Kerékpár-vb: Julian Alaphilippe címet védett a mezőnyversenyben

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A francia Julian Alaphilippe nyerte a férfi mezőnyversenyt a belgiumi országúti kerékpáros világbajnokságon, így a francia versenyző megvédte a vb-címét. 

Fotó: Getty Images

Egyértelműen a férfi mezőnyverseny volt a 88. országúti világbajnokság legnagyobb eseménye. A 195 fős mezőnyre 268,3 km várt Antwerpen és Leuven között, a pálya összesen 2500 méter szintkülönbséget tartogatott. 

A rajtot követően nyolc versenyző szökött el a főmezőnytől, de a belga és francia kontrollálta a hat percre elhúzó bojt és 180 kilométerre a végétől elkezdték ledolgozni a hátrányukat. Némi meglepetésre a francia Benoit Cosnefroy, a belga Remco Evenepoel és a dán Magnus Cort lépett el kicsit a többiektől, egyértelmű volt, hogy valamennyien egy csapattársukat igyekeznek segíteni. Ehhez a csoporthoz később még tizenkét kerékpáros csatlakozott, köztük Primoz Roglic, az olaszok viszont az üldöző szerepét vállalták fel. A nap eleji szökés végül már féltávnál befogásra került majd száz kilométerre a céltól a belgák kezdték el diktálni a tempót. A magyar induló Peák Barnabás ekkor szakadt le a mezőnytől és adta fel a versenyt. 

Amikor a Moskesstraatot mászták a versenyzők, Evenepoel, Valentin Madouas, Andrea Bagioli, Dylan van Baarle és Neilson Powless minimális előnyre tett szert majd a címvédő Julian Allaphillipe tempót váltott és szétszakította az üldözősort. 

A vezető boly ekkor már csak tizenhét emberből állt, a második csoport hamar feladta azt, hogy befogja a vezetőket. A leuveni körpályán Alaphillipe folyamatosan próbálkozott a ritmusváltásokkal, végül 10 kilométerrel a vége előtt már nem volt ellenfele. 

Julian Alaphilippe végül magabiztos versenyzéssel, több mint félperces előnnyel védte meg a címét. A további érmekről sprintbefutó döntött, a holland Dylan van Baarle lett a második, míg Michael Valgren zárt harmadikként Dániából. A belgák még a dobogóról is lecsúsztak, ez leginkább Jasper Stuyvennek fájhat, aki alig 100 méterre a házától ért célba. 

Alaphillippe a világbajnokságok történetének tizenharmadik olyan kerékpárosa, aki legalább kétszer nyerte meg a férfi mezőnyversenyt. A királyszám történetében ő a hatodik olyan versenyző aki címet tudott védeni. 

Végeredmény:

1. Julian Alaphilippe (Franciaország) 5:56:34
2. Dylan van Baarle (Hollandia) + 32 mp
3. Michael Valgren (Dánia) + 32 mp
4. Jasper Stuyven (Belgium) + 32 mp
5. Neilson Powless (Amerikai Egyesült Államok) + 32 mp
6. Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) + 49 mp
7. Zdenek Stybar (Csehország) + 1:06
8. Mathieu van der Poel (Hollandia) + 1:18
9. Florian Sénechal (Franciaország) + 1:18
10. Sonny Colbrelli (Olaszország) + 1:18

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59351/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Országúti világbajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpár-vb: világbajnoki címmel vonult vissza a legendás Tony Martin

2021.09.22. 18:15
Németország nyerte a vegyescsapat-időfutamot a belgiumi országúti kerékpáros világbajnokságon és így Tony Martin nyolcszoros világbajnokként vonulhat …

Egyéni sportok

Kerékpár-vb: Filippo Ganna megvédte címét az időfutamban

2021.09.19. 19:45
Az olasz Filippo Ganna győzelmével zárult a Belgiumban rendezett országúti kerékpáros világbajnokság férfi időfutama.

Egyéni sportok

Kerékpár-Eb: hazai győzelem a trentói Európa-bajnokságon

2021.09.12. 19:10
Az olasz Sonny Colbrelli nyerte a Trentóban rendezett országúti kerékpáros Európa-bajnokságon a férfiak mezőnyversenyét.

Egyéni sportok

Kerékpár-Eb: Fetter Erik negyedik az U23-as mezőnyversenyben

2021.09.11. 15:20
Fetter Erik nagyszerű versenyzéssel negyedik lett az U23-as korosztály mezőnyversenyében a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Kerékpár-Eb: Vas Kata Blanka ezüstérmes az U23-as mezőnyversenyben!

2021.09.10. 20:15
Az olimpiai negyedik Vas Kata Blanka egy szökést követően ezüstérmet szerzett a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon az U23-as női …

Egyéni sportok

Kerékpár-Eb: két svájci arany az időfutamban

2021.09.09. 19:30
A Stefan Kung címet védett az időfutamban a Trentóban rendezett országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Tokió 2020: hetedik olimpiai aranyát nyerte a brit kerékpáros

2021.08.08. 06:35
A brit pályakerékpáros Jason Kenny hetedik olimpiai bajnoki címét szerezte, miután megnyerte a férfi keirin döntőjét a tokiói olimpia zárónapján.

Egyéni sportok

Tokió 2020: világrekorddal aranyérmesek az olaszok

2021.08.04. 12:30
Az olasz csapat világcsúccsal győzött a férfiak üldözéses csapatversenyében a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: világrekordeső a pályakerékpárosoknál

2021.08.03. 11:50
Több világcsúcs is született a pályakerékpáros versenyek mai napján. Az aranyérmeket holland és német csapatok szerezték.

Egyéni sportok

Tokió 2020: drámai versenyek, brit illetve holland arany BMX-ben

2021.07.30. 06:10
A holland Niek Kimmann illetve a brit Bethany Shriever nyerte a BMX-es versenyt a tokiói olimpián.