11.06. 16:10
Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hollandiai Wijsterben rendezett cyclocross Európa-bajnokság felnőtt versenyében.

Egyéni sportok

Giro d`Italia: megvan a magyarországi szakaszok útvonala

2021.11.03. 15:05
Bejelentették a 2022-es Giro d'Italia első három, Magyarországon rendezett szakaszának útvonalát. A verseny Budapestről rajtol.

Egyéni sportok

Pályakerékpáros-vb: mindent besöpört a hollandok klasszisa

2021.10.24. 18:40
A holland Harrie Lavreysen győzelmével zárult a férfiak sprintversenye a franciaországi Roubaix-ben rendezett rendezett pályakerékpáros-világbajnokság utolsó napján.

Egyéni sportok

Pályakerékpáros-vb: hármas német győzelem az üldözéses versenyben

2021.10.23. 22:00
A komplett dobogót kisajátították a német versenyzők a női üldözéses versenyszámban a franciaországi Roubaix-ben rendezett pályakerékpáros …

Egyéni sportok

Pályakerékpáros vb: címvédés női sprintben, trinidadi érem 30 év után

2021.10.22. 23:45
A német Emma Hinze nyerte a női sprintversenyt a franciaországi Roubaix-ben rendezett pályakerékpáros világbajnokságon.

Egyéni sportok

Kerékpár: Pogacar nyerte a lombardiai körversenyt, Valter Attila a legjobb 15-ben

2021.10.09. 17:00
A szlovén Tadej Pogacar győzelmével zárult a klasszikus lombardiai körverseny. Valter Attila a 12. helyen ért célba a legendás egynapos …

Egyéni sportok

Pályakerékpáros Eb: világcsúcs a nyitónapon

2021.10.05. 22:10
Hollandia új világrekordot állított fel női csapatsprintben a svájci Grenchenben rendezett pályakerékpáros Európa-bajnokság első napján.

Egyéni sportok

Kerékpár: 1999 után nyert ismét olasz a Párizs-Roubaix egynaposon

2021.10.03. 20:20
Az Európa-bajnok Sonny Colbrelli győzelmével ért véget a legendás Párizs-Roubaix egynapos kerékpárverseny.