Magyar Kupa: hét gólig meg sem állt a Ferencváros, továbbjutott a Vasas
Magabiztos, 7–0-s győzelmet aratott a Tököl ellen a Ferencváros a Magyar Kupa főtáblájának negyedik fordulójában, míg a Vasas 1–0-ra nyert a Jászberény ellen.
Az NB I címvédője már a 12. percben előnybe került Olekszandr Zubkov révén, majd Myrto Uzuni volt eredményes kétszer is büntetőből. Az első félidőben ezután még Kristoffer Zachariassen is betalált kétszer, valamint az első gólt szerző ukrán is eredményes volt. A fordulás után aztán sokáig nem jött az újabb találat, de a 83. percben a csereként beálló Robert Mak még eredményes tudott lenni, és beállította a 7–0-s végeredményt.
Az NB II-ben szereplő Vasas szoros mérkőzésen 1–0-ra győzte le a Jászberényt, míg a Cegléd a Szegedi VSE vendégeként aratott 2–0-s győzelmet. A Békéscsaba már az első félidőben magabiztosan, 3–0-ra vezetett az ESMTK otthonában, majd végül 4–2-re nyert.
Az NB III-as csapatok mérkőzésén a Nagykanizsa fogadta a Tatabányát. A vendégek szeptemberben 2-0-ra nyertek a zalaiak otthonában, most viszont hosszabbítás után a kanizsaiak kerekedtek felül a csapatkapitány Béli Milán góljával. A kanizsai csapatnál ezen a mérkőzésen tért vissza a kispadra a Koller Zoltán váltó vezetőedző Gombos Zsolt, akinek irányításával 2018-ban szintén a legjobb 16 közé jutott a gárda.
MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
VSK Tököl (megyei I)–Ferencvárosi TC 0–7 (Zubkov 12., 42., Uzuni 15. – 11-esből, 19. – 11-esből, Zachariassen 26., 45+1., Mak 83.)
Jászberényi FC (III.)–Vasas FC (II.) 0–1 (Balajti 38.)
ESMTK (III.)–Békéscsaba 1912 Előre (II.) 2–4 (Soós B. 48., 56., ill. Gránicz 8., 20., Ilyés T. 26., Pantovics 80.)
FC Nagykanizsa (III.)–Tatabánya SC (III.) 1–0 (Béli 101.) – hosszabbítás után
Szegedi VSE (megyei I.)–Ceglédi VSE (III.) 0–2 (Szabó R. 69., Papp Gy., 81.)