Topligák: az utolsó utáni pillanatban mentett pontot az Arsenal (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Arsenal egy 95. percben szerzett gólnak köszönhetően döntetlent játszott a Crystal Palace ellen a Premier League 8. fordulójának zárómérkőzésén. Olaszországban a Venezia legyőzte a Fiorentinát. 

Premier League, 8. forduló

Patrick Viera személyében egy igazi Arsenal-legenda küldte csatába a Crystal Palace-t az "ágyúsok" ellen az Emirates Stadionban. A hazaiak rögtön a nyolcadik percben előnybe kerültek: Nicolas Pepe lövésébe Vicente Guita még beleütött, Pierre-Emerick Aubameyang próbálkozásával szemben viszont már tehetetlen volt. A Palace a félidő végére átvette a játék irányítását, de az egyenlítés már a fordulás után született meg: Thomas Partey veszített labdát, Jordan Ayew pedig gólpasszt adott Christian Bentekének. A vendégek nem elégedtek meg az egyenlítéssel és továbbra is nyomtak, ami Osdonne Édouard bombagólját eredményezte. Az Arsenal a hajrában mindent megpróbált, amikor Kieren Tierney három perccel a rendes játékidő vége előtt eltalálta a kapufát, azt lehetett hinni, hogy a vendégek másodszor is nyernek az idényben. Négy perc volt a hosszabbítás, ám a ráadás utolsó pillanatában a hazaiak szögletet rúghatnak, amelyet követően Alexandre Lacazette kiegyenlített. 

Arsenal–Crystal Palace 2–2 (Aubameyang 8., Lacazette 90+5., ill. Benteke 50., Édouard 73.)

Serie A, 8. forduló

Egy kapusbaki döntötte el a nap egyetlen olasz mérkőzését. A Venezia-Fiorentina mérkőzés 36. percében a vendégek kapusa Pietro Terracciano rosszul jött ki Thomas Henry labdájára, Mattio Aramunak pedig csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba passzolja a játékszert. A firenzeieknek komoly lehetősége nem is akadt a Veneziában most debütáló Sergio Romero kapuja előtt, ráadásul a meccset is 10 emberrel fejezték be Riccardo Sottil kiállítása miatt. A hazaiak négymeccses nyeretlenségi szériájukat szakították meg ezzel a sikerrel. 

Venezia–Fiorentina 1–0 (Aramu 36.)

La Liga, 9. forduló

A véghajrában csikarta ki a győzelmet a Real Betis az Alaves otthonában. A Ferencváros El-ellenfelének a csereként pályára küldött Borja Iglesias gólja szállította a győzelmet. 

Négy meccs óta nyeretlen a Cadiz, miután 2-0-ra veszített az Espanyollal szemben. A barcelonaiak góljain Raul de Tomas és Nico Melamed osztoztak. 

Deportivo Alavés–Real Betis 0–1 (Iglesias 89.)
Espanyol–Cádiz 2–0
 (De Tomás 45+1., Melamed 65.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59474/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Premier League,La Liga

További cikkek

Külföldi foci

Topligák: londoni rangadót nyert a Chelsea (videó)

2022.01.23. 23:05
A Real Madrid pontvesztése, a Chelsea rangadón aratott győzelme és a Bayern München fölényes sikere emelkedik ki leginkább a hétvége mérkőzései közül az európai topbajnokságokban.

Külföldi foci

Topligák: a ráadásban győzött az Atlético, a MU és az Inter is (videó)

2022.01.22. 23:20
Több csapat is az utolsó pillanatban nyerte meg aktuális mérkőzését az európai topbajnokságok mai játéknapján, az Atlético Madrid konkrétan a …

Külföldi foci

Labdarúgás: kiengedték Pelét a kórházból, de aggasztó hírek érkeztek róla

2022.01.22. 16:15
Az ESPN úgy tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy kiengedték Pelét a Sao Paulo-i Albert Einstein kórházból, ám a háromszoros világbajnok …

Külföldi foci

Afrika-kupa: Nigéria szárnyal, Kamerun magabiztos, Algéria már hazautazott

2022.01.21. 09:20
Csütörtökön befejeződtek az Afrikai Nemzetek Kupája csoportküzdelmei. Az eddig nem túl magas színvonalú tornán óriási meglepetésre már nincs …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: döntős a Liverpool, a Barcelona nem véd címet a kupában

2022.01.21. 00:15
A Barcelona és a Real Madrid is hosszabbításra kényszerült a Spanyol Kupában, de csak egyik gigász jutott tovább. A Liverpool …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: a kiesés széléről jutott tovább az Internazionale (videó)

2022.01.19. 23:35
Az Internazionale az utolsó percben vívta ki a hosszabbítást, amelyben legyőzte az Empolit az Olasz Kupában. A Tottenham a …

Külföldi foci

Topligák és kupasorozatok: kiesett a Dortmund a kupából (videó)

2022.01.18. 23:30
A Chelsea zsinórban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen a Premier League-ben, míg a Borussia Dortmundot a St. Pauli kiejtette a kupából.

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt Paco Gento, a Real Madrid ikonja

2022.01.18. 11:40
88 éves korában elhunyt Feancisco Gento, a Real Madrid legendája, a futballtörténelem egyetlen hatszoros BL-győztes játékosa.

Külföldi foci

Serie A: vártalan vereséget szenvedett a Milan, nyert a Napoli, gálázott a Fiorentina

2022.01.17. 22:45
Az AC Milan létfontosságú pontokat veszített el miután kikapott a Speziától, a Napoli győzni tudott Bolognában, míg a Fiorentina …

Külföldi foci

FIFA-gála: Robert Lewandowski az év játékosa

2022.01.17. 21:20
Robert Lewandowski nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi gáláján. A Bayern München és a lengyel válogatott csatára másodszor lett elismerve a FIFA-nál.