Ralikrossz-vb: Szabó Krisztián dobogóra állhatott Belgiumban!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Első világbajnoki dobogóját szerezte a ralikrossz-világbajnokságon a többszörös Európa-bajnok Szabó Krisztián, miután a harmadik helyen végzett Belgiumban. 

Kép forrása: formula.hu

Három autókrosszban elért EB-győzelem  és két ralikrossz Európa-bajnoki-cím (2016, 2017) után Szabó Krisztián 2019-től versenyez teljes szezonokat a ralikrossz világbajnokságon. A magyar pilóta az első évében a 10. lett a bajnokságban, míg tavaly négy futamon indulva a 11. pozícióban zárta a világbajnokság küzdelmeit. 

Szabó az idei szezonban a GRX-SET World RX Team Hyundaiával küzd a vb-n, a kétszeres ralivilágbajnok Marcus Grönholm csapatában. Egyértelműen az idei a legjobb éve: a szezon első öt futamán bejutott a legjobb hatba és kétszer a negyedik, kétszer az ötödik, egyszer pedig a hatodik helyen végzett. 

A világbajnokság hatodik versenyét Belgiumban, a legendás Spa-Francochampsban rendezték. Szabónak ezúttal is sikerült a döntőbe kerülés, ellentétben csapattársával Niclas Grönholmmal, aki egyben a csapatfőnök fia is. Szabó a fináléban kiegyenlített teljesítményt nyújtott, a joker kört, amely során a pilótáknak kötelezően a hosszabb vonalvezetést kell használnia ő futotta meg a leggyorsabb idő alatt. Szabó végül harmadikként végzett a futamon a háromszoros világbajnok Johann Kristoffersson illetve Kevin Hansen mögött. Ez az eredmény történelminek nevezhető, mivel korábban még soha nem állhatott dobogóra magyar pilóta ralkikrosszban világbajnoki futamon. 

Kiváló eredményével Szabó Krisztián feljött a bajnoki tabella ötödik helyére, a világbajnokságot a Belgiumban negyedikként végző Timmy Hansen vezeti Kristoffersson, Kevin Hansen és Grönholm előtt. A világbajnokságból még három futam van hátra, jövő héten Portugáliába látogat a mezőny, majd november végén egy dupla németországi fordulóval zárul a szezon. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59441/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Ralikrossz

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Szuzukában és megvédte világbajnoki címét

2022.10.09. 10:45
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megvédte Forma-1-es világbajnoki címét.

Autó-motor

Szingapúri Nagydíj: Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

2022.10.02. 20:30
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Autó-motor

Forma-1: jövőre hat sprintversenyt rendeznek

2022.09.27. 17:25
Az eddigi három helyett jövőre hat sprintfutamot rendeznek a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban.

Autó-motor

Forma-1: Latifi az idény végén távozik a Williamstől

2022.09.23. 12:20
Nem hosszabbítják meg az idény végén lejáró szerződését Nicholas Latifinek, a Forma-1-es Williams istálló kanadai versenyzőjének, aki így távozik a csapattól.

Autó-motor

Forma-1: jövőre július 23-án lesz a Magyar Nagydíj

2022.09.20. 19:25
Jövőre július 23-án rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa kedden elfogadta a világbajnoki sorozat 2023-as, …

Autó-motor

Forma-1: Albont kiengedték az intenzív osztályról

2022.09.12. 17:00
Alexander Albont, a Forma-1-es Williams csapat thaiföldi pilótáját kiengedték a monzai San Gerardo kórház intenzív osztályáról.

Autó-motor

Forma-1: Russell szerint De Vriesnek helye van a Forma-1-ben

2022.09.12. 13:35
George Russell, a Mercedes brit versenyzője úgy véli, hogy a holland Nyck de Vriesnek helye van a Forma-1-es mezőnyben azok után, hogy bemutatkozása alkalmával máris világbajnoki …

Autó-motor

Forma-1: újra terítéken a biztonsági autót érintő szabály

2022.09.12. 12:00
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatok képviselői újfent áttekintik a biztonsági autós szakaszokra vonatkozó szabályokat.

Autó-motor

Forma-1: Nemzetközi sajtóvisszhang - Verstappen a címvédés kapujában, kipukkadt a vb-lufi

2022.09.12. 10:55
A nemzetközi sajtó tényként kezeli Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének címvédését.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen Monzában is legyőzhetetlen volt, közel a címvédés

2022.09.11. 16:45
A Ferrari hazai versenyén, a Monzában rendezett vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon is a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland …