Vízilabda: vb-bronzérmes a magyar női juniorválogatott!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Harmadikként zárta a junior-világbajnokságot a magyar női junior vízilabda-válogatott miután a bronzmérkőzésen 12-10-re legyőzte Olaszországot. 

Fotó: waterpolo.hu

Varga Tamás és Biros Péter csapata a csoportkörben két győzelemmel és egy vereséggel jutott tovább a legjobb 16 közé az Izraelben rendezett korosztályos világbajnokságon. A nyolcaddöntőben a magyarok 19-2-re kiütötték az argentinokat, majd Hollandiát legyőzték, végül Görögországtól kikaptak. A bronzéremért Olaszország volt a mieink ellenfele. 

A két csapat közel közel azonos tudást képviselt és ez meg is látszott a meccs háromnegyedében. Az első negyed után 3-3, a szünetben 7-7, míg huszonnégypercnyi játék után 8-8 állt az eredményjelzőn és egyik csapat sem tudott kétgólos előnyt kialakítani. Kakas Krisztina remekül védett ebben a szakaszban is, majd Peresztegi-Nagy Krisztina ötméteresből volt eredményes, Petik Panna pedig tovább növelte a különbséget. Az olaszok nem adták meg magukat és alig egy perc leforgása alatt egyenlítettek, Kakas védésének köszönhetően viszont a vezetést nem tudták megszerezni. Ez a momentum újabb fordulatot jelentett a mérkőzésben, mivel Szegedi Panna betalált, majd Pőcze Panna is eredményes tudott lenni és így 12-10-es magyar győzelem született a bronzmérkőzésen. 

Olaszország-Magyarország 10-12 (3-3, 4-4, 1-1, 2-4)

A magyar válogatott gólszerzői:
 Peresztegi-Nagy 4, Petik 3, Szegedi 2, Pőcze 2, Dömsödi

A vb-bronzérmes magyar csapat:

Kapusok: Kakas Krisztina (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Aubéli Tekla (UVSE), Baksa Vanda (UVSE), Dömsödi Dalma (Szentes), Kudella Panna (III. kerületi TVE), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Petik Panna (FTC), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Tátrai Szonja (Szeged), Telek Dorottya (UVSE), Valentin Kamilla (FTC)

Biros Péter - szövetségi kapitány; Varga Tamás - szövetségi edző; 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59461/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Utánpótlás

További cikkek

Csapatsportok

Vízilabda BL: megvan az FTC első idei győzelme

2021.11.30. 22:05
Megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligája aktuális kiírásában az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, miután 11-10-re felülmúlta a Novi Beogradot a csoportkör negyedik fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgás: ötöt lőttek a németek az U21-es válogatottnak

2021.10.12. 19:45
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 5-1-re kikapott a címvédő Németországtól a korosztályos Európa-bajnokság selejtezősorozatának szegedi mérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgás: csoportelsőként elitkörös az U19-es válogatott

2021.10.12. 16:55
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ausztriával és így csoportgyőztesként jutott be a tavaszi selejtezős elitkörbe.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: remekelt az utánpótlás is a maratoni világbajnokságon

2021.10.01. 19:45
Öt magyar éremmel, közte két arannyal zárult a maratoni kajak-kenu világbajnokság második napja a romániai Pitestiben.

Magyar foci

Labdarúgás: győzelemmel kezdett a magyar futball új generációja

2021.09.28. 19:25
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Szlovéniát Nagykanizsán.

Csapatsportok

Kosárlabda: világbajnoki bronzérmes a magyar leányU19-es válogatott!

2021.08.15. 20:30
A magyar U19-es leány kosárlabda-válogatott 88-67-re legyőzte Malit a Debrecenben rendezett világbajnokság bronzmérkőzésén és így a harmadik helyen …

Csapatsportok

Kézilabda: Európa-bajnok az U17-es magyar ifjúsági leány válogatott

2021.08.15. 19:30
A magyar U17-ess ifjúsági leány válogatott hibátlan teljesítménnyel, a döntőben Németországot legyőzve megnyerte a montenegrói Podgoricában rendezett …

Csapatsportok

Tokió 2020: Szerbia címet védett férfi vízilabdában

2021.08.08. 10:45
A szerb férfi vízilabda-válogatott 13-10-re legyőzte Görögországot a tokiói olimpia utolsó döntőjében és így megvédte olimpiai bajnoki címét.

Csapatsportok

Vízilabda: Nagy VIktor bejelentette visszavonulását

2021.08.08. 08:00
A Spanyolország ellen megnyert olimpiai bronzmérkőzést követően a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, Nagy Viktor bejelentette visszavonulását.

Csapatsportok

Tokió 2020: olimpiai bronzérmes a férfi vízilabdaválogatott!

2021.08.08. 07:45
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-5-re legyőzte Spanyolországot és így bronzéremmel zárta a tokiói olimpiát.