NBA: győzelemmel kezdte a szezont a címvédő (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A címvédő Milwaukee Bucks 127-104-re győzött a Brooklyn Nets ellen a 2021/22-es NBA-idény első mérkőzésén. 

Nyáron a Keleti főcsoport döntőjében drámai hétmeccses küzdelemben ejtette ki a Brooklynt a Milwaukee és nem is lenne meglepő ha ez a két csapat küzdene meg idén is a nagydöntőért. A bajnok Bucks játékosaira pozitív hatással lehetett, hogy megkapták a bajnoki gyűrűket, mivel repülőrajtot véve 19 ponttal vezetett. Innentől kezdve a Nets nem futott az eredmény után és nem is tudott visszajönni labdabirtoklásnyi különbségre. A Bucksban Jánnisz Adetokunbo nagyszerűen kezdte az idényt (32 pont, 7 gólpassz, 14 lepattanó), de Kris Middleton és  Pat Connaughton egyaránt 20-20 ponttal egészítette ki a görög sztárt. A vendégek legjobbja a 32 pontos Kevin Durant volt illetve a hét triplát elsüllyesztő Patty Mills (21 pont) voltak. 

A 2020-as bajnok Los Angeles Lakers vereséggel kezdte a szezont, amelyben a trónját visszakívánja szerezni. Pedig LeBron James és Anthony Davis is eljutott 34 illetve 33 pontig, viszont a két extraklasszist nem egészítette ki senki a Golden State elleni rangadón. A meccset az utolsó negyedben elérő Warriorsnak még az is belefért, hogy Steph Curry huszonegy dobásából csak öt menjen be (21 pontot szerzett amihez 10-10 leapattanót és gólpasszt tett hozzá). Curryn kívül Jorden Poole (20 pont), Nemanja Bjelica (15 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 6/7 mezőnyből) a csapatába visszatérő Andre Iguodala (12 pont, 4/7 mezőnyből) és Damion Lee (15 pont) is jó teljesítményt nyújtott. 

Végeredmények:

Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 114–121
Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 127–104

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/59478/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: Schröder visszatér a Los Angeles Lakershez

2022.09.17. 13:30
Ismét a Los Angeles Lakers kosárlabdázója lesz a német Dennis Schröder.

Amerika

NBA: rekordáron kelt el Michael Jordan 1998-as chicagói meze

2022.09.15. 21:40
Rekordáron kelt el minden idők egyik legjobb kosárlabdázójának, Michael Jordannek a chicagói meze.

Amerika

NBA: egyéves eltiltás és pénzbüntetés a Phoenix tulajdonosának

2022.09.13. 19:10
Egyéves eltiltást és 10 millió dolláros bírságot kapott Robert Sarver, az NBA-ben érdekelt Phoenix Suns és a női ligában, a WNBA-ben szereplő Phoenix Mercury …

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: nyeretlenül zártak a magyarok Kölnben

2022.09.07. 22:20
A továbbjutásról már lemaradt magyar férfi kosárlabda-válogatott kiütéses vereséget szenvedett a házigazda német csapattól.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: Litvánia is legyőzte a magyarokat

2022.09.06. 19:20
A magyar férfi kosárlabda-válogatott sima vereséget szenvedett a litván csapattól kedden az Európa-bajnokság kölni csoportjának a negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: Hanga Ádám nélkül folytatják a magyarok

2022.09.05. 10:20
Legjobbja, Hanga Ádám nélkül folytatja szereplését a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság kölni csoportjában, ahol két tét nélküli mérkőzés …

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: botrány Georgiában, hazautazhatnak a törökök

2022.09.05. 09:20
Tömegverekedés és botrány tört ki vasárnap a férfi kosárlabda Európa-bajnokság tbiliszi csoportjában a Georgia-Törökország mérkőzés után.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: nagy csatában Franciaországtól is kikaptak a mieink

2022.09.04. 22:40
A magyar férfi kosárlabda-válogatott óriási csatában kikapott a francia csapattól vasárnap az Európa-bajnokság kölni csoportjának a harmadik …

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb: nem bírtak a címvédő szlovénokkal a magyarok

2022.09.03. 22:30
A magyar férfi kosárlabda-válogatott vereséget szenvedett a címvédő szlovén csapattól pénteken az Európa-bajnokság kölni csoportjának a második …

Csapatsportok

Férfi kosárlabda Eb - Ivkovics Sztojan: a B-terv az, hogy nincs B-terv

2022.09.02. 14:15
Az elvesztett nyitányról és a hátralévő lehetőségekről is beszélt Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.