NB I: győzelemmel kezdett Supka Attila Mezőkövesden, továbbra is nyeretlen az Újpest

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Egyetlen gól esett a magyar élvonal kilencedik fordulójának mai mérkőzésein. A Mezőkövesd legyőzte a Debrecent, míg az Újpest gól nélküli döntetlent játszott Kisvárdán.

Fotó: dvsc.hu

 

Kisvárda Master Good-Újpest FC 0-0

Kisvárda, 2520 néző, v: Pintér
Kisvárda Master Good: Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Karabeljov, Simovic - Navratil (Czérna, 94.), Ötvös (Asani, 60.), Camaj - Mesanovic (Zlicic, 90.)
Újpest FC:  Banai - Kastrati, Kutrumbisz, Diaby (Mory, 37.) - Bjelos (Simon, 68.), Mitrovic (Szakály P., 87.), Csongvai, Mack, Antonov - Katona (Croizet, 68.), Beridze (Viana, 87.)

piros lap: Camaj (31.)
sárga lap: Ötvös (24.), Mesanovic (79.), illetve Diaby (3.), Kutrumbisz (75.), Viana (93.)

Az első félidő abszolút egyenlő küzdelmet hozott, annak ellenére is, hogy Driton Camaj kiállítása miatt megfogyatkozott a Kisvárda. Az első 45 percben az újpestiek nem tudtak élni a létszámfölényükkel, ezért Michael Oening vezetőedző a cserékkel próbálta növelni a lila-fehérek támadójátékát. A második félidőben mezőnyfölénybe került az Újpest, de a kisvárdaiak stabilan védekeztek. A fővárosiak végül nem tudtak betalálni és így továbbra is nyeretlenek a szezonban, a Kisvárda viszont első döntetlenjével a tabella élére állt. 

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Mezőkövesd, v.: Bogár
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli - Farkas, Pillár, Kocsis, Lakveheliani - Karnyicki (Chrien, 76.), Cseke, Cseri (Szépe, 93.) - Vutov (Vojtus, 60.), Jurina (Drazic, 76.), Nagy D. (Calcan, 60.)
Debreceni VSC: Gróf - Bévárdi, Baráth, Deslandes, Korhut - Soltész (Pintér, 78.), Varga J., Bódi, Ferenczi - Ugrai (Tischler, 87.), Bárány (Németh K., a szünetben)

gólszerző: Drazic (84.)
sárga lap: Farkas (75.), Calcan (88.), Cseke (89.), illetve Ugrai (68.)

Supka Attila váltotta Pintér Attilát a Mezőkövesd kispadján a válogatott szünetben, a tréner az ellen a Debrecen ellen debütált új csapata padján, amellyel több bajnoki címet is nyert. Az első félóra végéig kellett várni az első komoly hazai lehetőségre, de az első 45 perc nem hozott gólt. Fordulás után a hazaiak nagy fölénybe kerültek, de a helyzeteiket sokáig kihagyták. Supka Attila többször  cserélt az eredmény megváltoztatásáért és végül a csereember Stefan Drazic a hajrában megszerezte a Mezőkövesd győztes gólját. 

Tabella:

1 KISVÁRDA       9 6 1 2   13 : 8 5   19
2 FERENCVÁROS       8 6 0 2   18 : 9 9   18
3 PUSKÁS AKADÉMIA       8 5 1 2   10 : 9 1   16
4 FEHÉRVÁR       9 3 5 1   11 : 9 2   14
5 PAKS       9 4 1 4   24 : 20 4   13
6 HONVÉD       9 4 1 4   15 : 14 1   13
7 ZTE       9 3 2 4   15 : 19 -4   11
8 MEZŐKÖVESD       9 3 2 4   10 : 15 -5   11
9 MTK       9 3 1 5   9 : 12 -3   10
10 DVSC       9 2 3 4   19 : 16 3   9
11 GYIRMÓT       9 2 3 4   10 : 16 -6   9
12 ÚJPEST       9 0 4 5   10 : 17 -7   4
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59467/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Ferencváros lepofozta a MOL Fehérvárt

2022.08.14. 22:15
A címvédő Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, míg a Honvéd az utolsó pillanatokban bukta el a győzelmet.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a hajrában mentett pontot a Kisvárda

2022.08.14. 20:05
A legutóbb ezüstérmes Kisvárda a hajrában egyenlítve hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vasárnap az előző idényben harmadik Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: az utolsó pillanatban egyenlített az Újpest

2022.08.13. 22:20
A második félidőben emberelőnyben futballozó Újpest FC hazai pályán az utolsó pillanatban alakította 1-1-re az eredményt a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hét év után újra kecskeméti siker az élvonalban

2022.08.13. 20:25
Az újonc Kecskeméti TE egygólos győzelmet aratott a vendég Mezőkövesd felett a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: újabb döntetlent játszott a Debrecen és a Vasas

2022.08.12. 22:05
Az újonc Vasas több mint egy órát emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának …

Magyar foci

NB I: rangadót nyert a Ferencváros, továbbra is krízisben a Fehérvár

2022.03.06. 19:35
A magyar labdarúgó élvonal 23. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Ferencváros 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a játéknap rangadóján, míg a MOL …

Magyar foci

NB I: megosztozott a pontokon az MTK és a Gyirmót

2022.03.04. 22:00
Döntetlen született a Gyirmót-MTK kiesési rangadón a magyar labdarúgó élvonal 23. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Magyar Kupa: elődöntőbe jutott a címvédő Újpest

2022.03.02. 22:00
Az Újpest 3-2-re legyőzte a Békéscsabát és így harmadikként bejutott a kupasorozat elődöntőjébe.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Paks hozta a kötelezőt, a Ferencváros kiejtette a Honvédot

2022.03.01. 22:00
A Paks és a Ferencváros jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe. Bognár György csapata a Kazincbarcikát, a bajnoki címvédő pedig a Budapest Honvédot …

Magyar foci

NB I: pontokat hullajtottak az élcsapatok

2022.02.26. 21:35
A magyar labdarúgó élvonal 22. fordulójában mindhárom szombati mérkőzés döntetlenre végződött és mivel a három élcsapat egyaránt egy pontot szerzett, így nem változott a helyzet a tabellán.