Kosárlabda: visszavonul a legendás Pau Gasol

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Bejelentette visszavonulását minden idők egyik legjobb és legsikeresebb európai kosárlabdajátékosa.

Fotó: marca.com

A mai napon sajtótájékoztatót tartott Pau Gasol Barcelonában, amelynek keretében bejelentette a visszavonulását. A 41 éves kosárlabdázó a döntését a könnyeivel küszködve közölte a publikummal. Személyében minden idők egyik legsikeresebb európai játékosa hagyja abba a kosárlabdát. 

A centerként és erőcsatárként is bevethető Pau Gasol 1998-ban kezdte profi karrierjét a Barcelonában és rögtön az első idényében bajnok lett. 2001-ben újra megnyerte az ACB-Ligát (és a kupát is), ekkor a döntő legértékesebb játékosának is őt választották. Még ugyanebben az évben harmadikként kelt el az NBA-drafton ám az Atlanta Hawks azonnal elcserélte őt a Memphis Grizzlieshez. A Vancouverből Memphisbe költöző gárdában hamar ő lett az egyik húzóember ám bajnoki címet nyerni nem volt reális esélye. Végül a 2007/08-as idény közben cserélték el a Los Angeles Lakershez. 

Kaliforniában rögtön alapember lett és az is maradt 2014-es távozásáig. Az aranysárgákkal három bajnoki döntőt játszott, rögtön az első három évében, 2009-ben és 2010-ben NBA-bajnok lett. Ezután két évet töltött el a Chicago Bullsban majd a San Antonio Spursben is. Utolsó NBA-csapata a Milwaukee Bucks volt 2019-ben. Sérülésekkel teli időszakot követően hazatért Barcelonába, karrierjét Euroliga-döntővel és bajnoki címmel zárta. Az NBA-ben összesen hatszor volt All-Star, 2002-ben ő volt az év újonca, valamint összesen négyszer volt All NBA-csapattag. Karrierje során 20894 pontot dobott a világ vezető kosárlabdabajnokságában. 

A spanyol válogatottban U18-as Európa-bajnokként és U19-es világbajnokként debütált 2001-ben. A nemzeti csapattal 2006-ban világbajnokságot nyert. Bár a görögök elleni döntőn nem játszott lábsérülés miatt, mégis ő lett a torna legértékesebb játékosa. 2008-ban és 2012-ben olimpiai döntőt játszott a verhetetlen amerikai válogatott ellen, 2016-ban pedig bronzérmes lett az ötkarikás játékokon. Hét alkalommal szerzett dobogós helyet a spanyolokkal Európa-bajnokságon, 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben is kontinensbajnok. Kétszer volt ő az Eb MVP-je, de két-két alkalommal nyerte el a Mr. Európa-díjat és a FIBA szerint Európa legjobbja, míg az Euroscar négyszer látta őt a kontinens legjobbjának. 

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59408/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: Jokic vezetésével denveri siker Brooklynban

2023.03.20. 09:50
A tripla duplát elérő Nikola Jokic vezérletével a Denver Nuggets 108-102-re nyert a Brooklyn Nets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: sorozatban nyolcadszor nyert a Philadelphia

2023.03.19. 08:15
A Philadelhia sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA): a szombati játéknapon Indianapolisban győzött húsz pont különbséggel.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda NB I: Szegeden nyert a listavezető

2023.03.18. 16:15
A címvédő és listavezető Szombathely Szegeden nyert a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.

Amerika

NBA: ismét nyert a ligaelső Boston

2022.12.06. 08:25
A ligaelső Boston Celtics remek harmadik negyedbeli teljesítményével hatpontos győzelmet aratott a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: kikaptak a magyarok Spanyolországban

2022.11.27. 19:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 77-66-ra kikapott a spanyol együttestől vasárnap Huelvában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

2022.11.24. 18:50
A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.