Vb-selejtezők: Dánia kijutott, Cristiano Ronaldo triplázott (videó)
Dánia továbbra is hibátlan és így kivívta a részvételt a katari világbajnokságra. Portugália Cristiano Ronaldo mesterhármasának is köszönhetően kiütötte Luxenburgot, míg Lengyelország egy szurkolói rendbontás után győzte le Albániát.
A csoport
Cristiano Ronaldo kezdte a gólgyártást Luxemburg ellen miután egy büntetőt gólra váltott, a portugálok legendáját az sem zavarta meg, hogy a tizenegyesét újra kellett rúgnia. A világrekorder támadó (immáron 115 gólnál tart címeres mezben) öt perccel később ismét megvillant, majd a végeredményt is ő állította be. CR7-en kívül még Bruno Fernandes és Joao Palinha is eredményes volt.
Szerbia óriási meglepetésre 1-1-re állt a szünetben Azerbajdzsán ellen miután Predrag Rajkovics a selejtezősorozat egyik legnagyobb kapusbakiját produkálta amikor is kvázi gólpasszt adott Dadashovnak. Dusan Vlahovics aztán belőtte a második gólját, majd Dusan Tadics büntetőből talált be és így a szerbek hozták a kötelezőt. A csoportelsőségről feltehetőleg az utolsó fordulóban rendezett Portugália-Szerbia mérkőzés dönt majd.
Portugália–Luxemburg 5–0 (C. Ronaldo 8., 13., 87. – az első kettőt 11-esből, B. Fernandes 18., Palhinha 69.)
Szerbia–Azerbajdzsán 3–1 (Vlahovics 30., 53. – az elsőt 11-esből, Tadics 83. – 11-esből, ill. Dadashov 45+2.)
Az állás: 1. Szerbia 17 pont/7 mérkőzés, 2. Portugália 16/6, 3. Luxemburg 6/6, 4. Írország 5/6, 5. Azerbajdzsán 1/7
B csoport
Svédország fontos győzelmet aratott Görögország 2-0-s legyőzésével. A skandinávok góljain Emil Forsberg és Alexander Isak osztoztak. A görögök a meccset 10 emberrel fejezték be Pantelis Chatzidiakos kiállítása miatt.
Svédország–Görögország 2–0 (Forsberg 58. – 11-esből, Isak 69.)
Koszovó–Grúzia 1–2 (Muriqi 45. – 11-esből, ill. Okriasvili 11., Davitasvili 82.)
Az állás: 1. Svédország 15 pont/6 mérkőzés, 2. Spanyolország 13/6, 3. Görögország 9/6, 4. Georgia 4/7 (4-12), 5. Koszovó 4/7 (4-14)
C csoport
Svájc magabiztosan verte Litvániát és így feltehetőleg ki-ki meccset vívhat majd az olaszokkal. A helvétek már az első félidőben 3-0-ra elhúztak (Breel Embolo duplázott), majd a meccs legvégén Mijat Gacinovic is megvillant.
Bulgária–Észak-Írország 2–1 (Nedelev 53., 63., ill. Washington 38.)
Litvánia–Svájc 0–4 (Embolo 31., 45., Steffen 42., Gavranovic 90+4.)
Az állás: 1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés (12-1), 2. Svájc 14/6 (10-1), 3. Bulgária 8/7, 4. Észak-Írország 5/6, 5. Litvánia 3/7
D csoport
Immáron nem Jari Litmanennek hívják a finn válogatott gólrekorderét, miután Teemu Pukki duplázott Kazahsztán ellen. A Norwich City csatára 33 gólnál tart címeres mezben.
Ukrajna még mindig veretlen, de az Eb-negyeddöntős gárda hétből hat alkalommal döntetlent játszott. A menterendszerű x Andrij Jarmolenko és Anel Ahmedhodzic találataival alakult ki az ukrán-bosnyák mérkőzésen.
Ukrajna-Bosznia-Hercegovina 1-1 (Jarmolenko 15. ill. Ahmedhodzic 77.)
Kazahsztán-Finnország 0-2 (Pukki 45., 48.)
Az állás: 1. Franciaország 12 pont/6 mérkőzés, 2. Ukrajna 9/7, 3. Finnország 8/6, 4. Bosznia-Hercegovina 7/6, 5. Kazahsztán 3/7
F csoport
Immáron három válogatott ismert a következőévi világbajnokság résztvevői közül miután a házigazda Katar illetve Németország után Dánia részvétele is biztossá vált. A dánok, akik az egyetlen százszázalékos csapat az európai mezőnyből, Joakim Maehle góljával verték Ausztriát. A dánok 1986, 1998, 2002, 2010 és 2018 után mondhatják magukat ismét vb-résztvevőnek.
Skócia a véghajrában szerzett Lyndon Dykes-találattal verte a Feröer-szigeteket és 1-0-ra győzött. Azzal, hogy ilyen eredmények születtek, eldőlt, hogy az osztrákok már nem lehetnek másodikak, vagyis a magyar válogatott a Nemzetek Ligája révén már nem fog kijutni Katarba.
Feröer–Skócia 0–1 (Dykes 86.)
Izrael–Moldova 2–1 (Zahavi 28., Dabbur 49., ill. Nicolaescu 90+5.)
Dánia–Ausztria 1–0 (Maehle 53.)
Az állás: 1. (és kijutott) Dánia 24 pont, 2. Skócia 17, 3. Izrael 13, 4. Ausztria 10, 5. Feröer-szigetek 4, 6. Moldova 1
I csoport
A bravúros döntetlen ellenére lényegében eldőlt az is, hogy a magyarok megint nem lesznek ott a vb-n, mivel Lengyelország 1-0-ra nyert Albániában. Matematikailag persze még mindig megvan a lehetőség a kvalifikációra, de ehhez nemcsak az kellene, hogy Marco Rossi csapata nyerje Lengyelországban és hozza a kötelezőt San Marino ellen, hanem az is, hogy Robert Lewandowskiél kapjanak ki Andorrában. A meccs egyébként botrányos jelenteket hozott: miután a vendégek a 76. percben Karol Świderski góljával előnybe kerültek, az albán szurkolók (a meccs során nem először) elkezdték vizespalackokkal dobálni a lengyel játékosokat. Clément Turpin játékvezető azonnal félbeszakította a meccset és a találkozót csak negyedóra szünet után tudták folytatni.
Andorra 3-0-ra győzött San Marino otthonában és így története legnagyobb különbségű győzelmét aratta, ráadásul először zárt két sikerrel bármilyen kvalifikációs sorozatban. Mondjuk ki ha a magyarok megverik a lengyeleket, reméljük, hogy valamilyen isteni csoda folytán a történelmi harmadik siker is meglesz Lengyelországgal szemben. Persze ez az évszázad futballcsodája lenne.
San Marino–Andorra 0–3 (Pujol 10., S. Moreno 53., Betriu 89.)
Albánia-Lengyelország 0-1 (Swiderski 77.)
Anglia-Magyarország 1-1 (Stones 36. ill. Sallói 24. - büntetőből)
Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Lengyelország 17, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 11, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0