WTCR: Michelisz Norbert futamot nyert Csehországban!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Megszakadt Michelisz Norbert több mint másféléves nyeretlenségi szériája a WTCR-ben miután a magyar pilóta győzni tudott a csehországi Mostban. 

Fotó: michelisz.hu

A pénteki időmérő edzésen elért második hely után bizakodva vághatott neki a vasárnapi futamoknak Michelisz Norbert. A 2019-es világkupagyőztes versenyző az első futamon ó, amelyen az időmérő első 10 helyezettje fordított sorrendben indult el, kockázatmentesen vezetve a hetedik helyen ért célba. A futamot Nestor Girolami nyerte Esteban Guerrieri és a címvédő Yann Ehrlacher előtt. Boldizs Bence egy pontot szerzett ezen a megmérettetésen. 

Az igazi esély azonban a főfutamon mutatkozott a magyar pilótának arra, hogy kimagasló eredményt érjen el. Michelisz remekül kapta el a startot és rögtön megelőzte az élről startoló Mikel Azconát. A magyar pilóta kezdett elszakadni vetélytársaitól, amikor is beküldték a biztonsági autót miután egy baleset történt a középmezőnyben (többek között Gabriele Tarquini is kiesett). Néhány kört megtett a safety car mögött a mezőny ám a piros zászlót is elő kellett venni a versenybíróknak, így a futamot megszakították. 

Honfitársunkat nem zavarta meg a közjáték és az újraindítás után is az élen maradt. Sőt hiába volt nehezebb a Hyundai, mint a vetélytárs autója a magyar pilóta a különbséget is növelni tudta. Michelisz Norbert végül magabiztosan győzött és így megszakította a 2019. decembere óta tartó nyeretlenségi szériáját. Ez volt Michelisz hetedik győzelme a WTCR-ben és a tizenötödik sikere a világ legrangosabb túraautósorozatában ha a WTCC-s eredményeit is figyelembe vesszük. Másodikként a Zengő Motorsport versenyzője Mikel Azcona ért célba, míg a harmadik Esteban Guerrieri lett. Boldizs Bence három pontot gyűjtött a 13. helyével, Tassi Attilának viszont nem sikerült pontot szereznie.


Michelisz Norbert a nagyszerű hétvégi teljesítményének köszönhetően a tizennegyedik helyről előreugrott a tabella nyolcadik pozíciójába. A bajnokságot Yann Ehrlacher vezeti, Michelisz lemaradása 42 pont három versenyhétvégével a szezon vége előtt. A világkupa jövő héten a franciaországi Pauban folytatódik. 

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59435/pics/lead_800x600.jpg
Michelisz Norbert,Autósport,WTCR

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Autó-motor

Forma-1: tükörsimán írt történelmet Hamilton Portugáliában

2020.10.25. 15:45
A hatszoros brit világbajnok pályafutása 92. futamgyőzelmét szerezte meg a Portugál Nagydíjon, ezzel immáron egyedüli rekorder a száguldó cirkuszban ebben a …

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton tönkretette Bottas tökéletes hétvégéjét Portimaóban

2020.10.24. 16:35
Hiába nyert meg minden szabadedzést a Mercedes finn pilótája, a legfontosabb pillanatban csapattársa gyorsabbnak bizonyult nála a Portugál Nagydíj …

Magyar foci

Közvetítések: El Clásico, Derbi és több rangadó is a képernyőkön szombaton

2020.10.24. 07:30
A Barcelona elleni BL-csoportkör után a Ferencváros az Újpesttel játszik rangadót a labdarúgó NB I-ben, míg a katalánok a Real Madridot …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Csapatsportok

Elképesztő mennyiségű sport a képernyőn

2020.10.18. 07:30
Autósporttal indul a nap és Amerikai futrballal zárul, de közte rengeteg foci, kézilabda, jégkorong, motorsport színesíti a vasárnapot.

Autó-motor

A Jégemberek is öregszenek

2020.10.17. 09:50
Kimi Raikkönen minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legkedveltebb, legkarakteresebb figurája. Soha nem szerette a nagy felhajtást, a vele készített interjúktól pedig alighanem minden újságíró retteg.

Külföldi foci

Közvetítések: városi rangadó Liverpoolban és Milánóban

2020.10.17. 07:30
Rangadókkal teli szombat elé néznek a sport szerelmesei, akik élőben láthatják többek között az Everton-Liverpool, valamint az Internazionale-AC Milan rangadót is.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.